Gazdaság Az Apple már a zenéiről felismeri a vásárlóit

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 12..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Az Apple nemrég bejelentette, hogy felvásárolta a népszerű zenefelismerő alkalmazást, a Shazamot. A megállapodás a Recode forrásai szerint 400 millió dollár értékű volt. A kaliforniai cég nem a kapkodó felvásárlásairól híres, az idén ez a mostani mindössze az ötödik vételük volt, fennállásuk alatt pedig a 68.


    Az Apple bejelentette, hogy 400 millió dollárért felvásárolták az egyik legismertebb zenefelismerő alkalmazást, a Shazamot. A Shazam felhasználói bázisa óriási, egyes források szerint az alkalmazást

    egymilliárdszor töltötték le és 120 millió aktív felhasználója van.

    Az alkalmazás használói 20 millió zenére keresnek rá a Shazam segítségével naponta, a cég hivatalos honlapja alapján. A felhasználók pedig hűségesek, ami az Apple számára még több vásárlót jelenthet, főleg a saját zenei platformjukon.

    [​IMG]
    ShazamForrás: Shutterstock

    Az Apple Music olyan zenei oldal, ahol előfizetés ellenében szabadon hallgathatók az oldalon elérhető zenék. Működését leginkább a Spotify-hoz lehetne hasonlítani.

    A Shazamot 1999-ben alapították, és akkoriban egyedüliként tarolt a piacon, bevételeinek nagy részét reklámokból szerzi a vállalat. Az alkalmazás reklámokat dob fel a felhasználónak, míg a szoftver a felismerni kívánt zeneszámon dolgozik.

    [​IMG]
    ShazamForrás: Shutterstock

    Az alkalmazáson belül láthatóak még kisebb reklámok is az oldalon, ahol a felismert dalok megjelennek.

    Mindemellett a vállalatnak abból is van plusz bevétele, hogy a számok felismerése után különböző zene-streamelő platformokra irányítj át, ahol a teljes szerzeményt meghallgatható, vagy megvehető. Ilyen többek között az Apple Music és a Spotify.

    Az Apple az utóbbi időben nagyon igyekszik bizonyítani, hogy több mint egy mobilgyártó, ezért egyre több hasonló befektetéssel próbálja bővíteni kínálatát. A kaliforniai vállalat ezért elsősorban olyan cégekbe és szoftverkészítőkbe fektet, amelyek már bizonyítottak a piacon és lehetőleg komoly felhasználói bázissal rendelkeznek.

    [​IMG]
    illusztrációForrás: AFP/Christof Stache

    A felhasználók adatai külön fontosak, hiszen az adat a digitális világ olaja. A Shazam tudja, hogy az emberek mikor, hol és mit hallgatnak és ez azért fontos az Apple-nek, mert így tudja felvenni a versenyt az olyan nagy zenei stream-szolgáltatókkal, mint a Spotify.

    [​IMG]
    Tim Cook az Apple vezérigazgatójaForrás: AFP/Bernd Thissen

    A Shazam kezdetben egyeduralkodó volt a maga piaci szegmensében, de azóta több versenytársat kapott. A SoundHound, valamint a Tencent által vezényelt QQ Music mind rendelkeznek zenefelismerő funkciókkal, sőt a QQ Music gyakorlatilag a teljes kínai piacot uralja.

    Éppen ezért a Shazamnál is dolgoznak az újításokon. Az egyik ilyen funkció például az, amelyik már nem csak a zenéket, hanem a különböző filmek plakátjait is felismeri, majd amikor közölte az eredményt, a filmmel kapcsolatos, addig nem látott tartalmakat kínál a felhasználónak.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...