Korábban nem volt kérdés, hogy milyen helyzetekben mit kell tennie egy nőnek vagy egy férfinak. A különböző társadalmakban ezek az elvárások a legszigorúbban szabályozott emberi viselkedésformák közé tartoztak. Mára óriásit változott a helyzet. A nőknek egy generáció alatt a hagyományostól teljesen eltérő szerepeket kellett felvenniük. Egy fél évszázada elegendő volt, ha egy nő „csupán” családanya. Ma a nőknek is dolgozniuk kell, ugyanakkor az otthoni munka alól sem mentesülnek, emellett menedzsernek kell lenniük, végül pedig – és egyáltalán nem utolsósorban – csinosnak és vonzónak kell látniuk és láttatniuk magukat. Ebben a folyamatban kulcsszempont az emberi test minősége, alakja, mai társadalmi értéke. Amíg az emberi test jórészt fedett volt, azaz ruhákkal takarták, kevésbé volt döntő, hogy mi van a ruha alatt. Ez persze csak félig igaz, mert a női test mint a vetélkedő férfiak hódításának tárgya mindig is divatfüggő volt, kevésbé látható formában is. Gondoljunk a 19. században divatossá vált darázsderékra, amelyet fűzőkkel karcsúsítottak, vagy a krinolinra, ami az altestet emelte ki. Ugyanebben az időben a férfiaknak izmosnak, vaskosnak kellett lenniük, a legfontosabb férfiúi érdemek pedig a bátorság, a vitézség voltak. Nézzünk meg egy lovas szobrot, milyen lábikrái vannak a jeles lovagnak! A női és férfi testideálok azóta alaposan megváltoztak, s ehhez kapcsolódóan a nemi szerepek is. A női termékenységideál a telt formákat hangsúlyozta. A paraszti kultúrákban is fontos volt az, hogy a nő erős, termékeny – egyszersmind – munkabíró legyen, a vékonyak, az „egyszálbél”, „piszkafa” nők gúnyolódás tárgyai voltak. Az erősebbiknek mondott nem esetében pedig az járta, hogy nem is férfi a férfi 100 kilogrammos testsúly alatt. Mára a karcsúságideál kezd univerzálissá válni. Vannak munkahelyek, például a médiában vagy a divatszakmában, ahol bizonyos testsúly fölött nem foglalkoztatják a nőket.A reklámok – az autógumikétól a kutyatápszerekéig – karcsú lányokkal vannak tele. A jelenség mögött a mai fogyasztói társadalom kettős üzenete búvik meg: fogyassz minél többet, de maradj karcsú! Mára a (le)fogyasztás is üzletté, a fitneszipar egyik jelentős ágává vált. S ami a nemek közötti különbség csökkenését mutatja: ma már a férfiak körében is egyre fontosabb a karcsúság. Ha megnézünk egy-két évtizeddel ezelőtti divatlapot, abban a férfiak izmosabbak, „macsósabbak” voltak, mint ma. A jelenkor férfimodelljei egyre karcsúbbak, szőrtelenek, nőiesebbek. A karcsúságideál hódítását igazoló szellemes vizsgálatot végeztek egyesült államokbeli kutatók húsz éve, amikor megvizsgálták az 1958 és 1988 között a Miss America címet elnyert lányok testméretét és a Playboy címlapfotóin szereplők adatait. Ezek a lányok elég széles konszenzus alapján szépnek tartott nők voltak, tehát hitelesen jelenítették meg a kor szépségideálját. A három évtized alatt fokozatosan és jelentősen csökkent a nők testtömegindexe (a testsúlykilogrammok és a méterben megadott testmagasság négyzetének a hányadosa, normális tartománya nők között 18,5–25 közötti). Ezt a vizsgálatot néhány éve megismételve kiderült, hogy a nők körében jelenleg a magas testalak, a szélesebb váll, a nagy kebelméret és a keskeny csípő dívik. Ennek felelt meg például Elle McPherson, a 183 centiméter magas ausztrál szupermodell és színésznő (akinek mellékneve: „The Body”, vagyis „a test”). Annak a valószínűsége azonban, hogy valaki ilyen magas és ilyen alkatú legyen, egy a kétszázezerhez! Vagyis egy igen szélsőséges példa válik mintává. Az, hogy a mai kor szépségideáljának olyan női test feleljen meg, amely ilyen ritkán fordul elő, komoly torzulást jelent. Amint látható, a nők a maszkulinizáció felé tartanak az emberi test arányait tekintve. S a férfiak? Épp ellenkezőleg, rajtuk a feminizálódás jegyei figyelhetők meg: karcsúság, szőrtelenség, lelki érzékenység. Hogy mit eredményez majd a két nem egymás felé közeledése – legalábbis a testalakot tekintve –, nehéz megjósolni. Mindebben alapvető szerepe van a médiának, valamint a szépség- és a fitnesziparnak, amelyek nagy nyomás alatt tartják a mai kor emberét. Ezzel párhuzamosan a modern társadalmakban egyre növekszik az átlagos testsúly. A kifejezett elhízással jellemezhető, azaz 30-asnál nagyobb testtömegindexű emberek aránya reprezentatív vizsgálatok alapján ma hazánkban 20 százalék. Nő tehát a különbség a vágyak és a valóság között, kettős szorításban vagyunk. Úgy tűnik, hogy az emberi testet „gyarmatosította” a modern a fogyasztói társadalom.Mindezt jól mutatja a plasztikai sebészet térhódítása.Korábban főleg nők folyamodtak ilyen eljárásokhoz, ám a két nem közeledését igazolva manapság egyre több férfi is él a plasztikai sebészet által felkínált lehetőségekkel. Míg 1996-ban az USA-ban 690 ezer plasztikai sebészeti beavatkozást végeztek férfiakon (ennek harmada hajátültetés volt), mára ez a szám megduplázódott. Nem csupán a nők vágynak valamilyen idealizált szépség elérésére, hanem a férfiak is. S a modern civilizációban a plasztikai sebészeti eljárások már könnyebben hozzáférhetőek. Nemegyszer halljuk, hogy egy érettségiző lány plasztikai műtétet kap ajándékul. Ám nem szabad elfeledni, hogy a saját testtel való elégedetlenkedés mögött néha pszichiátriai ok, testképzavar húzódik meg. Ilyen esetekben a műtét semmit sem old meg. A test átalakításának divatos területe a testépítés is. Fél évszázada fel sem merült, hogy a testedzés kizárólagos célja a szépségideál követése lenne. Azóta viszont elharapózott az esztétikai megfontolásból végzett testépítés. Férfiaknál általában az izompacsirta Schwarzenegger-ideál volt a cél. Ez manapság is sokakat vonz, ami nem mond ellent a fentebbi fejtegetésnek, miszerint a karcsúság egyre fontosabb. Polarizálódott ugyanis a férfiak körében a szépségideál: vannak, akik izmosak akarnak lenni, sokan mások pedig a karcsúságra, a pocak eltüntetésére törekszenek. A modern korban a férfiak a szépség jelentőségét tekintve is közelednek a nőkhöz: számukra is egyre fontosabb az ápoltság, a jó külső. Ma már sem a nők, sem a férfitársak nem vetik meg azokat a férfiakat, akiket ezelőtt néhány évtizeddel még piperkőcöknek tartottak volna. A saját testtel való aggályoskodás olyan szintet ért el, hogy amerikai kutatók új tünetegyüttesként írták le 2000-ben az Adonisz-komplexust, a férfitesttel és a külsővel kapcsolatos aggályoskodást. Újabb adatok szerint 85 millió amerikai (a népesség negyede) erősíti magát súlyzókkal. Nem a verseny motiválja őket, hanem a test átalakításának a vágya. A testépítés gyakran anabolikus szteroidok, izomtömeg-növelő hormonok szedésével jár, aminek igen veszélyes szövődményei lehetnek. 1993-ban írták le azt az új pszichiátriai kórképet, az izomdiszmorfiát, amely főleg férfiakat érint, s a lényege a női anorexiával éppen ellentétes testképzavar. Míg az anorexiás nők kövérnek érzik magukat és ezért nem akarnak enni, az izomdiszmorfiás fiúk110 kilogrammos testsúllyal és 50 centiméteres bicepsszel is véznának tartják magukat, s azért edzenek, hogy még tovább növeljék izomtömegüket. Azóta mindkét fenti zavar megjelent a másik nemnél is, azaz ezen is a téren közelítenek egymáshoz. Egyre több a férfi anorexiás, s a nők között is megfigyelhető a testépítés eltúlzott és megszállott űzése. Van egy szintén új keletű, 2000-ben leírt női testképzavar, a testzsírfóbia, ami rokona az izomdiszmorfiának. Az ilyen nők azért gyúrnak és esznek igen kényszeres kiszámítottsággal, hogy minél alacsonyabban tartsák a testzsírarányukat. Egy évtizede értekeznek amerikai kutatók egy kórképnek nem nevezett új furcsaságról, amit „nem hagyományos női nemi szerep” névvel illetnek. Az ide tartozó nők férfiasan öltözködnek, a férfiakra jellemző szokásokat, tevékenységeket, játékokat, hobbikat űznek, gyakran járnak konditerembe, férfias munkakört vállalnak, mégis jól érzik magukat nőként, nem akarják megváltoztatni a nemüket, mint a transzszexuálisok. Életmódjukat tehát befolyásolja ez a beállítódás, viszont érdemleges életminőség-csökkenést nem okoz. A testképváltozások mellett más körülmények is befolyásolják a nemek közti határok leomlását. Ezek közé tartoznak az új kommunikációs technológiák, a mobiltelefon és az internet. Nem is olyan régen a technikai eszközök kezelése „férfimunka” volt, akárcsak az információ birtoklása. E tekintetben is kiegyenlítődik a két nem viszonya: a nők ma már ugyanúgy hozzájutnak és kezelik ezeket az eszközöket, mint a férfiak. Az információ hatalmat jelent, amivel vissza is lehet élni. A mobilkommunikáció az állandó elérhetőség illúziója okán a személyes fontosság képzetét erősíti, és egyben hatalmi eszköz is: a mobiltelefon útján ellenőrizhetővé válik a beszélgető partner. Gyanakvó vagy csupán aggályoskodó szülők így kontrollálják gyermeküket, nem beszélve a párkapcsolatokban is egyre gyakoribb ellenőrizgetésről. Míg régebben ez inkább a férjek szokása volt, ma már a nők élnek ezzel. Gyakori példája ennek az SMS-ek ellenőrzése a párunk telefonján, ami nemegyszer vezetett már váláshoz.Az internet – számtalan előnye mellett – sokszor csupán virtuális valóság az igazi helyett, az online csevegésből többnyire nem lesz valódi kapcsolat. Az interneten a személyes identitás elrejthető, a csevegő személy megváltoztathatja az életkorát vagy a nemét. Egy pszichiátriai tanulmányba is bekerült néhány éve az a példa, amelyben egy magyar egyetemista lány interneten jött össze egy szimpatikus „fiatalemberrel”, és a hosszas internetes társalgás során erős érzelmi kötelék alakult ki köztük. Ám amikor személyese találkoztak kiderült: a „fiatalember” 56 éves. Ez érzelmileg annyira megviselte a lányt, hogy anorexiás lett. Az identitás megváltoztatása azonban nem merül ki az életkor igen gyakori meghamisításában. A virtuális térben való „nemcsere” is gyakori jelenség a személyiség határainak kipróbálására. Ez azonban különböző pszichés problémák, például érzelmileg labilis személyiségzavar vagy szexuális identitászavar megnyilvánulása lehet. Sok emberben van több-kevesebb biszexuális hajlam, a lappangó homoszexuális késztetések sokszor persze nem tudatosak, nem kerülnek felszínre, csupán az élet egy-egy kiélezettebb helyzetében lehet következtetni rájuk. A személyiség árnyékban lévő része jóval könnyebben megmutatkozhat, ha a fantáziavilág eszközt talál a virtuális valóságban. A világháló által felkínált elrejtőzés remek lehetőség arra, hogy a másik nem bőrébe bújjon valaki, ám a játékból könnyen – ha az illető már nem tud szabadulni az álarcától – identitászavar lehet. Néhány éve létezik egy internetes virtuális világ, a Second Life, amelyben külön „második életet” élhetnek a résztvevők, tetszőlegesen kialakított identitással. Az itt született kapcsolatok álságosak és tartalmatlanok lehetnek annak ellenére, hogy a felszínen igen erős érzelmek jelenhetnek meg. Érzelmi földindulás – szorongás, pszichoszomatikus zavarok, indulatkezelési nehézségek – léphetnek fel annak következtében, hogy intenzív kapcsolatok köttetnek: a saját maguk által kialakított, tetszőleges külsőbe öltöztethető „avatarok” akár házasságot is köthetnek. Az ilyen kapcsolatok konfliktusa vagy megszakadása komoly érzelmi válság, gyászreakció forrása lehet. Bár egy másik identitás felvételének számos motivációja lehet (ahogyan ezt tapasztalhatjuk a kisgyermekek szerepjátékai, a színészek előadásai vagy éppen a jelmezbálok résztvevői esetében is), az is előfordulhat, hogy a virtuális térben másik identitást felvevő személyek pszichológiai problémáikat (például szorongásos zavarokat, kapcsolatteremtési nehézségeket, izoláltságukat) igyekeznek ellensúlyozni a választott identitásukkal. forrás: https://www.proyouth.eu/?q=blog&tit=158&cur=ulNovember2012 http://www.egeszsegkalauz.hu/lelki-egeszseg/atalakulo-nemi-szerepek-111662.html
