2017 Előzetes Aurora Borealis - Északi fény

Feloldozhatók – Aurora Borealis – Északi fény




Mészáros Márta ismét az identitás mibenlétét kutatja, az Aurora Borealis – Északi fény viszont egészen a jelenünkig terjeszti ki a múlt megkerülhetetlen hatásait.

Vannak rendezők, akik egész életükben egyetlen filmet készítenek – ilyen volt Fellini és Bergman, és ilyen Mészáros Márta is. Az ő fő témája a család és az identitás, a tisztázatlan és felülírható férfi-női, szülő-gyerek kapcsolatok, az örökbefogadás; a felszínre törő titkok és meglepő döntések pedig gyakran a háború fenyegető közelségében rendezik át a főhősök életét. Akár önéletrajzi ihletésű művekről van szó (Napló-filmek, Anyám levelei Sztálin elvtárshoz), akár nem (Örökbefogadás, Örökség, Anna), a főbb motívumok azonosak.


Nem csoda hát, hogy az Aurora Borealisban is régi ismerősökként üdvözölhetjük a traumáktól sújtott, identitásukat kereső hősöket, akik viszont a korábbi filmek főszereplőivel ellentétben a XXI. századot is megélik. Érdekes, hogy bár ez a film fiktív történetet mond el, mégis beleszövődnek a rendezőnő életére utaló motívumok, részletek, illetve a valóság is betüremkedik: Törőcsik Mari betegsége megkerülhetetlenül jelen van.


Az Aurora Borealis egy máig kibeszéletlen, tabunak számító kérdést feszeget: a háborúk alatt és után erőszak, szerelmi kapcsolat, esetleg prostitúció következtében született „háborús gyerekek” köztünk élnek, ám sokan az anyjuk szégyenérzete vagy a társadalom ellenségessége miatt nincsenek tisztában a valódi származásukkal. A film egy idős asszony, Mária (Törőcsik Mari) és lánya, Olga (Tóth Ildikó) kibeszéletlen titkokkal terhes történetén keresztül mutat be egy magyar variációt a százezreket érintő kérdésre.

Az Aurora Borealis legérdekesebb vonása, hogy a direkt párhuzamoknál áttételesebben érzékelteti a múlt hatásait.
A kibeszéletlen emlékek észrevétlenül határozzák meg a szereplők jelenét, döntéseit, problémáit. A film két idősíkon játszódik: míg az ötvenes években az okokat, a jelenben a következményeket látjuk. Mindkét történetszálon megjelenik a kavargó, a szereplők életét összezavaró nemzetköziség – a film szerint a jelen globalizált világára, a soknemzetiségű kapcsolatokra, munkahelyekre és lebegő identitásokra is a múlt adhat magyarázatot. Mészáros mindezt ezúttal is nemzetközi stábbal érzékelteti – visszatérő művészei mellett (Törőcsik Marival először 1968-ban dolgozott együtt, de egy aprócska szerepben Monori Lili és Czinkóczi Zsuzsa is feltűnik) osztrák, lengyel, spanyol színészek is feltűnnek, a filmet pedig a fiatal lengyel operatőr, Piotr Sobocinski Jr fényképezte.


Az Aurora Borealis ugyan egy második világháborúhoz kötődő kutatásból indult ki, maga pedig az ötvenes évekbe vezeti vissza a történetét, de az üzenete sokkal univerzálisabb: általában elfogadást sürgeti, amely nélkül nem létezhet egészséges társadalom. A feldolgozás és feloldozás, megbocsátás és megnyugvás csak akkor érkezhet el, ha a mélyen eltemetett traumák a felszínre kerülnek, újraélni viszont legalább olyan fájdalmas a múltat, mint megélni – így pedig érthető, hogy az érintettek amíg csak lehet, halogatják a szembenézést. A film legnagyobb gyengesége abban rejlik, hogy nagyon lassan jutunk el a Mészároshoz képest is szokatlanul drámai magyarázatokig. A szétterülő, hosszas felvezetésért viszont kárpótol a különösen megható utolsó húsz perc, illetve a színészi játék – a mindig csodálatos Törőcsik Mari mellett ugyanis az ő fiatalkori énjét alakító Törőcsik Franciska is bizonyítja, hogy ott van a helye a legnagyobbak között.



https://www.filmtekercs.hu/kritikak/aurora-borealis-kritika

2017. október 20.