Az emberarcú Sakál – A Sakál napja Aki más emberek életét elveszi, az rossz ember. Aki pénzért veszi el, az aztán végképp. De vajon ki a rosszabb: az, aki hatalmas pénzeket markol fel egy-egy ügyfele által kijelölt személy halálba küldéséért, vagy az, aki a rend őrének szerepében, átlagos havi fizetésért szervez be, zsarol meg, küld biztos halálba másokat azért, hogy elkapja az előbbit? Eddie Redmayne hidegvérű gyilkosa A Sakál napja (The Day of the Jackal) sorozatban már majdnem szimpatikus a neki hálót fonó titkos ügynökök mellett. A kritika az első öt epizód alapján készült. A rejtélyes, magányos bérgyilkos és az őrá vadászó rendvédelmi szervek harca A sakál napja című Frederick Forsyth-regényben tűnt fel először. Az 1973-ban készült híres, lassú folyású adaptáció, bár nem lett kasszasiker, de kultfilm-státuszba emelkedett – aztán jött az amerikai remake ’97-ben, Richard Gere-rel és Bruce Willisszel. A legújabb változatban pedig Eddie Redmayne alakítja a titokzatos gyilkológépet – és bár a sorozat egészen másféle titkokat és témákat feszeget, mint elődei (igaz, az amerikai akciófilm kapcsán talán túlzás azt állítani, hogy bármit is feszeget), azért még mindig jó érzés átadni magunkat a feszültségekkel teli embervadászatnak. Az eredeti, Fred Zinnemann rendezésében, angol-francia koprodukcióban készült film úgy tudott több mint két órán keresztül feszült lenni, hogy nem sok akció történt a vásznon. A lassan folydogáló nyomozás a de Gaulle ellen készülő merénylet elkövetője után még úgy is markában tartotta a nézőket, hogy pontosan tudta mindenki, az Algéria függetlenségét elismerő elnök túlélt minden, az OAS nevű – valóban létező – szervezet által elkövetett gyilkossági kísérletet. A hidegvérű bérgyilkos készülődése, az őrá vadászó rendőrök és ügynökök erőfeszítései már-már unalmasan reális módon voltak bemutatva. Mégis, ez a realizmus volt az, ami megfogta a moziban az embereket. A másik, amerikanizált adaptáció tele van légből kapott logikátlanságokkal, röhejes bakikkal, és a tét is sokkal kisebb – egy maffiafőnök kicsinyes bosszúból béreli csak fel a Sakált, szó sincs világpolitikáról. Az új sorozatban viszont ismét magas a tét – bár nem valóban létező elnökök, szervezetek és személyek kerülnek elő, de attól függetlenül, hogy a személyek fiktívek, nem nehéz megtalálni a valóságban is létező mintájukat. Akár a bevezetőként meggyilkolt német politikus, akár a sorozat végső célpontjául szolgáló, önmagát messiásként feltüntető techmogult is felismerni vélhetjük. Az eddigi feldolgozásokban a Sakál egy szociopata, nincsenek érzelmei. Bár kapcsolatba kerül emberekkel, azokat a különböző álruhás szerepei keretében teszi, és gondolkodás nélkül használja ki és gyilkolja meg ezeket a kapcsolatait. Nem nagyon tudtunk meg semmi a múltjáról a Bruce Willis által megformált figurának sem, a szemrebbenés nélküli gyilkolás, a mások kihasználása volt az ő karakterének is a fő jellemzője – mélyebben nem kaptunk bepillantást a személyiségébe. Eddie Redmayne Sakálja egészen más. A sorozat legfőbb különbsége az előzményekhez képest (a 21. századhoz való igazításon kívül), hogy nagy hangsúlyt helyez az eddig rejtélyes gyilkos személyes oldalára. Ennek a Sakálnak kapcsolatai vannak, családja van, múltja, vágyai és érzései. Sőt, egyes esetekben mintha még a gyilkolást is kerülni próbálná – bár lehet, ebben csak hideg megfontolás vezeti. Mindenesetre a sorozat rengeteget foglalkozik azzal, hogyan is él a bérgyilkos a munkaidőn kívül, milyen ember, milyen hazugságokra, kompromisszumokra kényszerül. Éppen emiatt volt kiváló választás Eddie Redmayne a szerepre. Hiába tűnik úgy, hogy ő nem igazán akciós alkat, itt pont nem arra van szükség. A kaméleonként bárkivé átlényegülő gyilkos pont passzol az ő eddig drámai szerepekben csillogtatott tehetségéhez, amikor pedig a „bérgyilkos mint ember” kerül elő, akkor látszik, hogy ő képes igazán arra, hogy megmutassa, mit tesz az emberrel az ő munkája. A másik „újítás”, hogy az életvitele párhuzamba van állítva nemezisével, az MI6 mániákusan elhivatott ügynökével, (Lashana Lynch). Ő is konfliktusba kerül a munkája és az azzal járó titkolózás meg erőszak miatt a szeretteivel. Ő is a lehető legerőszakosabban avatkozik be mások életébe, és az is közös bennük, hogy aljas módon használnak ki másokat. Az eszközök nagyon hasonlóak – a célok mások csak. Az egyik ki akarja oltani, a másik meg akarja védeni egy adott célszemély életét. De szentesíti e a cél az eszközt? Sőt, még ennél a kérdésnél is tovább megy A Sakál napja, amikor azt is megmutatja, hogyan deformálja a személyiséget az, ha az ember ebben a küzdelemben – akár egyik, akár másik oldalon –részt vesz. Aztán persze választhat oldalt magának a néző, mi az, ami neki már egyik szereplőtől sok, ki az, akinek szurkol, akinek az oldalán áll. Ez tehát új a sorozatban: igen, szurkolhatunk a Sakálnak is. Legalábbis a sorozat felénél még sok esetben szimpatikusabb kiszemelt áldozatainál, megbízóinál, sőt az utána nyomozó ügynököknél is. Ugyanakkor természetesen egy bérgyilkossal szimpatizálni disszonáns érzéseket kelt. Akármennyire is feszült a helyzet – mivel egyik félnek sem tudunk őszintén szurkolni, egyikkel sem tudunk teljesen azonosulni, egy kicsit mindig kívülről nézzük a legizgalmasabb, hátborzongatóbb jeleneteket is. És emiatt A Sakál napja-sorozat feszültségben, izgalomban elmarad egy nagyon hasonló alkotástól. Nem, nem a korábbi Sakál-filmekkel állítanám párhuzamba – bár kétségkívül folyamatos az utalgatás a ’73-as filmre, az ikonikus Alfa Romeo is feltűnik, és konkrét jeleneteket vettek át belőle. De – nem is olyan régen – volt egy sorozat, amelyben szintén egy magát másnak álcázó főhős szerepelt, Európa (sőt a világ) látványos, egzotikus részein játszódott, a kőgazdag elit fényűző élete adta a hátteret, és az angol főszereplő mellett jelentős szerepe volt benne az MI6 egy minden hájjal megkent ügynöknőjének. Ez pedig az Éjszakai szolgálat volt. Tom Hiddlestonnak persze könnyebb dolga volt, ő pont jófiúként került bele a történetbe, így sokkal könnyebb volt vele együttérezni – bár az ő szerepének is az volt a lényege, hogy megmutassa, a mocsokban való elmerülés hogyan teszi tönkre az ember lelkét. De éppen emiatt az őt fenyegető lebukás sötét árnya sokkal hátborzongatóbb volt, sokkal feszültebb epizódokat láthattunk – egyszerűen azért, mert egy bérgyilkosért (vagy egy ellenszenves ügynökért) sokkal kevésbé tudunk izgulni. Nem azt mondom, hogy A Sakál napja unalmas lenne, vagy hogy ne lenne érdekes tartalommal, gondolkodnivalóval, jó felvételekkel, szuper színészekkel és lenyűgöző környezettel telezsúfolt alkotás. De a Sakál-témához képest túlságosan lelkizős, a titkosszolgálat meg a gazdag elit sötét játékait bemutató sorozatként pedig nem elég feszült – legalábbis az elődökhöz képest. Így sem elvetendő, és – magyarként nézve – különösen érdekes, hogy milyen ízt ad neki, hogy felismerjük a különböző helyszíneket (Budapest egyszerre „játssza” benne Münchent, Párizst, Tallint és még ki tudja mit, de vidéki helyszínek és pl. a Művészetek Palotája is fontos szerepet kapnak). Bőven megéri megnézni, és persze az is kérdés még, hogy vajon a sorozat lezárása a Sakál-filmek irányába megy-e majd el, vagy vesz egy érdekes kanyart. A Sakál napja december 6-án érkezik a SkyShowtime-ra. 2024. november 16. https://www.filmtekercs.hu/sorozat/a-sakal-napja-kritika
