Amerika Szerint Hiba Lenne Visszatérni A Holdra

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' fezsoo hozta létre. Ekkor: 2011. január 16..

  1. fezsoo /

    Csatlakozott:
    2010. július 25.
    Hozzászólások:
    517
    Kapott lájkok:
    10
    Beküldött adatlapok:
    0
    [center:22mexmbb]Amerika szerint hiba lenne visszatérni a Holdra

    1969. július 21-én Neil Armstrong Holdra lépésével egy csapásra megváltozott a világ. Armstrongot 11 amerikai ?rhajós követte a NASA Apollo programjának keretében, ami összesen hat leszállást eredményezett. Az azóta eltelt 38 év alatt az USA nem merészkedett vissza legközelebbi kozmikus szomszédunkra, és talán már soha nem is fog.


    A NASA kénytelen-kelletlen egy új ?rkutatási terv mentén indult el, amit a költségvetési megszorítások mellett politikai bizonytalanságok is f?szereznek. A szakért?k abban reménykednek, hogy egy távolabbi célpont kijelölése és az eljutáshoz szükséges technika kidolgozása új er?t adhat az emberi ?rrepülésnek, az USA pedig újra régi fényében tündökölhet. "A Holdat letudtuk, jobban ismerjük, mint bármi mást" - fogalmazott a SPACE.com-nak Buzz Aldrin, az Apollo 11 küldetés holdkompjának pilótája, a második Holdon járt ember. "Be kell fejeznünk a rövidtávú éljenzést és el kell kezdenünk hosszútávú befektetésekben gondolkoznunk"

    Kína és India Holdra irányuló robot- és emberi ?rtervei fényében az elemz?k az 1960-as évek ?rversenyének újraéledését vizionálják, miközben az Egyesült Államokban is sokan szorgalmazzák a visszatérést, a holdtudományok kiszélesítése és holdbázisok építése céljával, ám nekik van egy er?teljes ellentáboruk is. "Amióta az ?rrepüléssel foglalkozom, immár közel 20 éve, azóta folyik a vita a két csoport között" - mondta Roger Launius, a Smithsonian Nemzeti Repülési és ?rrepülési Múzeum ?rtörténész kurátora. "Én Marslakóknak és Holdkórosoknak szoktam nevezni ?ket - az embereket akik a Marsra akarnak eljutni, és azokat akik vissza szeretnének menni a Holdra. Egyik oldal sem képes határozott érveket felsorakoztatni, mindkett?nél találunk pozitív és negatív dolgokat egyaránt"

    [​IMG]
    A visszatérés a Holdra fontos tudományos kérdéseket válaszolhatna meg, azonban a Mars utazás lehet?sége évr?l évre mellékvágányra tereli a NASA holdkutatási törekvéseit. "Engem kevésbé hoz lázba egy Holdra visszatér? emberi expedíció" - magyarázta Launius. "Emlékszem az els?kre, elképeszt?ek voltak, éppen ezért szeretném látni, ahogy a Marsra lépünk. Ez azonban sokkal összetettebb és bonyolultabb, és én ?szintén kételkedek abban, hogy képesek leszünk kifejleszteni azt a szaktudást, ami egy ilyen feladathoz szükséges"

    Az emberek többsége egyetért azzal, hogy a Mars izgalmasabb célpont lenne, mondván, a Holdra történ? visszatérésünk el?bb-utóbb úgyis bekövetkezik. "A visszatérés nem lehet a NASA els?dleges célja ebben az évtizedben" - mondta Robert Zubrin, a Mars Society elnöke. "Az emberi ?rrepülési program legalkalmasabb célpontja a Mars lenne. M?szaki szemszögb?l nézve sokkal közelebb vagyunk ma ahhoz, hogy embereket küldjünk a Marsra, mint amikor 1961-ben eldöntöttük, hogy embereket küldünk a Holdra, és nyolc évvel kés?bb el is jutottak"

    A NASA leállította a George W. Bush elnöksége alatt elfogadott Constellation programot, ami 2020-ra tervezte az amerikai ?rhajósok visszatérését a Holdra. A közel 9 milliárd dolláros program részeként a NASA-t megbízták az új Ares rakéták és egy ?rkapszula, az Orion kifejlesztésével, ami a nyugállományba vonuló ?rsikló flottát hivatott volna kiváltani. Obama elnök 2011-es költségvetése azonban szabályosan leállította a Holdra irányuló Consellation programot, eltolva a jöv? amerikai ?rexpedícióit az aszteroidák és a Mars irányába.

    2010. október 11-én Obama törvénybe is foglalta ezeket a magasztos célokat, amivel hivatalosan is sutba dobta a Constallation programot és megalapozta egy emberi aszteroida expedíció el?készületeit, amit egy Mars küldetés követ. Az el?bbi dátumát 2025-re, utóbbiét pedig a 2030-as évekre tették. Az új ?rtervezet megnyitotta az utat a magán ?rrepülési cégek el?tt is, akik kereskedelmi ?rjárm?veikkel biztosítják majd az ?rhajósok alacsony földkörüli pályára való eljuttatását, míg a NASA a Naprendszer távolabbi célpontjaira összpontosíthatja er?forrásait.

    Az egyik ilyen magáncég a Space Exploration Technologies, vagyis a SpaceX. A kaliforniai cég Dragon kapszulája jelenlegi formájában rakományt fog szállítani, id?vel azonban embereket is eljuttathat a cég Falcon 9 rakétájával a Nemzetközi ?rállomásra. "Szerintem a Mars, tekintve hogy magában rejti az élet lehet?ségét is, sokkal fontosabb mint a Hold, ezért a jöv? emberi expedícióinak erre kellene összpontosítania" - mondta Elon Musk, a SpaceX vezére. "Mindazonáltal ha id?közben kiderül, hogy a Hold-utazásoknak is van piaca, a SpaceX támogatni fogja, ahogy az alacsony földkörüli tevékenységeket is támogatja"
    [​IMG]

    Aldrin úgy véli, hogy a Holdra való visszatérés felemésztené a marsi fejlesztésekre fordítható er?forrásokat, illetve egy újabb Hold-versenybe való belebonyolódás veszélyeztetné az Egyesült Államok ?rkutatás terén elért dominanciáját, míg a távolabbi égitestek felé terjeszkedés egy olyan terület ami a múlt örökségére nem gyakorolna hatást. "A Holdra irányuló emberi küldetéseket alaposan át kell gondolnia az USA vezetésének" - mondta Aldrin. "Ha visszatérünk a Holdra és csak másodikként, vagy harmadikként érünk oda, az csorbítaná a tekintélyünket"


    Természetesen a Mars emberi felderítése is jelent?s politikai töltéssel, s?t id?nként túlf?töttséggel is rendelkezik. "Egy bátor vezetés mellett 2020-ra a Marsra léphetünk. Ezt a célt kell szem el?tt tartanunk" - tromfolt a fentebb elhangzottakra Zubrin. "Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk rá képesek, az olyan mintha azt mondanánk, hogy kevesebbek vagyunk régi önmagunknál, és ezt ez a nemzet nem fogadhatja el és nem is engedheti meg magának"
    [/center:22mexmbb]