2017 Előzetes Az igazi törődés

Családdá válni – Az igazi törődés




Apa- és fiúszerepek formálódásáról, nagyon érzékenyen – ha csak egy norvég filmet nézel meg az idén, Az igazi törődés legyen az!

Amikor az olajfúró tornyon dolgozó Kjetil felesége meghal, a férfinak a gyász mellett egy másik érzéssel is meg kell birkóznia: úgy érzi, semmi nem köti a Kolumbiából örökbe fogadott kisfiukhoz, a hatéves Danielhez. A veszteség mindkettejükből a legrosszabbat hozza ki, így Kjetil végül úgy dönt, hogy Kolumbiába repülnek Daniel biológiai anyjának a felkutatására – nem titkolt célja pedig az, hogy „visszaadja” a kisfiút. De le lehet-e mondani valakiről, aki az életünk része, és rajtunk kívül nincs neki senkije, akihez kötődhetne?


Arild Andresen nem először rendezett apa-fiú történetet: Az Orheim század szintén egy problémás apa-fiú kapcsolatról szólt ugyancsak Kristoffer Joner főszereplésével – aki mellesleg idén egy rövidfilmben (Kjære pappa) is továbbviszi öt évvel ezelőtti szerepét az egykori partnerével. Joner tényleg tipikus norvég édesapának néz ki: jól állnak neki a szikár, dolgos és szótlan, ugyanakkor férfias traumáktól sújtott karakterek. Ugyanakkor Az igazi törődésben kissé szélsőséges a szerepe: nehezen hihető, hogy ilyen idegennek érzi, ennyire nem ismeri a fiát, és teljesen hiányoznak belőle az apai reflexek, alapvető gyereknevelési technikák három év együttélés után.


Az igazi törődés – vérbeli road movie-ként – azt a lelki utazást mutatja be, amelyen apa és fia keresztülmegy a kolumbiai út során. Mindkettejüknek bonyolult próbatétel az út, amely végleg megváltoztatja az identitásukat: Kjetilnek meg kell tanulnia az apa szerepét, Danielnek pedig anyás helyett apás kisfiúvá kell válnia. Kjetilnek eközben a felesége halálának tagadásától el kell jutnia odáig, hogy újra felépítse önmagát – fokozatosan lehámlanak róla a hazugságok, míg végül a látszatmegoldások és a menekülés helyett valódi válaszokat kezd keresni a helyzetükre. Kristoffer Joner érzékletesen mutatja be ezt a küzdelmet – alakítását díjazták is Norvégiában.

Eközben Daniel a rég elfeledett, a szavak szintjén soha nem is létezett kolumbiai gyökereihez tér vissza az új kolumbiai ismerősei és az egykori gyermekotthona révén, miközben sosem lehetünk benne biztosak, mennyit ért abból, ami történik vele. Ritka az olyan családi dráma, amely a gyerekek traumáit is ilyen hitelesen tálalja – legutóbb talán a Maisie tudja gyerekszemszöge volt ilyen megkapó.

Andresen nagyon mai alaphelyzetet választott filmje témájául.
A nyugati világban rengeteg az ehhez hasonló család, amelyekben a szülők és gyerekek előbb-utóbb – ha nem is ilyen kiélezett helyzetben – szembesülnek Az igazi törődésben felvetett kérdésekkel. Hol a jobb a fejlődő világból származó gyerekeknek: a rideg, de jómódú Norvégiában, vagy a szerető, de elmaradott hazájukban? Hogyan teremthető meg a szoros kötelék egy örökbefogadott gyerek és a szülei között? Miért éppen ő az, akit kiválasztanak a gyerekotthon tengernyi lakója közül?


Az igazi törődés életszerűen teszi fel ezeket az égető kérdéseket, miközben a közhelyeknél cizelláltabb válaszokat ad rá. A tipikus kolonialista megközelítés helyett egy érzékenyebb Kolumbia-ábrázolást láthatunk, így a lehetetlen helyzetre adott megoldások is többé-kevésbé elfogadhatók. Egyedül a film befejezése tűnik kissé elkapkodottnak: a drámai tetőpontok után meglepően gyorsan elsimulnak a problémák, és összetett válaszok helyett végül mindössze egy szívmelengető bölcsességgel kell beérnünk. Ám – az előzményekkel kiegészülve – ez nem is olyan kevés.



https://www.filmtekercs.hu/kritikak/az-igazi-torodes-kritika

2017. október 20.