Az a bizonyos szürke zóna – Tönkretehetlek A Tönkretehetlek, a BBC/HBO legújabb sorozata mélyen beleás a #MeToo hatására állandó társadalmi diskurzussá váló szexuális bántalmazás témájába, miközben hiteles képet ad a londoni fekete harmincasok útkereséséről is. Michaela Coel nagy népszerűségnek örvendő első sorozata, a Chewing Gum első részében a szexuális zaklatás viccként jelenik meg: a Coel által alakított 24 éves szűzlány Tracey-t vádolja meg ezzel mélyen vallásos vőlegénye, miután a lány fehérneműre vetkőzve próbálja elcsábítani őt. Coel második író-alkotóként jegyzett sorozata, a Tönkretehetlek már jóval komolyabban és fájdalmasabban nyúlik a témához, feltérképezve annak megannyi nehezen megfogható oldalát is. Coel saját traumájából építette fel új sorozatát, melynek főhőse az alkotóhoz hasonlóan nemi erőszak áldozatává válik. 2016-ban, amikor éppen szorította a Chewing Gum forgatókönyvének leadási határideje, Coel egy rövid bulizással tartott szünetet az írásban, ám órákkal később úgy ébredt ismét a stúdióban, hogy nem emlékezett, hogyan került oda. Szinte pontosan ugyanez történik a Tönkretehetlen pilotjában a Coel alakította Arabellával, aki épp a következő könyvének vázlatát tervezi leadni, amikor valaki randidrogot rejt az italába és megerőszakolja őt. Az esetről csak halvány és nem teljesen megbízható emlékei vannak, de azok szüntelenül kísértik. A rendőrséghez fordul és tanácsadó segítségével megpróbálja tovább élni az életét, de az már sosem lesz olyan, mint az a bizonyos este előtt. A Tönkretehetlek nem áll meg egyetlen, teljesen egyértelmű nemi erőszak előzményeinek és következményeinek bemutatásánál: a súlyos eset egyfajta katalizátor a beleegyezés kérdéseit és a szex körüli szürke zónákat vizsgáló 12 epizódos sorozatban. Bár Arabellára fókuszál a sorozat, kiemelt szerepet kap a két legjobb barátja, a meleg fitness oktató Kwame (Paapa Essiedu) és a színésznőként befutni próbáló Terry (Weruche Opia) is, akik Arabella traumafeldolgozásának támogatása mellett életük saját válságaival is próbálnak megküzdeni. Az évad során szinte minden szereplő szembesül a szexuális visszaélés valamilyen formájával, melyeket az esetek többségében nem olyan egyszerű bűntényként elkönyvelni, mint a randidrogos nemi erőszakot. Míg a #MeToo kirobbanásakor nagyjából egységes társadalmi konszenzus született arról, hogy Harvey Weinstein elítélendő erőszaktevő, megannyi másik híres férfi – például Louis CK vagy Aziz Ansari – akiket a producer lelepleződése utáni időszakban vádoltak meg zaklatással, sokkal megosztóbb megítélésben részesültek. Felmerültek érvek amellett és az ellen is, hogy a nő előtt való maszturbálás bántalmazás-e, és ha igen, milyen súlyosnak tekinthető egy Weinstein mellett, vagy éppen lehet-e egyáltalán valakit azért hibáztatni, mert szexuális kapcsolatot létesített egy nem túl lelkes, de végső soron nem ellenkező nővel. A Tönkretehetlek az ehhez hasonló szürke zónákra fekteti a legnagyobb hangsúlyt, időként egyértelműen véleményt nyilvánítva, máskor a levegőben hagyva a kérdést, hogy mi számít erőszaknak. A szereplők többször is olyan helyzetbe kerülnek, ahol még saját maguk számára sem egyértelmű, hogy erőszak áldozatai lettek, helyette podcastekből vagy egy barát magyarázatából döbbenek rá a visszaélésre. Aktus közben titokban lehúzott óvszer, saját nemi identitás eltitkolása a szexpartner előtt, a másik fél engedélye nélküli fotókészítés az együttlét során, magukat az édeshármas érdekében idegeneknek kiadó haverok, és megannyi más olyan szituáció kerül elő a Tönkretehetlekben, ami bizonyos szinten tekinthető nemi erőszaknak, mégis nehéz lenne vele a rendőrséghez fordulni. Na nem mintha a rendőrség különösebb segítséget jelentene: a Tönkretehetlek két merőben eltérő nemi erőszakról szóló vallomásjelenettel mutatja meg, hogy ilyen esetekben milyen elérhetetlen az igazságszolgáltatás, de még az is luxusnak számít, ha az embert tisztelettel és empátiával hallgatják meg, kínosan feszengő és megalázó lerázás helyett. Bár ez jelenti a fókuszt, azért a sorozat nem „csak” a szexuális bántalmazásról szól. Átfogó képet fest arról, milyen fekete harmincasként a felszínen liberális, mégis megannyi rendszerszintű rasszizmust és homofóbiát rejtő Londonban élni, bulikkal és „self-care” programokkal elnyomni a generációs kilátástalanságot, miközben legfeljebb a közösségi médiás kifakadásokra kapott lájkok okoznak sikerélményt, a környezetvédelem és a saját traumák pedig pénzkereső eszközökké válnak. Ugyan a Tönkretehetlek merően eltér a Chewing Gum abszurd munkásosztálybeli miliőjétől, Coel azért ebben is megcsillogtatja humorát, ami a túlzó komikum helyett itt jóval visszafogottabb. Coel új sorozata illeszkedik a marginális csoportokba tartozó alkotók személyes élményeit, generációs útkeresését és a modernkori elnyomás formáit taglaló sorozataihoz, mint az Atlanta, a Ramy vagy a Master of None, de ugyanúgy párhuzamba állítható a komplex női karaktereket és problémákat felvonultató sorozatokkal, mint a Csajok, a Bizonytalan vagy a Fleabag. Egyértelműen beleillik a trendbe, de ettől még egyedi és újszerű alkotás, aminek külön-külön minden epizódjáról lehetne hosszú beszélgetéseket folytatni. A Tönkretehetlek sosem unalmas, ám összességében kissé fókuszálatlannak érződik, mintha a témafelvetésekhez lett volna igazítva a cselekmény. Néhány izgalmas mellékszereplő túlságosan háttérben marad, az Arabella lelkében zajló folyamatokat és arra adott reakciókat pedig olykor nehéz lekövetni, de nem lehet azzal vádolni a sorozatot, hogy lenne akár egyetlen elvesztegetett perce is. Bár az utóbbi években a filmekben és sorozatokban is egyre többen és egyre többféleképpen dolgozták fel szexuális bántalmazást és a nők elleni erőszakot, a Tönkretehetlek képes újat mondani és mutatni a témában. https://www.filmtekercs.hu/sorozat/tonkretehetlek-i-may-destroy-you
