Az ember még csak pislákol – Hunyadi Nyugat és Kelet határán, valahol a Trónok harca és a török szappanoperák miliője között ingázva hozza el ármánnyal, erőszakkal, szexszel és románccal teli világát a Hunyadi. A sorozat a NER-éra kosztümös-történelmi szuperprodukcióinak kacsacsőrös rangsorában két rész alapján dobogón még nem áll: Aranybulla < Hadik < Hunyadi 1-2. rész < Most vagy soha < Semmelweis < Tündérkert. Éppúgy ott van benne a szikra a kiteljesedésre, ahogy az elnagyoltságra, és akár egy kultúrpolitikai öngólra is van esély. „Hunyadi a mi szuperhősünk, a kontinens legerősebb filmbirodalmában” – állapította meg Káel Csaba, a Nemzeti Filmintézet elnöke. S bár nyilatkozatai között nehéz eligazodni, hogy a törökverő vitéz mozgóképes alakjában akkor most az embert vagy a legendát szeretnék megragadni, de vélhetően a fenti mondat alanyának sokkal inkább a TV2-n bemutatkozó presztízssorozat, mintsem a havasalföldi származású magyar nemes számít. Mióta a NER történelmi fikciós látványfilmek gyártásába kezdett, alkotásról alkotásra emelik a tétet: a Most vagy soha! 6 milliárd Ft-ból, a tízrészes Hunyadi széria már 25,6 milliárd Ft-ból készült (ebből 16 milliárd állami pénz), és vált a magyar filmtörténet legdrágább produkciójává. S miközben a kortárs magyar film egyre egyértelműbben mutatja a politikai tengely mentén való polarizálódást, és Gelencsér Gábor szavaival élve egy magyar „ellenfilmkultúra” van kialakulóban, Káel Csaba olyan észrevételekkel tudja csak árnyalni a hazai „kulturkampfot,” hogy a magyar filmes szakemberek tehetsége, kreativitása és munkabírása mellett érvel. Nos, ez az egy tény, amiben mindenki csak az igazságot látja, és a Hunyadi látványvilága valóban e szakmai tálentum méltó bizonyítéka. És ha egy pillanatra elfelejtem, hogy közben Reisz Gábor (Magyarázat mindenre), Szimler Bálint (Fekete pont) vagy Schwechtje Mihály (Sünvadászat) tengődve forgat, még azt a megállapítást is megengedem magamnak, hogy e széria esetében megérte a nagy pénzrablás. A Hunyadi tényleg elismerésre méltó látványt kínál. Hunyad, Buda, Drinápoly, Bécs és Milánó díszletpalotái. Háremhölgyek lengén tündöklő ruhái. Valódinak ható lovagi páncélok. Galambóc várát ágyúzó dereglyék. Hunyadi János anyjának elmetszett torka. Egy folyómenti fegyveres összecsapás halott ló teteme köré megkomponált beállítása. Csupán pár olyan összetevő, amire a sorozat színvonalas látványvilágát építi. Az operatőrök, a jelmez- és látványtervezők, a kaszkadőrök, és a teljes szakmai stáb megérdemli a kalapemelést. Egyszerűen érződik a produkción a szakavatott produceri irányítás, a Csodálatos Júliával és David Cronenberg filmjeivel bizonyított Robert Lantos keze nyoma. Finomítani ugyanakkor még mindig lehet a dolgokon. Például nem tudom, hogy van-e olyan magyar berendező, aki el tudja venni a komáromi erőd „komáromiságát.” A várak és a középkori városok helyszínt megjelölő látképei alig látványosabbak, mint a múzeumok ismeretterjesztő animációi. Problémás, hogy a csatajeleneteknek mindeddig vajmi kevés dramaturgiája van, inkább csak a karddal hadakozás, vértócsában gázolás, állatiasan üvöltő lovagok és lekaszabolt ártatlanok erőszakszekvenciáinak stilizált vizualitása dominál. Ez persze betudható annak, hogy Hunyadi János az első két részben még csak kezdi kitanulni a hadművészetet. De erősen kérdéses, hogy a hosszú hadjárat stratégiai hátterét, a várnai vagy a második rigómezei csata, hovatovább a nándorfehérvári diadal harctéri komplexitását, egy-egy sorsfordító hadmozdulat jelentőségét vissza tudja adni majd a sorozat. Pedig a törökverő vitéz naggyá tételének kulcsa az ösztönös stratégiai érzékben keresendő, amit nem lesz elég fehér kavicsok terepasztalon való, ravasz mozgatásával bizonyítani. Az idő az alkotók ellen dolgozik. Bán Mór sokkötetes regényfolyamát ugyanis a forgatókönyvírók 10 epizódba sűrítették bele, és már két rész után jelentkezik az elnagyoltság érzete. A sztori Galambóc várának 1428. évi ostromával indítja fő cselekményét, és az 1456-os nándorfehérvári diadalig szeretne eljutni. A második rész még Luxemburgi Zsigmond 1433-as német-római császárrá koronázásáig sem ért el, vagyis 8 rész marad bő 25 év letárgyalására – benne Hunyadi János legnagyobb katonai sikereivel és vereségeivel, a Szent Korona ellopásával, Hunyadi László és Mátyás megszületésével és felnövésével, a Budai Nagy Antal vezette parasztfelkeléssel, hovatovább három uralkodó (Zsigmond, Habsburg Albert és I. Jagelló Ulászló) legszélsőségesebb, vérhastól a csatatéri fejvesztésig tartó halálával. A komótos tempó ellenére is kidolgozatlan dramaturgia inkább csak ferdítésektől terhes gyorstalpalót, mintsem valódi mélységet ígér a magyar történelem rajongóinak. Bán Mór regényeinek nyomán, illetve a műfaji sémák mentén vélhetően a hitelesség kérdése is egyre csak hígul. Még akár egy kultúrpolitikai öngól is benne lehet a Hunyadiban, ha az alkotók nem találják meg a helyes arányokat a nemzeti identitás erősítése és a magyar történelem Trónok harcaként artikulált, európai piacra való értékesítése között. Örömteli ugyanakkor, hogy egyelőre nem érződik a Hunyadin az elmúlt évek kosztümös-történelmi látványfilmjeit jellemző populizmus. A Semmelweis és a Most vagy soha! képes volt a nemzet nagyjait egy olyan alternatív univerzumban elhelyezni, amit egy jobboldali, EU-szkeptikus ideológia jellemzett. A magyar orvos tehetségét és igazát a soknemzetiségű Habsburg Birodalom tudósai nem ismerik el, haza kell térnie, ahol bizton megértésre talál. Farkasch pedig nyugatról kapott pénzből és utasítások alapján igyekezett magyar létére elgáncsolni a márciusi ifjak forradalmát. A Hunyadi ezzel szemben nem egy jó és rossz pólusok mentén érvényesülő világképpel él, a külföldi hatalmasokat is megpróbálja érthető motivációk mentén működtetni. (Erre vélhetően a közép-európai koprodukciós partnerek miatt is szükség volt.) Brankovics György szerb despota (a világsztár Rade Serbedzija) például lehet, hogy elárulja a nyitóepizódban Luxemburgi Zsigmondot (Gálffi László), de nem tagadja el tőle a forgatókönyv, hogy egy ütközőállami helyzetbe került vezetőként kell manővereznie és a népét megvédenie. E koncepcióhoz tartozik a Hunyadi üdítő érdekessége: a sorozat eredeti változatában ugyanis a külföldi uralkodókat és főurakat a saját nyelvükön szólaltatják meg többnyire a saját népükhöz tartozó színészek. A Habsburg család tagjai németül, a szultán törökül, a despota szerbül, Milánó signoréja olaszul beszél. A produkció európaisága képes rokonszenvet ébreszteni. Más kérdés, hogy e koncepciónak is megvannak a maga ellentmondásai és már felsejlenek a hibái. A Hunyadi nyelvében és a hatalmasok döntéseiben mintha a modernkori nacionalista nemzetfogalomra építené szellemiségét, ugyanakkor a 15. századi nemzetfogalomra rímelve felejti el a jobbágyok létezését. Feltűnő a latin írásbeliség hiánya is. Míg Brankovics György döntéseinek hátterével nem marad adós a sorozat, addig II. Murád szultán (Murathan Muslu) uralkodói képességeiről abból kell következtetnünk, hogy a Fényességes kinek hagyja megcsókolni a lábát, és kinek nem – egyébként leginkább csak a háremével van elfoglalva. Sőt az első két epizód azt is megengedi magának, hogy az események sűrűjében már felbukkanó kulcsszereplőknek nem árulja el a nevét. Ez történik III. Frigyessel, a leendő német-római császárral (Cornelius Obonya). A sorozat kevésbé fekete-fehér gondolkodásmódjának hála a magyar főurak rivalizálása és helyezkedése izgalmasnak tűnik, pláne, ha kellő történelmi ismeretek birtokában tudjuk, hogy egy-egy báró sorsa hová fut majd ki. Majd minden nemes úr kerül olyan pozícióba, ahol dominánssá vagy éppen kiszolgáltatottá válik. Az elmúlt 500-600 év irodalma és történetírása gyűlölhető ellenségképet faragott Cillei Ulrik (Fekete Ernőnek jól áll a szerep) köré, és most is ő tűnik a széria főgonoszának, de dicséretes, hogy az alakját azzal is árnyalták a forgatókönyvírók, hogy miképpen hat a lelkére gyermekeinek elvesztése. Újlaki Miklósból (Medveczky Balázs) ugyanakkor egy nőkhöz nem értő, pipogya alakot, Szilágyi Mihályból (Mátray László) pedig egy harckedvelő bajtársat faragtak az alkotók. A címszereplő Hunyadi egyelőre a legendás magyar hős erényeit éppúgy kevésbé mutatja, ahogy a 15. század első felének politikai káoszát birtokszerzésre használó, taktikus nemes képét sem. Kádár L. Gellért alakítása valamiféle állatias őserőt domborít ki Hunyadi János alakjából, ami egyszerre jellemzi politikai érzékét és szexualitását. A törökverő vitéz nem ismer határokat, így a főúri etikett íratlan szabályait sem. A forgatókönyv megmosolyogtatóan halmozza bárdolatlan berontásait. Hunyadi János éppolyan elánnal tör rá Zsigmond királyra, ha akar valamit, mint a milánói signoréra, de még Szilágyi Erzsébet „olvasókörét” is megzavarja. Hol akaratlanul nevetségessé válik a karakter – felnőttként például az első alkalommal erdőben félmeztelenül lovagló férfiként, Vajdahunyad Tarzanjaként pillantjuk meg –, hol megtört szerelmesként látjuk viszont. És csak remélni tudom, hogy a széria nem azzal szándékozik a hőst emberként megmutatni, hogy két kardvágás között minden nőt meghág. Problémás előjel az is, hogy a Hunyadi nyitójelenetében látjuk, ahogy egy török portya során a még gyermek Jankó elveszti családját, a tompított kegyetlenségében is tragikus jelenet személyiségalakító hatását azonban kész ténynek veszik az alkotók, és dramaturgiai szempontból többé elő sem veszik. A NER-éra kosztümös-történelmi produkcióitól megszokhattuk, hogy odafigyelnek arra, hogy aktív nőalakok sürögjenek a férfihősök körül. A Semmelweis Emmája közel egyenrangú társa a kórokozók utáni nyomozásban az anyák megmentőjének. A Most vagy soha! Szendrey Júliája terhesen menti meg a Nemzeti dal költőjének életét. A Tündérkert rehabilitálta Báthori Erzsébet vámpírnak bélyegzett alakját. A Hunyadi esetében pedig szimpatikus az a koncepció, hogy megőrzik a nők férfiakkal szembeni, korszakos kiszolgáltatottságának tényét, ugyanakkor komoly belső tartással, leleménnyel és szépséggel ruházzák fel őket. Szilágyi Erzsébet (Rujder Vivien) alakja egyelőre a harcos hercegnő archetípusára épít, de már érezhető, hogy művelt úrnőként fogja felvirágoztatni a vajdahunyadi palotát. Zsigmond király felesége (Ónodi Eszter) és lánya (Hermányi Mariann) is villantgatja már manipulációs képességeit. De az egész sorozat legérdekesebb – még a törökverő vitézt is felülmúló – karakterének a szerb despota lánya tűnik. A Hunyadiba szerelmes, de a szultán háremébe kényszerített Brankovics Mara hálás szerep – és európai szintű kiugrási lehetőség – Törőcsik Franciska számára. A fiatal színésznő él is a lehetőséggel. A szerep kedvéért tanult szerbül és törökül. Brankovics Maraként pedig manipulál, konspirál, ha kell, lemeztelenedik. Hol kiszolgáltatott, védtelen nőként látjuk, hol a háremhölgyekért felelősséget vállaló bajtársként, és eleve nehéz eldönteni, mennyiben féli a szultánt, és mennyiben vonzódik hozzá. Egyáltalán a török, a szerb vagy a magyar érdekeket fogja segíteni. A szép lassan sztárrá váló, és valóban gyönyörű Törőcsik Franciska esetében még azt a megjegyzést ejteném el, hogy sokkal jobban működik azokban a jelenetekben, amikor az alkotók nem a szépségére, hanem a benne izzó belső erőre építenek. Ezért van az, hogy a szememben élete eddigi legerősebb alakítását a Szeleczki Rozália-féle Rozgonyinéban nyújtotta – az Arany János balladájából ismert „amazon” egyébként a Hunyadiban is feltűnik –, és szívből remélem, hogy a színésznő nem hagyja maga mögött a XXI. századi mindennapok női szerepeit sem. A Hunyadiban egyébként domináns a szex és a kendőzetlen mellmutogatás. E vállalás öncélúnak nem hat, ugyanakkor csak erősíti az érzést, hogy a Borgiák és a Trónok harca magyar utánzatáról van szó. A keresztény-konzervatív ideológiai széljárás miatt érdemes megemlíteni, hogy az alkotók egy leszbikus szexjelenetet is bevállaltak, aminek pikáns fűszere, hogy a komorna avatja be a csábítás és a szenvedély világába Luxemburgi Erzsébetet. Persze e téren is lehet szemöldököt felvonni: miképpen a Tündérkert Báthori Gábora számára a bukáshoz vezető kegyelemdöfést egy férfit érintő vonzalma jelentette, a Hunyadiban cseppet sem meglepő módon nem Szilágyi Erzsébethez kapcsolták a homoszexualitást, hanem két olyan nőalakhoz, aki képes lesz arra a csalárdságra, hogy a Szent Koronát ellopja Magyarországról. Mindent egybevetve – és két rész alapján – a Hunyadiban még ott a lehetőség a kiteljesedésre, és valószínűleg az alkotók részről részre fogják szorosabbra fonni a szálakat, és feszültséggel felruházni az uralkodók, a főurak és a manipulációra hajlamos nőalakok közti ellentéteket. A Tündérkert számomra a történelmi játékidő tudatos leszűkítése nyomán feszesebbnek, összeszedettnek hat, és még kérdéses, hogy mi lesz az a nagy ideológiai üzenet, amit a Hunyadi presztízssorozatként képvisel. De látványvilága és az izgalmas nőalakok miatt feltétlenül érdemes továbbnézni a sorozatot, és reménykedni, hogy Hunyadi János jelenleg még megmosolyogtató figurájában egyszer csak megjelenik a kétarcú igazság: a taktikus hadvezér és a hibáktól terhes nemesember. A Hunyadi március 8-tól látható a TV2-n, az epizódok hetente érkeznek. 2025. március 8. https://www.filmtekercs.hu/sorozat/hunyadi-2025-sorozat-kritika
