Az ismeretlen Drakula kritika Magad uram, ha szolgád nincs Szerző: Bányász Attila (Miner) Amikor először hallottam a Dracula Untold produkcióról, rögtön a Batman Begins-re asszociáltam, és megborzongtam. Belegondoltam, milyen is lenne egy Drakula eredettörténet amúgy Nolan-esen, amit később szépen trilógiává lehetne bővíteni. Ráadásul a figurát övező mítosz kiált is egy igazán sötét, komor fantasy világért, amit a valós történelmi tények finom ferdítésével – zsáneren belül – hitelessé lehet formálni. Emelkedett hangulatomat kezdetben az ismeretlen rendező neve lohasztotta, hogy aztán az első előzetes szárnyaszegett zuhanásba taszítsa. Úgy döntöttem, levetkezem kezdeti magasröptű elvárásaimat, és tiszta lapot adva ülök be a filmre. Vajh merre billen a mérleg nyelve? Ha karót szorítanak a nyakamhoz, sem fogom azt mondani, hogy pozitívan csalódtam. A helyzet az, hogy bármennyire is igyekeztem elvárások nélkül tekinteni a csapnivaló magyar keresztségen átesett Az ismeretlen Drakulára, nem ment, ugyanis a hamu alatt parázsló zsarátnokhoz hasonlatosan csak bennem bújkált a gondolat, hogy Drakula megérdemelne egy olyan jellegű reformot, mint amit Anne Rice követett el a vámpírokon az Interjú a vámpírralkapcsán még 1994-ben. Hogy annakidején miért nem folytatták az eredeti felállással a filmet – állítólag nem volt akkora a siker, és problémák voltak a szerzői jogok körül is -, számomra rejtély (hiszen még az eredeti filmcímbe is belevették Rice vámpírsorozatának címét: The Vampire Chronicles, melynek első darabja az Interjú…), pláne, hogy azóta is a legjobb regényadaptációk között tartjuk számon. Az első nagyjátékfilmes Gary Shore rendező mindenesetre szorgalmasan jegyzetelhetett az Interjú a vámpírral megtekintése közben, mivel Vlad, azaz Drakula vámpírrá válása sok hasonlóságot mutat, csupán a valódi pátosz hiányzik belőle. De ne legyünk túl szőrszálhasogatók, és felejtsük most el egyelőre a magas lécnek bizonyuló Rice-adaptációt, és induljunk ki abból, hogy ezt az új Drakula-etapot mindössze látványfilmnek, kasszasikernek, mai divatos szóval blockbuster-nek tekintjük. A probléma az, hogy ez esetben is elvérzik a produkció. Hiába az előzetes alapján grandiózusnak belengetett látványelemek, a szélesvásznon minden másképpen fest: a kép túl sötét – elvégre a vámpírok éjjel vadásznak -, vagy elmosódott – a nagy kavargásban alig venni ki valamit -, ahol meg mégis, ott a CGI-ból lóg ki az a bizonyos lóláb. Kevés a csatajelenet, s ami a legrosszabb, hogy az összekötő jelenetekben megpróbálják a történet drámai szálait kikerekíteni – Drakula maga is ember, ám emberi mivoltán felülemelkedik a családjáért és a hazájáért -, ami azonban meghaladja mind a rendező, mind a színészek erejét. De igazából ilyen pocsék forgatókönyvből nehéz is bármi értékeset kinyerni: a történetvezetés még szódával elmegy, de a cirkalmas, értelmetlen és unalmas dialógusok nem visznek közelebb a karakterekhez, így teljesen közömbös számunkra, kire milyen sors vár ebben a fantáziátlan szkriptben. A szembeszökő logikátlanságokról (bekötött szemmel menetelő janicsárok, a hegy tetején álló építményből a völgy aljára néhány másodperc alatt leérő gyermek, stb.) nem is beszélve. Igazából az a legnagyobb baj a produkcióval, hogy maga Drakula karaktere teljesen hiteltelen a filmesek által vizionált fantáziavilágban. Már a számos denevérré széthulló Vlad is kibillent minket a történetből, az ezer janicsárt egymaga lemészároló figurán azonban kínunkban csak nevetni tudunk. Pedig – a készítők bevallása szerint is – ez egy nagyon fontos jelenete a filmnek. Arra, hogy a napfény egyik pillanatban árt neki, a másikban nem, már csak legyinteni tudunk. Luke Evans-nek egyébként jól áll a karakter, ami minimális pozitívum található benne, azt csak Evans játékának köszönhetjük. Sarah Gadon bicskanyitogató naívája viszont borzalmas, Dominic Cooper pedig hiába alakít nagyot Az ördög dublőrében, ha itt most – talán a kevés vászonidő miatt – egyszerűen semmilyen. Egyedül Charles Dance mestervámpírja érdemel tapsot, Evans-szel közös jelenetei a film legjobb pillanatai. A mestervámpír által beharangozott folytatás valami bonyolult, konspirációs összeesküvést sejtet, amit azonban nehezen tudok elképzelni az első rész jellegtelen szkriptje után. De legalább az a megérzésem bejött, hogy a filmet bizony folytatni akarják – a filmes projekt eredeti címe, a Dracula Year One is erre utal, amikor még főszereplőnek Sam Worthingtont emlegették. A látottak alapján viszont nem nagyon van értelme ezt a szériát folytatni. Ettől függetlenül valószínűleg mégis nekiállnak a második résznek, hiszen az első 12 nap alatt több mint 138 millió dollárt termelt világszinten, igaz, ebből a nagyobb bevétel az Egyesült Államok határain túlról folyt be. S ennek semmi köze ahhoz, hogy a néző ezt az alig másfél órás játékidőt is fél seggen üli végig, itt már csak a profitérdekek dominálnak. Valójában nem a Drakula-történet újragondolásának, hanem az évtizedek óta közkedvelt rémfigura megbecstelenítésének vagyunk a szemtanúi, egy, a felszínen trendi és sikeres, valójában azonban szürke és jellegtelen franchise megszületésének! Bravó, kérem, taps, ováció! Állítsuk be Herkules után Drakulát is az üres, egykaptafára készülő blockbusterek sorába! Én a magam részéről inkább leemelem Francis Ford Coppola Bram Stoker-adaptációját a polcról, Gary Oldman-nel a címszerepben. S minden bizonnyal én fogok jobban járni! Értékelés: 4/10 » Az ismeretlen Drakula kritika | Filmtrailer
