Asia

A témát ebben részben 'Zenészek, együttesek' klarensz hozta létre. Ekkor: 2014. március 14..

  1. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [​IMG]
    1981-ben alakult angol zenekar.

    Eredeti felállás:
    Geoffrey Downes billentyusök;
    Steve Howe gitár;
    Carl Palmer dob;
    John Wetton basszusgitár, ének.

    [​IMG]

    A nyolcvanas évtized első igazi szupergroupja. Howe és Downes a Yes-ből érkeztek, Palmer az Emeron Lake and Palmerből, Wetton pedig korábban a Uriah Heepben, a Roxy Musicban, a Family-ben és a King Crimson-ban játszott. Muzsikájuk kellemes, szélsőségektől mentes, eredeti együtteseik zenéjének keveréke. A romantikus hangzás elérésében a producer Mike Stone-nak is szerepe volt, aki a Journey-vel vált ismertté. Bemutatkozó albumuk óriási siker volt, Amerikában óriási kereskedelmi siker, a Heat Of The Moment egészen a harmadik helyig jut előre a listákon. A lemezből kilenc millió példányt adnak el, s az együttest ez felkészületlenül érte. Turnéra indulnak de mindössze 40 percnyi zenei anyaguk van készen. Elkészül viszont két nagyszerű videó klip, a Heat of the Moment és az Only Time Will Tell. Mindkettő kedvező fogadtatásban részesül. Pénzügyi okokból (adó) Angliából egy időre átteszik székhelyüket Kanadába ahol lázasan kezdik előkészíteni következő albumukat. Munkájuk azonban nem feszültségmentes Howe és Wetton között komoly nézeteltérések támadnak. Végre megjelenik az Alpha című album és az erre épülő két ujabb video klip, a 'Don't Cry' és 'The Smile Has Left Your Eyes'. 1983-ban az Emerson-trió basszusgitárosa, Greg Lake váltotta fel Wettont, két év múlva azonban távozott, hogy megalakítsa az Emerson, Lake and Powellt. Ekkor Wetton ismét visszatért. Az együttes következő lemezén Steve Howe már nem szerepelt, ő Steve Hackett-el megalapította a GTR-t. Helyére Mandy Meyer jött a Cobrából. 1987-ben Wetton elkészíti az 'Over The Top' (Sylvester Stallone) című film zenéjét Giorgio Moroderrel együttműködve. 1989-ben a Beach Boys-al együtt turnéra indul a zenekar de Downes nélkül, akinek a helyét időlegesen John Young veszi át. Az Asia 1990-ben jelentette meg negyedik albumát, ami az elsővel ellentétben tetszett a kritikusoknak, viszont ezt a közönség nem szerette. A 90-es években még két újabb albumot jelentettek meg, melyek közepes sikert arattak. Ezt követően csak koncertalbumokat és válogatásokat adnak ki, mígnem 2008-ban ismét összeáll az eredeti formáció és Wetton vezérletével, saját hamvaikból újjáéledve megjelentették a stílusosan Phoenixnévre keresztelt stúdióalbumot. Az ilyenkor szokásos egyszeri fellángolás helyett az Asia úgy tűnik tartós igyekszik visszatornászni magát a zenei éllovasok közé, hiszen a a Phoenix-et a Military Man, majd azOmega követte, elég nagy nemzetközi sikerrel.
    Nagylemezek:
    Asia (1982.)
    Alpha (1983.)
    Astra (1985.)
    Then And Now (1990.)
    Asia Live (1991.)
    Aqua (1992.)
    Aria (1994.)
    Arena (1996.)
    Anthology (1999.)
    Aura (2001.)
    Phoenix (2008.)
    Military Man (2009.)

    [​IMG][​IMG]
    Omega (2010.)

    [​IMG]

    [​IMG]

    [​IMG]
     
  2. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
  3. esource /

    Csatlakozott:
    2020. november 25.
    Hozzászólások:
    8,441
    Kapott lájkok:
    378
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
Címkék :