Nagyvilág Az ENSZ további négy észak-koreai hajót tiltott ki a világ kikötőiből

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 29..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Négy további, észak-koreai zászló alatt hajózó, a gyanú szerint a nemzetközi közösség szankciói által tiltott árut Észak-Koreába fuvarozó teherszállítót tiltott ki a világ kikötőiből az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) csütörtökön - jelentette az AFP francia hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva.


    A források közölték: az UI Csi Bong 6, a Rung Ra 2, a Szam Dzsong 2 és a Rje Szong Gang 1 nevű hajók kikötési tilalmáról határozott a BT.
    A tiltást az Egyesült Államok kezdeményezte, amely további hat hajó kitiltását is kérte a világ kikötőiből, de Kína csak az említett négy hajóra bólintott rá. Amerika továbbá két hongkongi, egy palaui, egy belize-i, egy panamai és egy kínai zászló alatt hajózó teherszállító ellen akart még büntetőintézkedéseket hozni.

    Az ENSZ BT az idén három szakaszban hozott gazdasági szankciókat Észak-Korea ellen:augusztus 5-én a fémimpari termékekre, a szénre és a halászati termékekre vetett ki szankciókat, szeptember 11-én a textiltermékek és az olaj beszállításának korlátozásáról határozott, december 22-én pedig a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportjának további csökkentését szavazta meg. Utóbbi határozat felszólította az észak-koreai vendégmunkásokat foglalkoztató országokat, hogy 12 hónapon belül küldjék haza valamennyi vendégmunkást.

    A BT nem első ízben tiltott ki hajókat a világ kikötőiből csütörtökön. Október 5-én már megtiltotta a comore-szigeteki zászló alatt hajózó Petrel 8, a Szent Kitts és Nevis lobogójával jelzett Hao Fan 6 és az észak-koreai zászló alatt hajózó Tong San 2 és a Jie Shun nevű hajók kikötését. Hugh Griffiths, a szankciók betartását felügyelő szakértői bizottság koordinátora aláhúzta, hogy ilyenre még soha nem volt példa az ENSZ történetében.

    Kína, amely Phenjan egyetlen szövetségese, állítólag többször megsértette a BT Észak-Koreára vonatkozó határozatait. Dél-Korea egyik legnagyobb napilapja, a Csoszun Ilbo meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt adta hírül csütörtökön, hogy kínai tankerhajók október óta mintegy 30 alkalommal a nyílt tengeren nyersolajat adtak át észak-koreai hajóknak.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...