Sok mindennel lehet Ákost vádolni, azzal viszont a legkevésbé, hogy nem tudja, mi kell a közönségének. HIRDETÉS Annyira érzi, hogy azon kevés hazai előadók közé tartozik, akik két egymás utáni estén is képesek színültig megtölteni a Sportarénát. Ez még akkor is érdem, ha sokak számára a hazai zenei iparban kevés olyan megosztó személyiség és előadó, van mint ő. Bár a színpadon ez már egyáltalán nem számít. Tud frissen szólni Mohai Balázs / MTI Ráadásul most is jó érzékkel találta ki, hogy miként lehetne egyszerre meglovagolni a szűnni nem akaró retró hullámot, úgy hogy azzal a brand se sérüljön, ne legyen belőle köldöknézegetős időutazás. Hosszú idő után állt össze az ex-Bonanzás Hauber Zsolttal, s az együttműködést azonmód meg is pecsételték egy igazi, szintipopos, az őskort idéző dallal, a sokatmondó Újrakezdhetnénk cíművel. És újra is kezdték. Méghozzá úgy, hogy Hauber teljes jogú tagja lett Ákos zenekarának, cserébe viszont igazi szintpopos, depesmódos hangzásba öltöztették Ákos ismert és kevésbé ismert dalait. És kiderült, igenis nagyon frissen tud szólni és hatni a kissé már lenézett műfaj. Az, amit már maga a Depeche Mode is átfogalmazott jó néhányszor. A vissza a gyökerekhez elv tényleg jól sült el. Nem csupán aktivizálta a régi bonanzásokat, azokat, akiknek egy újabb Ákos koncert már nem érné el az ingerküszöbüket, ám egy régire hangolt, mégis újszerűnek ható, már igen. Így gyűlhettek össze a legújabb rajongók a legrégebbiekkel, és a bő kétórás este után mindannyian elégedetten térhettek haza, hiszen egyik sem az kapta igazán, amit várt. És mégis. Mégis teljesnek tűnt úgy az est, hogy nem hangzott el az Ilyenek voltunk, és olyan tuti bonanzás dalok is elmaradtak, mint az Induljon a banzáj, vagy a Valami véget ért, amellyel egy egész generáció gyógyította idült szívzűreit. Ám a hiányuk nem tűnt fel, hiszen Ákos bőrében a Bonanza játszott föltuningolva, remekül választott vetítésekkel és fényorgiával, mintha a trió nem is 88-ban alakult volna, hanem a napokban. A régi rajongók a ragyogóra sikerült mimikri miatt elviselték a legfrissebb slágereket, mint az Előkelő idegen, a Táncolj velem vagy a Tengermoraj, amelyeknek szintén jót tett a fazonigazítás. Feszesen szóltak, tele életerővel és dinamikával. El lehetett hinni, hogy a zeneiparban néhanap büntetlenül is vissza lehet forgatni az idő kerekét. Örültek a fiatalság illúziójának, és az erőteljesebb szövegekkel operáló 1984-nek vagy a Calypsónak, mint ahogy az Ikonnak és az Elmondatottnak is. Hiszen akkoriban több jó sor is elfért a dalokban. Színültig kétszer is Mohai Balázs / MTI HIRDETÉS S főként annak, hogy sem önmagukon, sem egykori ikonjukon nem fogott az idő. Vagy csak faragott belőle. Mert bár néha maníros, görcsösen túltolja a lazaságot, ám még mindig van öniróniája, és gondol valamit a dalairól. S ezt már azzal is jelzi, hogy nem játssza el ötvenedjére is ugyanúgy, mintha önnön viaszszobra lenne. És ami a legfőbb: profi módon tiszteli a közönségét azzal, hogy pillanatig sem alibizik, nem beszél mellé, sőt még mondandója is van. Megadja nekik, ami a pénzükért jár. És még emberi is tud lenni, amikor újrakezdi a húsz éve nem játszott dalt, mert megbotlott valahol félúton. És igen, akkor elhisszük neki, hogy zavarban van. Hogy ez az egész jelent valamit. Vagy legalábbis jelenthet. Pont az ilyen gesztusok hozzák vissza a dalokba préselt emlékeinket. Hogy akkoriban még több dologban hittünk, mint amennyit tagadtunk. Szóval jó kis este volt. Kultúra: Ákos bonanzabőrben - NOL.hu
