Lenin álma az volt, hogy a művészet az egyszerű ember számára is elérhető legyen, ezeket a szovjet autócsodákat látva pedig ez maximálisan bejött. GAZ GL-1, a szovjet hotrod Fotó: Kustomrama Az első teljesen fémépítésű szovjet autó, a mindössze két évig gyártott Ford B-modell licenszének megvásárlásával megszülető GAZ-M1 alapjaira épülő autó még ma is óriási feltűnést keltene. Fotó: Kustomrama Az 1938 végére elkészülő GL-1 először az alapjául szolgáló autó motorját kapta, melyből a mérnökök még további tizenöt lóerőt (65) tudtak kicsikarni. Ennek ellenére a gyár tesztpilótája már ígéretesnek tűnő, 148 km/h-s csúcssebességet ért el vele. Másfél évvel később, 1940 nyarán az autó megkapta az M1 új, 11-73 kódejlű motorját, amely már száz lóerőt küldött az aszfaltra. Szeptember 22-én az autó elérte a 161,9 km/h-s sebességet, ezzel hivatalosan is a leggyorsabb szovjet autóvá vált. Az elmúlt hetvenöt évben az autó hollétéről semmiféle információ nem bukkant fel, de nem kizárt, hogy a mérnökök darabokra szedték, vagy épp a GAZ gyár bombázásakor pusztult el. 2010-ben a megmaradt fotók és anyagok alapján újra megépítették, ma egy moszkvai múzeumban csodálható meg. ZISZ-101A Sport, 1939 Fotó: Hague6185 Az 1936-1941 közt gyártott ZISZ-101 kétüléses sportverzióját három fiatal szovjet mérnök, Vlagyimir Kremeneckij, Nyikolaj Pulmanov és Anatolij Puhalin építette, minden lehetőséget megragadva az alap könnyítésére és villámgyorssá tételére. Pulmanov zsenialitásának hála a soros nyolchengeres, 5766 cm3-es, 90 lóerős motor teljesítményét másfélszeresére, 141 lóerőre növelte, a hengerűrtartalom pedig 6061 köbcentiméterre nőtt. Az óriási és nehéz motor miatt a pilótafülke hátrébb csúszott, áramvonalas karosszériája pedig segítette a még nagyobb sebesség elérésében. Az autó bemutatóját figyelemmel kísérte maga Sztálin is, aki állítólag imádta, sőt, áldását adta a 101A Sportra. A tervezőknek azonban nem volt szerencséje: világmegváltó terveik az 1940-ben folytatott tesztek során szertefoszlottak, hiszen a kívánt végsebességgel ellentétben csak 162,4 km/h-t sikerült kifacsarni az autóból a Minszk felé tartó autópálya egy szakaszán. Fotó: Autowp.ru A ZISZ-101A Sport ezt követően eltűnt, tervezői pedig három különböző irányban folytatták pályafutásukat: Kremeneckij az autógyárban maradt, Pulmanov folytatta autóipari tanulmányait, Puhalin pedig a rakétaipar felé indult. M-20 Pobjeda Sport, 1950 Fotó: Pinterest A Magyarországon sem ismeretlen Pobjeda (amely Lengyelországban Warszawa néven is készült) gyártója, a Gorkiji Autógyár hosszú éveken át dolgozott egy nagy sebességet elérni képes, versenycélokra kitűnően használható autó kifejlesztésén, de a sikerre egészen 1950-ig kellett várni, mikor megjelent a színen a koncepcióautók egész során már háta mögött tudó repülőgép-tervező, Alekszej Szmolin, aki egy jól átgondolt koncepcióval végre elkészítette a várva várt autót. Fotó: Vintage Viewing A dúralumínium elemekkel fedett M-20 Sporton jól látszik a tervező repülőgép-tervezői múltja. A tizenhat centiméterrel alacsonyabbá váló autót megnövelt lökettérfogatú motorja az eredeti ötven lóerő helyett már hetvenöttel tolta előre. A sikeres első tesztek során elért 161,2 km/h sebesség már biztató volt, de korántsem volt elegendő, így 1951-ben ezt továbbfejlesztették, az öt elkészült prototípusból három motorját 105 lóerősre cserélték, végsebességük ezzel 190 km/h-ra nőtt. Fotó: Drive2 Az autókkal háromszor nyerték meg a szovjet bajnokságot: 1950-ben, 1955-ben és 1956-ban. A ZISZ-112, amely csuklóból lemásolt egy amerikai prototípust Fotó: Banovsky Az 1951-ben bemutatott, Valentin Roszkov által tervezett Küklopsz formavilágát egyértelműen az ugyanabban az évben bemutatott GM LeSabre ihlette, belső tartalma azonban jóval gyengébb volt a nagynevű amerikai gyár eredetijénél: a Sztálin által is használt ZISZ-110 száznegyven lovas V8-asát pakolták a közel hat méter hosszú, 2450 kilós autóba, de ezt hamar kicserélték egy frissen fejlesztett, 186 lóerős, négykarburátoros darabra. Buick LeSabre – innen jöhetett az ötlet Fotó: Banovsky Az 1956-os versenyszezonra a gyár megépítette a ZIS-112/2-t, amely az FIA akkori szabályainak megfelelően üveggyapot karosszériát kapott, súlya így 1920 kilóra csökkent, 170 lóerős motorjával pedig egyes források szerint az óránként kétszáz kilométeres sebeséget is elérte. Fotó: Banovsky A nyíl: GAZ TR, 1954 Fotó: Old Concept Cars A korábban már említett repülőgéptervező, Szmolin a későbbiekben erősen bekeményített, hiszen a gyorsan fejlődő szovjet autóversenyzésnek igazán jól jött volna egy csinos sebességrekord. Ennek eléréséhez 1954-ben megépítette a GAZ TR-t, amely leginkább egy négykerekű, nevetséges méretű szárnyakkal felszerelt vadászrepülőre hasonlított. Fotó: Old Concept Cars Ez persze nem állt messze a valóságtól, hiszen Szmolin a MiG-17 hajtóművét helyezte a járműbe, ettől remélve az akkor épp a sebességrekordot tartó brit John Cobb Railton Mobil Special-jának legyőzését, és legalább . A brit hét évvel korábban elsőként törte át a 400 mérföldes (640 km/h) határt, de Szmolin ennek a közelébe sem került: a nem megfelelő minőségű utak, és a nem nagy sebességre tervezett abroncsok csak 300 km/h-ig bírták a tempót. Fotó: Old Concept Cars A Moszkvics G2, 1956 Fotó: Pinterest Ferdinand Porsche a húszas évek elején jött rá, hogy a középmotoros sportautó menő és villámgyors, a szovjetek azonban ezt csak jó három évtizeddel később, 1956-ban ismerték fel. A közép-európaiak számára nagyon ismerősen, de ugyanakkor sokaknak azonnali idegrohamot okozó Moszkvics márkanév akkor még korántsem volt bejáratva az európai piacon, hiszen csak tíz éve gyártottak autókat, a magyar utakon egykor tömegével szaladgáló 412-esek még legmerészebb álmaikban sem szerepeltek. Fotó: Pinterest A gyártó második versenyautója, a szuperlapos G2 1956-ban született meg, mely karosszériája kivételével a házon belül talált alkatrészek összeépítésével született: hetven lóerős, soros négyhengeres középmotorja a Moszkvics 407 erőforrásának átgyúrásával született, kerekei, felfüggesztése és fékrendszere pedig a háború előtti Opel Kadett szovjet másolatából, a 401-es modellből származott. A karosszéria miatt azonban pehelykönnyű, mindössze 660 kilós autó már eleve sikerre volt ítélve: az ötvenes évek végén több szovjet sebességrekordot is megdöntött, csúcssebessége 224 km/h volt. Az egyetlen elkészült prototípust 1963-ban bontották szét. TES-3, a mozgó nukleáris erőmű Fotó: World of Tanks Az 1957-ben megálmodott, 310 tonnás jármű több, mint tizenhat kiló urániummal felszerelve kívánta olyan helyekre is eljuttatni az energiát, ahol az épp nem áll rendelkezésre, megkockáztatva persze a közepesen méretes atomrobbanás lehetőségét. Fotó: World of Tanks A projektet 1961-ben leállították. Pangolina, 1980 Fotó: Old Concept Cars A szovjetek természetesen a házi készítésű autók terén is tudtak csodát alkotni, személyes kedvencem ezek közül a Pangolina, amelyet egy Alexander Kuligin nevű márnök tervezett, és a komplett nyolcvanas éveket végighaknizta vele, útba ejtve az 1985-ben, a bolgár Plovdivban megrendezett EXPO 85 nemzetközi autókiállítását. Fotó: Pinterest Kulinin biztosan rengeteg nyugati autó fotójával találkozott a tervezés során, de a kedvence minden bizonnyal az 1974-ben bemutatott Lamborghini Countach volt, ugyanis a Pangolina több részletében is hasonlít az olasz márka legendás, középmotoros sportautójára.
