Nagyvilág Aszad: A háború nem ér véget Deir-ez-Zór tartomány megtisztításával

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. november 07..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    A háború nem ér véget a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartománynak az Iszlám Államtól való megtisztításával - jelentette ki kedden a szíriai elnök, utalva arra, hogy a kormányerők és szövetségeseik következő célpontja a Washington támogatását élvező és Szíria területének több mint negyedét ellenőrző ernyőszervezet lehet.


    Bassár el-Aszad úgy fogalmazott, hogy a háborút azok ellen vívják, akiknek "államok megosztása és meggyengítése" a célja. Közölte azt is, hogy a terrorszervezetek elleni győzelmek meghiúsították az ország szétdarabolására vonatkozó terveket és a terroristák céljait.A szíriai elnök az iráni legfelsőbb politikai és vallási vezető, Ali Hamenei ajatolláh külügyi tanácsadójával, Ali Akbar Velajatival folytatott találkozóján nyilatkozott így.

    A szíriai államfő hozzátette: a harcok addig folytatódnak, amíg újra megteremtik a biztonságot és stabilitást minden szíriai területen.

    A Reuters hírügynökség meglátása szerint Aszad kijelentéseivel arra utalhat, hogy az Oroszország, Irán és a libanoni Hezbollah síita szélsőséges szervezet támogatta kormányerők az Egyesült Államok támogatását élvező, kurd többségű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen vonulhatnak, miután végeztek az Iszlám Állam elleni harccal Deir-ez-Zór tartományban.

    A Reuters rámutatott, hogy a szíriai kormányerők főként az országot és az említett kormányzóság átszelő Eufrátesz nyugati partján vannak jelen, míg az SDF a folyó keleti oldalán ellenőriz kiterjedt területeket az olajban gazdag Deir-ez-Zór tartományban.

    A Damaszkusz és a kurd erők közötti feszültségre utal az is, hogy a szíriai kormány korábban leszögezte: megszállt területnek tekinti Rakkát, amelyet az SDF szabadított fel az Iszlám Államtól.

    Ali Akbar Velajati múlt hét pénteken közölte, hogy a szíriai erők hamarosan megindulnak a 3 évig az Iszlám Állam de facto szíriai fellegváraként működő Rakka felé.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...