2017 Előzetes Átmenni Duplóba – A Lego Ninjago film

Átmenni Duplóba – A Lego Ninjago film





Kicsi gyereknek ennél csak jobb mesék valók: A Lego Ninjago film túl didaktikus a mélyben, túl pörgős a felszínen.

Ez nagyon gyerekfilm. A felnőtt kevés élvezetet talál benne; nyoma sincs A Lego kaland érettebb humorsziporkájának. Végtelenül egyszerű történet és a tipikus gyerekmozis konfliktusok alapfoka: A Lego Ninjago filmet olyan kis nézőknek szánták, akik az első moziélményeiknél tartanak.

Nehéz ezért felnőttszemmel megítélni. Nem kritikus kell ide, hanem pedagógus.

Úgyhogy megkérdeztem egyet, aki épp a film korosztályával foglalkozik. (Igaz, ő nem látta a mozit, csak leírtam neki.) „A túlságosan explicit, szájbarágós mese nem segít a gyereknek” – mondta. – „Nem készteti őt gondolkodásra, nem vonja be. A gyereket is gondolkodó lényként kell kezelni.”

Hát, A Lego Ninjago film hátránya éppen ez: gyerek és felnőtt számára egyaránt

bitangul szájbarágós.
A film furcsa kettős játékot játszik. Ahogy megszokhattuk A Lego kaland és a Lego Batman esetében, az egyszerű alapsztorit befedi a kacsintós, önironikus humor, a semmit-sem-veszünk-komolyan érzése, az állandó duplagondol, a meta-komédia. Viszont a többrétegű vígjáték mélyén csak óvodás gyerekeknek szánt, Duplo-egyszerűségű, elnagyolt és kiszínezett tanulság húzódik, finomságok nélkül kimondva (tematikailag: a család értéke, a barátság, meg a hit önmagunkban, azaz a hollywoodi gyerekfilm-sztenderd, mert ezekkel nem lehet hibázni).



A film humorának bonyolultsága és a tanulság didaktikussága pedig ütik egymást. Az a gyerek, aki értékelni tudja a film meta-humorát, annál már értelmesebb, hogysem elviselje az arcába óvodás mód belemagyarázott Nagy Igazságokat. (És fordítva. Nem is hallottam sok nevetést a nézőtéren.)

Ehhez járul, hogy a folyamatos poénáradat – ha átveszi a sztori helyét – önmagában is devalválja egy film értékét. Tavaly ilyenkor a Kubo alkotói mertek súlyt, melankóliát adni a történetnek, ehhez mérve a Lego Ninjago egy zenebohóc.

És igenis szabad hozzá mérni. A felnőttek számára jöhet mindenféle töltelék-mozifilm, de a kicsi gyerekeknek csak a tudatosan rájuk figyelve elkészített, értékes mesék valók.



A film képi megvalósítása további kétségeket ébresztett bennem. Nagyon pörgős, sűrű vágások és dinamikus „kamera” jellemzik a látványvilágot – nem tudom eldönteni, vajon az én felnőtt agyam tartja túlzásnak, vagy a gyerekeknek csakugyan valami szelídebb kellene (örök kérdés, hogy a mozi egyre gyorsuló vágástempója természetesebbnek hat-e a fiatalabb generációk számára, megszokható-e vagy ellenkezőleg, túlpörgeti őket). Nem is beszélve a 3D kérdéses hatásáról a kicsi gyerekek szemére.

A legtöbb közelmúltbeli A-listás rajzfilm többet adott A Lego Ninjago filmnél. Látványvilágban is – animált Lego-kockákból könnyű technikai varázslatot, de csaknem lehetetlen művészetet kihozni –, de főképp tartalomban. A legszebben a csodás Kubo és a varázshúrok mutatta meg, mire képes a rajzfilm a maga teljes erejében, de a Vaiana, az Agymanók és a Zootropolis is egy klasszissal múlja felül A Lego Ninjago filmet.

Mindegyik szórakoztató (ha nem is pont ilyen veszett módon), de amellett komolyabb világképre, értékesebb tanításra is törekedtek – és azt hiszem, hogy a Lego Ninjago azért ilyen kőegyszerű a mélyben és azért ilyen heves humorfesztivál a felszínen, mert az egyetlen valódi törekvése és értéke a marketing.

2017. szeptember 26.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/atmenni-duploba-lego-ninjago-film