2025 Április Az életre kelő tavasz – Egy Minecraft-film

Az életre kelő tavasz – Egy Minecraft-film



A gamer világ kockákkal álmodó része tudta, hogy ünnep lesz április 3-a, az Egy Minecraft-film premierje. Csak azt nem tudtuk, hogy öröm-, vagy gyászünnep. Már tudjuk.

Hányattatott sorsú volt a Minecraft-film útja 2014-es első híresztelésektől egészen 2025 áprilisáig, a bemutató napjáig. Az eltelt évtized alatt szóba került Shawn Levy és Rob McElhenney rendezők neve is, a rengeteg irányt és hamvába halt ötletet felsorolni is nehéz, míg végül a Napoleon Dynamite és a Nacho Libre egykor sajátos stílusú filmkészítője, Jared Hess elkészítette a Minecraft világába csöppenő csipet-csapat történetét. Abban biztosak lehettünk, hogy a Minecraft nem hagyja érintetlenül a mozikat sem, 300 millió eladott példánnyal és 16 év történelemmel már generációk váltak célcsoporttá, és a Microsoft égisze alatt önjáró Mojang a Warner Brothers-Legendary kombinációval valahol mindannyiuknak meg akart felelni. Nagy feladat ekkora rajongótábornak filmet készíteni egy olyan játékról, amit mindenki olyanra formál, amilyenre csak szeretne, magyarán nincsen megragadható lényege – narratív értelemben. A film készítői valószínűleg tisztában voltak ezzel és végül a minden szempontból értékelhetetlen filmet tűzték ki célul, és ezt maradéktalanul elérték:

az Egy Minecraft-film már nem videójáték és bedrock szilárdsággal állítható, hogy nem is film, de eszementül jó szórakozás!
A Minecraftról mindenkinek megvan a véleménye. Aki játszott vele, az megtapasztalta az elemi sandbox (homokozó) élményt és kivette a magáét belőle. Aki nem játszott vele, az legalább látta a mindent elárasztó merch-hegyeket, a YouTube és Twitch content végtelenjeit, a legósított verziót vagy gyémánt-páncélba öltözött tízéveseket az iskolai farsangon. Nem egy Minecraft van, hanem végtelen, ahogy megszámlálhatatlan seed hoz létre milliónyi más és más világot, a számtalan játékos alkot belőle megannyi verziót. Hogyan lehet a film eszköztárával megragadni az első legenerált világ várakozással és némi kétellyel teli élményét? Hogyan lehet a vásznon elmesélni a több száz óra nyersanyagtermelést, hogy abból a világot jelentő ház/palota létrejöjjön? Hogyan foglalja magába a Minecraftról szóló film a tiltott könyvek könyvárától Gyurcsány szerveréig a megannyi lehetőséget, ami Notch (Markus Persson) Cave Game-re keresztelt (és hála a magasságosnak átnevezett) játéka megad?

A kiábrándító és nevetséges válasz, hogy sehogy.


Az Egy Minecraft-film egy alibi történettel mesél a piglinek és egy csapat ember harcáról egy tárgy fölött, ami amúgy a játékban nem is létezik (még). Egy megnyíló portálon keresztül 4 ember kerül át a Minecraft világába, azaz az Overworldbe. Henry (Sebastian Hansen), a kisváros újdonsült iskoláskorú kreatív zsenije, az ő nővére, Natalie (Emma Myers), az ingatlanügynökük (Danielle Brooks), aki autójával kiszálló állatkertet is üzemeltet és a csak Garbage Manként ismert egykori arcade játékbajnok, Garrett (Jason Momoa) mindannyian együtt szembesülnek a kockákból álló világgal és mindjárt egy (in game hallatlanul ritka) pink báránnyal.




A mesés világ hamar rémálommá válik, ahogy leszáll az éj, és zombik, csontvázak és persze az ikonikus creeper is megtámadja a csapatot. Henry már itt megcsillogtatja építői tudását, ahogy azonnal ráérez az Overworld logikájára (ebben a film pontosan mintázza a videójátékot, hiszen ott sincs tutorial), de intuíciói kevésnek bizonyulnak, segítségükre maga Steve siet. Jack Black iszonyú szórakoztató túlzásokba eső alakítást nyújt és saját Kung Fu Pandás és a Tenacious D üllőjén kovácsolt személyiségére formálta a játék egyébként alap avatárját.

Steve vezeti be a hősöket a kompakt lávás megoldással operáló csirkefarmok, falusiak benépesítette települések és a malacemberek sújtotta világba. Igen, piglinek az Overworldben. A nagyhatalmú malacmágus Malgosha különleges főzettel eléri, hogy a Nethert (egyfajta alvilág) elhagyva ne váljon zombivá a serege – ami amúgy a természetes velejárója lenne, ha a piglinek átkelnek az Overworldbe. Ugyanez a Malgosha utazik az emberek birtokában lévő gömbre (ami ironikusan kocka alakú, de az ender pearl pixeles gömb lett), aminek segítségével a Netherhöz hasonló halálvilággá változtathatja a színes és élettel teli Overworldöt.

Egyértelmű, hogy az Egy Minecraft-film forgatókönyve olyan egyszerű az építő kreativitás és a pusztítás harcáról, mint a fadeszka crafting receptje, de ez nem válik a film kárára.
LEGO-animációkhoz hasonló gyermeteg (mondjuk ki: bugyuta) humorral van teletömve az építőkockás márkához amúgy is sokszor hasonlított világ filmes verziója. Steve-ék nemes harca a Woodland Mansionhöz való eljutással azonban ad számos lehetőséget, hogy megismerjük a Minecraftot, ahogy ebben a filmben letükröződik. Mert nem egy az egyben átvett világról van szó. Az alapok megvannak: túl kell élned, nyersanyagot kell szerezned és építened kell, pontosabban mindezek a lehetőségek adottak a Túlélőmódban. A filmes világ azonban kicsit más és a legkevesebb a dirt slab (föld-félblokk: a játékból hiányzik). A filmben több a kaland, ami bár nem idegen a Minecrafttól, nem adja a gerincét egyetlen random legenerált mapnek sem. Egyértelmű, hogy átadni a több ezer óra szenvedést egy közepesen szép kastélyért filmes eszközökkel közel lehetetlen, de így a játék lényege vész oda, ahogy történt ez egyébként a Story Mode-ban is.

Az Egy Minecraft-film azonban nem is akarta felidézni a játékélményt, ezt már az elején elengedte.
A videójátékok adaptációinak egységes hibája, hogy az interakció adta élményt passzív (pontosabban kizárólag kognitív munkára fogott) nézői magatartással nehéz átadni. A Hitman-élmény a beépüléssel, a célponthoz való közel férkőzéssel és végül a likvidálásával eszméletlen erővel keríti hatalmába a játékost, aki könnyen szemet huny afölött, hogy egy tökidegen pali olyan helyekre jut be, ahonnan a valóságban az első percben kidobnák. A filmes verziókban ezt az élményt nem adják át, csak megmutatják. Így arcunk előtt marad a tény, hogy ez csak egy kopasz figura, aki csupán sapkacserével bárhova bejut, játszhatja őt Timothy Olyphant vagy Rupert Friend.


Lara Croft (legyen az megint az Angelina Jolie vagy az Alicia Vikander alakította karakter) akciótól meg nem rettenő, de egyébként puzzle-kat is könnyedén megoldó összetett személyisége a filmben csupán egy apját sirató szexbomba lesz, aki bár ugyanazt csinálja, mint a Tomb Raider játékban, mégsem érzi magáénak a néző. A videójátékban a lyukakat könnyen tömi be az erős kapcsolat, amit a játékos kialakít a játszott karakterrel, hiszen hol többé, hol kevésbé, de aktívan alakítja annak sorsát.

A Minecraft is könnyen esne ebbe a hibába, hiszen ennyire komplex játékélményt lehetetlen lefordítani. Nem mellesleg itt aztán számtalan rést kéne betömni a fura alakú világtól kezdve a megannyi in game logikus, de amúgy lehetetlen mechanikáig. A film nem is vállalkozik erre. Elfogadja, hogy az emberi világ és a Minecraft világa összefésülhetetlen és inkább poént csinál az egészből. Ha ez egy Minecraft animáció lenne, akár komolyan is vehetnénk, de kibékíthetetlen ellentétet szül, mikor a kockafejű nitwit egy szobában van a (körülményekhez képest normál alakú) Jennifer Coolidge-al. Mint mikor láva és víz, ha találkozik, zúzott kő keletkezik. Az élőszereplős vizualitás és a Minecraft pixeltelenített, de még midig kockaalakú kripto-középkori ábrázolásmódja képtelen keveredni egymással.

Giccsel és ripacssággal maszkol minden összeférhetetlenséget az Egy Minecraft-film,
ami így megbukik film lenni, de ha a videójáték felől közelítünk, annak adaptációjaként sem élvezhető. Két egymás felé fordított lépcső közül a kerítésre helyezett pressure plate alá esne mindenki ebben a helyzetben, mégis az Egy Minecraft-film ennek ellenére szórakoztató és ahol kell, ott tisztelettudó. Nem válik easter egg gyűjteménnyé, sőt meglehetősen kevés alkalom van, ahol felismerjük az elrejtett kacsintásokat. Meghagyom ezeket felfedezhetőknek, csak aranykoronás malacot emelem ki, ami gyásszal teli sóhajokat váltott ki a moziteremben ülők körében, köztük bennem is, holott én nem voltam rendszeres fogyasztója Technoblade contentjének. Már-már kevésnek is érződik az a pár klasszikus cameo, ahhoz képest, mennyi lehetőség kínálkozott volna.


A hiányérzet viszont más téren is a nézővel marad. Az Overworldből sem látunk sokat, a Netherből effektíve semmit, az End pedig említés szintjén sem kerül elő. (Zárójeles kérdés, hogy miként tett szert Steve mindjárt két elytrára, ha az egyetlen ender pearljét oly nehezen szerezte meg?) Aki teljes Minecraft-körképre számít, az csalódik, pedig alapvetően az Egy Minecraft-film pontosan az, aminek mondja magát: egy Minecraft-film. Általában a rajongás gyilkolja meg a franchise-okat. Állatorvosi ló a Star Wars, ahol ha az eredeti trilógiához közelítenek, akkor a Disney a rajongók egyik felét haragítja magára. Ha pedig újat akarnak mutatni, akkor a rajongók mindkét fele küldi el őket a messzi-messzi galaxis melegebb éghajlatára.

Bármilyen készülő Minecraft-filmbe kódolva volt a bukás.
Aki 2009-10-ben ismerkedett meg a játékkal, egy teljesen más game-el játszott, mint az, aki a pandémia alatt a Dream nyomán fellángoló reneszánszban kapcsolódott be. A játéknak nincs végleges verziója, ahogy azt Notch is kijelentette a sokat idézett Game Developernek adott 2011-es interjújában. A Minceraft egy olyan játék, ami évente kétszer óriásit változik, mégis megmarad a megfoghatatlan lényege. Rakódhat minderre LEGO-kollaboráció, kiterjesztett valóság, megannyi buta mod, történettel kacérkodó játékok és már film is. Mindez csak a homokozón túli óriásplakátok világa,

a sandbox érintetlen marad
és mindig meg fogja adni a csodás élményt az új játékosoknak és a visszaérkezés megnyugtató érzését a kéthetes nosztalgia-fellángolások alatt a régieknek.

Az Egy Minecraft-film sem fogja ezt elvenni. Csupán egy újabb réteget kap az érinthetetlen mag, ezt pedig helyén kell kezelni. Nem a saját évekig dédelgetett túlélő világunkat fogjuk viszontlátni a vásznon. Nem is a Bed Wars és nem is a Dropper legendás pályája tárul elénk, hanem egy sajátos Minecraft-film. A Minecraft már ez is, ha tetszik, ha nem. Akkor pedig már inkább tetszen, nem? Ne hagyjuk, hogy a rajongói elvárás megkeserítse az egyébként könnyed kicsit több mint másfél órát a moziteremben. Akinek nincs tele elvárásokkal a shulker boxa, annak elfér majd benne az Egy-Minecraft-film szuper élménye is. Az ilyen hozzáállású rajongóknak lesz örömünnep a film.

Hogyan készüljön történetmesélő film egy olyan játékból, ami szisztematikusan elutasít mindent, ami narratíva? Sehogy, így az Egy Minecraft-film már eleve halva született. Mint film megbukik, mint videójáték-adaptáció elvérzik, mégis remek cirkusz marad. Cirkusz, ahol a legjobb értelemben vett furcsaságok követik egymást a hatvanas évek campjét és a posztmodern kavalkádot egyaránt idéző változatos, sőt, egyenesen queer világban. Mögöttes tartalom aligha lelhető fel, hacsak nem a griefereknek hagyott post-iten elférő üzenetet annak tekintjük. Az Egy Minecraft-film nem az, amire a lore-ra vágyók vártak, de az, amire a játékot a játékért szeretőknek szükségük van. A Minecraft eddig ilyen nem volt, most már ilyen is. GG!

Az Egy Minecraft-film már látható a mozikban.

2025. április 5.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/egy-minecraft-film-kritika