Hírek Itthon Baloldali szétszakadás: a DK külön listát indít, amelyet Gyurcsány vezet

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2017. december 15..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,637
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában erősítette meg azt a már korábban is pedzegetett pártstratégiát, miszerint a DK önálló listát indít a jövő évi választáson, amelyet Gyurcsány Ferenc vezet majd. A nagyívű bejelentést sikerült úgy időzíteni, hogy tegnap még az Inforádió Aréna című műsorban Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely, a szocialisták újdonsült miniszterelnök-jelöltje a közös lista és közös miniszterelnök-jelölt mellett kardoskodott. Gyurcsány Ferenc tehát ismét bedobta a zsarolóbombát a baloldali térfélen, és ezzel jelen állás szerint úgy néz ki, hogy nem lesz teljes baloldali ellenzéki együttműködés 2018-ban. A bukott kormányfőt nem igazán zavarja a nagy baloldali tili-toli, mindeközben az egész országot megrengető bejelentést tett közösségi oldalán: végre-valahára saját főzőappot indít.


    A Demokratikus Koalíció (DK) önálló listát indít a jövő évi választáson, és azt Gyurcsány Ferenc vezeti majd - erősítette meg Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Ez azért is érdekes, mert tegnap Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, akit az MSZP vezetése közös baloldali miniszterelnök-jelöltnek ajánl, azt mondta, hogy a DK tartozik a választóknak annyival, hogy elmondja, miért nem akar a közös listán részt venni, holott a párt megalakulása óta a legszorosabb baloldali összefogásról beszél.Molnár Gyulával, az MSZP elnökével pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy a közös listának csináljanak egy kis hírverést: tegnap az Inforádió Aréna című műsorában egy egész, önálló estet szántak ennek. A két politikus reményét fejezte ki, hogy több párt is csatlakozik majd a Párbeszéd és az MSZP között kialakított együttműködéshez, azonban egyelőre csak Fodor Gábor 0 és 1 százalék közötti támogatottsággal bíró pártja, a Liberálisok jelezték csatlakozási szándékukat a szövetséghez.

    A DK önálló listával indul, amelyet Gyurcsány Ferenc fog vezetni


    A Demokratikus Koalíció nem változtatott korábbi álláspontján: külön listán indulnának, de természetesen a közös jelöltek után továbbra is kuncsorognak. Ez azt jelenti, hogy továbbra is saját érdekét tekinti legfontosabbnak a párt, ugyanakkor nem keveset kérnek a Párbeszéd-MSZP szövetségtől.

    [​IMG]
    Gréczy Zsolt DK-szóvivő ismét kijelentette, hogy pártja külön listán indul 2018-banForrás: MTI/Máthé Zoltán

    Gréczy Zsolt a mai rádióinterjúban is hangot adott ennek: a választási győzelemre van esély, ehhez azonban a 106 egyéni körzetben kellene „nagyon gyorsan" megállapodniuk a pártoknak. A harcias pártszóvivő kicsit odaszúrt Karácsony Gergelynek, visszásnak tartja, hogy a zuglói polgármester éveken át a külön listát támogatta. Gréczy Zsolt továbbszőtte gondolatait, álmait: ha az egyéni körzetekről sikerül megállapodni, 60-70-et nyerhetne meg az ellenzék, és ebben az esetben „Orbán csomagolhat."

    Karácsony Gergely: Teljes káosz van az ellenzéki oldalon


    Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerdán a Népszavának adott interjújában elismerte, hogy teljes káosz van az ellenzéki oldalon. Hozzátette, hogy szerinte az emberek nagy része kormányváltást akar, de az ellenzék képtelen ezt az igényt megtestesíteni. A lapinterjúban kiemelte, hogy az MSZP és a Párbeszéd 2018-as választási szövetségében elsősorban még a Demokratikus Koalícióra és az Együttre számít.
    Tegnap ő is a Kossuth Rádióban járt, és ekkor már jóval keményebben fogalmazott. Vélhetően Gyurcsány Ferenc és Juhász Ferenc pártjára utalva azt mondta, hogy az együttműködésre képtelen ellenzéki pártok a választókat árulják el.

    Gyurcsány Ferenc mindeközben főzőapplikációt indított


    Látszólag nem igazán zavarta meg Gyurcsány Ferenc működését a holt pontra jutott baloldal helyzete, egészen kiváló időzítéssel, vélhetően az egész országot foglalkoztató húzással állt elő közösségi oldalán: végre elindította saját főzőalkalmazását.

    A bukott kormányfő olyan fontos gondolatokat fogalmazott meg, mint hogy „főzni jó", és az ősgyurcsányisták legnagyobb örömére a régi ételei (bármit is jelentsen) is megtalálhatóak az app segítségével.

    Századvég: Önmagát lőné lábon az ellenzék a közös indulással


    A napokban jött ki a Századvég kutatása arról, hogy érdemes-e az ellenzéknek a koordinált módon jelöltet állítaniuk. A közvélemény-kutató cég a biztos szavazó pártválasztók körében vizsgálta, hogy összességében jobban járnak-e az ellenzéki pártok, ha egy egyéni jelöltet támogatnak, azaz hogyan reagálnának az egyes ellenzéki pártok választói a koordinált indulásra. Három lehetséges forgatókönyvet tanulmányozott a Századvég, az eredmény azonban mindegyikben ugyanaz: önmagát lőné lábon az ellenzék a közös indulással.

    Az első választási forgatókönyv azt vizsgálta, hogy hogyan döntenének a szavazófülkében az egyes ellenzéki pártok szavazói abban az esetben, ha a teljes ellenzék egy MSZP–DK jelöltet támogatna. Ebben az esetben DK és az MSZP szavazók körében egyaránt vesztett hitelességéből az összeállás. Komoly szavazatvesztéssel kellene számolnia a Jobbiknak, a párt támogatóinak háromnegyede ugyanis nem szavazna egy ilyen jelöltre, illetve tovább növekedett – 28 százalékra – azok aránya, akik ebben az esetben inkább a Fidesz–KDNP jelöltjét választanának.

    Jóval nagyobb lemorzsolódással számolhatnak az egyes pártok, ha a második választási forgatókönyvet vizsgáljuk, mely szerint az ellenzék egy jobbikos politikust támogatna. A Jobbik kivételével minden ellenzéki párt a szavazótáborának legalább kétharmadát veszítené el egy közös jobbikos jelölt állítása esetén: az Együtt szavazóinak 86 százaléka, az MSZP szavazóinak 82 százaléka, a DK támogatóinak 71 százaléka, míg az LMP táborának 69 százaléka döntene úgy, hogy ez esetben nem venne részt a választáson, inkább fideszes jelöltre szavazna, vagy bizonytalanná válna.

    A Századvég Alapítvány egy újabb választási forgatókönyvet is modellezett, amely szerint a válaszadó saját egyéni körzetében az ellenzék egy LMP-s politikus javára lépne vissza. E szerint is a Jobbik járna a legrosszabbul a szavazói bázisuk 61 százalékos lemorzsolódásával. Az MSZP-sek fele, a DK-s szavazók 40 százaléka, míg az Együtt bázisának negyede nem szavazna a közös LMP-jelöltre.

    KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...