2024 Május Árván maradt ábrándok – Képzeletbeli barátok

Árván maradt ábrándok – Képzeletbeli barátok



Elszabaduló kreativitást és humort ígér a Képzeletbeli barátok minden korosztály számára. John Krasinski azonban még nem elég kiforrott író-rendező, hogy vizionáriusként tartsuk őt számon.

Szóval volt ez az animációs sorozat a Cartoon Networkön, 2004 és 2009 között futott, az volt a címe, hogy Fosterék háza képzeletbeli barátoknak. Az én korosztályom, késői Y-generációsok, korai zoomerek biztosan találkoztak vele hétköznap délutánonként. Egy intézmény körül forgott a történet, amely gyerekek elfelejtett képzelt pajtásainak nyújtott menedéket. A központi karakter, egy kisfiú segített a különösen elborult lényeknek új társakra lelni, ha már eredeti „gazdájuk” kinőtte őket. Legjobb barátja egy izgága kékszínű figura, Blu volt. Azért fontos ezeket mind elmondani, mert John Krasinski Képzeletbeli barátok című filmjének alapmotívuma szintén ugyanerre épül,

ráadásául ugyanúgy fontos helyet foglal el a történetben egy Blue nevű kitalálmány (aki amúgy lila). Biztos, mindez a véletlen műve…

Hogyan álljunk hozzá tehát egy olyan családi mozihoz, amiben látszólag nincs korlátja az alkotók fantáziájának, mégis a történet alapjait csak úgy lenyúlták valahonnan? És nemcsak az említett Cartoon Network produkcióról van szó, vaskosan érződik egy Pixar-hatás is a dramaturgiában, ráadásul Michael Giacchino (többek közt a L’ecsó, a Fel! és az Agymanók zeneszerzője) is közreműködött: mesei és érzékeny dallamai ugyanazt a hangulatot hivatottak megidézni, amelyet az érzelemdús és bámulatosan ötletes animált kalandok is szolgáltattak.


John Krasinski az írója és rendezője a filmnek, ő korábban egy meglehetősen felejthető indie drámát hozott össze szárnypróbálgatásként (Szeretteink körében), majd megfejelte ezt a szupersikeres Hang nélkül filmekkel, amellyel biztos kezű rendezőként tette le névjegyét a mainstream mozipiacon. Krasinski megmutatta, hogy nagyon is ért a feszültség és a hangulat építéséhez, ráadásul kiemelten fontos számára a családi dinamika bemutatása is. Érdekes, hogy ezekben a filmjeiben a példaképnek is beillő apaszerepet magára osztotta, és ez a Képzeletbeli barátokban sincs másképp – hiszen ki ne akarna ilyen, a halál kapujában is jóképű, laza, viccelődő fatert magának?!

Amennyire kemény volt a Hang nélkül, olyan lágy most a Képzeletbeli barátok.


Valósággal szétfolyik a pillecukor-szerű aranyoskodásban, miközben sokkal több akar lenni holmi legkisebbeknek szóló fantasy-nél. Hiszen itt egy olyan tizenéves kislány áll a középpontban (Cailey Fleming alakításában), aki már évekkel ezelőtt elvesztette édesanyját, most pedig apja áll egy komplikált szívműtét előszobájában, és vetül rá a végzet sötét árnyéka. Kemény témák, amelyeket nagyon finom eszközökkel kommunikál a rendező, talán el sem hangzik a „halál” szó a szövegkönyvben. Hiába Krasinski kissé karikatúraszerű alakítása a szüntelenül poénkodó apaként, Bea szerepében Cailey Fleming nagyon ügyesen formálja meg a tragédiákban megedződést mutató, gyerekkorát maga mögé utasító fiatalt, ezzel képes erős érzelmi azonosulási pontot szolgáltatni a nézőknek – elsősorban a felnőtteknek. Mert a drámát inkább a nagyok kapják meg, a kicsiket egy másik szállal szeretné elbűvölni Krasinski.




Bea ugyanis elhagyott, képzeletbeli barátokra lel nagyanyja lakóházának emeletén, akiket egy ember, Cal (Ryan Reynolds) istápol. Bár eredetileg a kislány minden porcikájával ágál az ellen, hogy visszautazzon traumatizált gyerekkorába, mégis beleveti magát a kalandba, hogy aranyos szőrmókoknak, virág-, buborék-, jégkocka- és banánfejű véglényeknek cimborákat szerezzen – és nem mellesleg ő is jobban kibéküljön a benne lakozó gyermekkel.

A felnőttek tehát drámai reflexiót kaphatnak arról, milyen egyszerű és nemes volt az, amikor a képzeletüknek nem szabott határt a rideg valóság,
és akár a semmiből is képesek voltak felépíteni maguknak világokat és jóismerősöket. Valakit, akire akkor, akár egy nehéz időszakban szükségük volt, de mára már megbirkóznak nélkülük is. Ők viszont – bár láthatatlanná válnak – nem tűnnek el teljesen: Krasinski szerint lehet, mégis szükségünk van egy szeletre a gyerekkorunkból, amelyet emlékek, érzések, illatok vagy egyéb érzékelések formájában tudunk előhívni. Vissza kell emlékeznünk arra, régen kik voltunk, és a gyermekkor szemlélete milyen lehetőséget rejtett a képzeletünk számára. Ritka szentimentális gondolatok ezek, amelyeket sajnos a rendező nem tud életre hívni egy magával ragadó történet hiányában. Mintha ő sem gondolta volna át saját univerzumának szabályait, csak sodródott az árral, és egyre halmozta az inkoherens ötleteket.


Annak drámáját, hogy a képzeletbeli barátok elfelejtése a felnőtté válás része, az aktuális alkotás egyik „testvérfilmje”, a sokkal kidolgozottabb, érzelemdúsabb és átfogóbb tanulságokat megfogalmazó Agymanók már tartalmazta. John Krasinski viszont egyfajta safe space-be tereli ezeket a Happy Meal menühöz járó rajzfilmfigurákat, akik közel sem olyan egyediek, különlegesek vagy viccesek, mint amennyire annak szánja őket a narratíva.

Az író-rendező visszakapaszkodása ebbe a gyermeki létállapotba iszonyú naivitást feltételez.

Kérdés, hogy John Krasinski mindezt számításból vagy teljes őszinteséggel vallja meg. A Képzeletbeli barátok alapján van létjogosultsága letenni voksunkat az utóbbi mögött: tényleg hisz ebben az üzenetben, a világban, a figurákban, de közben végtelenül elhiszi azt is, hogy egy bármilyen családtagot megríkató, mély és csavaros filmet gyártott le – a Shyamalan-i fordulatot már egy órával a befejezés előtt könnyen ki lehet találni.

Az Office-ból is ismert színész itt aztán behajtotta az összes baráti szívességet ismerőseitől. Olyan arcok szólaltatják meg az animált karaktereket, mint a vígjátéksorozatban partneréül szolgáló Steve Carell, életbeli partnere, Emily Blunt, vagy Bradley Cooper, Matt Damon, Sam Rockwell, Blake Lively, Amy Schumer, egyik utolsó szerepében Louis Gossett Jr., vagy a kortárs rajzfilmek egyikének szinkronszerepét sem nélkülöző Awkwafina. Az egészre pedig Ryan Reynolds társfőszerepe helyezi a koronát, aki különösen alulteljesít magához képest. Megszokhattuk a hollywoodi színészvilág Sebestyén Balázsától, hogy bármikor képes ironikus, szarkasztikus beszólásokra, miközben az idilli jó csávó benyomását kelti, még akkor is, ha vesztes szituációkba kerül. Itt azonban takaréklángon ég, humorban sem erős és inkább reklámfogásnak tűnik a castingja, mintsem valódi, ihletett választásnak.

A Képzeletbeli barátokat eredeti sztoriként tálalták, de aligha tartalmaz olyan elemet, amit ne láttunk volna így, vagy jobb formában.
Figurái az emlékezetességre törekszenek, mégsem rendelkeznek olyan karakterjegyekkel, amelyek kiemelik őket az átlagból. Tragikus módon, pont emiatt fognak a feledés homályába merülni. John Krasinski a Hang nélkül-filmek profizmusa után egy ügyetlen élőszereplős Pixart hozott össze, amely jóformán ártatlan, mégis gyenge eredmény egy ilyen feltörekvő rendezőtől.

A Képzeletbeli barátok május 16-tól látható a hazai mozikban.

2024. május 17.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/kepzeletbeli-baratok-kritika