Sport Balczó András Nem Vállalta A Titoktartást!

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' nonoka hozta létre. Ekkor: 2015. március 13..

  1. nonoka /

    Csatlakozott:
    2011. január 02.
    Hozzászólások:
    27,115
    Kapott lájkok:
    2,448
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [​IMG]

    Az eredmény közismert: dr. Magyar Zoltánt választották tegnap a Buzánszky Jenő halálát követő, a Nemzet Sportolói között megüresedett helyre a szavazásra jogosultak. Ők, tizenegyen, akiknek megadatott, hogy kiválasszák tizenkettedik társukat. A részletekről Balczó András háromszoros olimpiai bajok öttusázót kérdezte a jochapress.hu.

    „A ritka és ennek megfelelően ünnepélyes eseménnyel kapcsolatosan nem mindennel értettem egyet” így Balczó András. „Kezdődött azzal, hogy a legkülönfélébb jelölések is érkeztek hozzánk, amelyek között számos, finoman szólva is komolytalan eset volt. Adódott például olyan jelentkezés is, aki önmagát ajánlotta…Ennek a „hígításnak” valahogy elejét kellett volna venni.”

    - Maga a szavazási procedúra hogyan játszódott le?

    „Még ezt megelőzően elhangzott, hogy amiről itt szó esik, az maradjon közöttünk. Magyarán: legyen betitkosítva. Én ez ellen azonnal felszólaltam és magamra nézve nem vállaltam el ezt a kötelezettséget. Elvégre miért ne tudhatná meg bárki az országban, hogy milyen úton-módon választják meg az a kiválóságot a Nemzet Sportolójának, akire végül is minden egyes magyar ember jogosan büszke lehet.”

    - Szóval azért csak eljutottak a szavazásig…

    „Számos hozzászólás is volt, többek mellett is erős lobbitevékenység alakult ki. Jómagam ugyanazt mondtam el, mint már korábban: Magyar Zoltán világversenyen hét éven át veretlen maradt, minden megszerezhető aranyérmet – így a két olimpiai győzelemért járót is – hazahozott. Ez a sorozat nálam mindent üt, ráadásul Zoli sportvezetői tevékenysége is sokoldalú és elismerésre méltó.”

    - Lement néhány kör, végül maradt Magyar Zoltán és Sákovicsné Dömölky Lídia.

    „Megkaptuk a két nevet tartalmazó ívet, az ikszeket figyelve láttam, hogy Magyar jelentős előnnyel vezet. Fel is kiáltottam még a hivatalos eredményhirdetést megelőzően, hogy győztünk!”

    - Azt lehet tudni, a 11 szavazásra jogosult végül milyen arányban oszlott meg?

    „Sajnos nem, és ezzel a betitkosítással maximálisan nem értek egyet! Miért ne lehetne azt megtudnia ország-világnak, hogy például Magyar Zoltán mellett heten, Sákovicsné mellett pedig négyen döntöttek?”
    Balczó András nem vállalta a titoktartást!