2022 Március Befáslizott izomember hasadt elmével – Holdlovag

A témát ebben részben 'Sorozatok Bemutatói' Péter28 hozta létre. Ekkor: 2022. április 01..

  1. Péter28 / Guest

    Befáslizott izomember hasadt elmével – Holdlovag

    [​IMG]

    Amíg te éjszakánként alszol, Steven Grant álmában testének irányítását az ősi Holdlovag (eredeti nevén Moon Knight) veszi át, hogy kinyissa az egyiptomi világ kapuját a Marvel előtt. Pilotkritika.

    Március 30-án útjára indult a Marvel legújabb szuperhősének sorozata, a Holdlovag, ami bevezeti Oscar Isaac-et és Ethan Hawke-ot is a képregényhősök színpompás mozi… vagyis médiumközi univerzumába. A Marvel sorozatai eddig az első epizódokkal megetették a csalétket, csakhogy csalódást keltően fejezzék be hatepizódos történeteiket. A Sólyom és a Tél katonája erős kezdéssel legfeljebb középszerű politikai agitációvá alakult, a Loki pedig a stílusos, ötletes és a Marveltől teljesen idegen hangulatú időzsaruk nyitányát feláldozta valami nevetséges világokon kívüli uraság oltárán. Csak a WandaVízió tudott bármit is kezdeni a kisképernyő adta epizódjelleggel, egyszerre folytatta a hősök útját, volt benne múltidézés dögivel, formai játékosság és ehhez kapcsolódva tévétörténeti önreflexió. Kérdéses, hogy a Moon Knight melyik kategóriába tartozik, de ezúttal az első rész alapján se tegyük túl magasra a lécet.

    Steven Grant egy – kizárólag egyiptomi tárgyakat kiállító – múzeumban dolgozik: ajándékbolti eladó. Főnöke utálja, kollégái tudomást sem vesznek róla, holott tudása nagy és erősen vonzódik az ókori Egyiptomhoz, főleg a hiedelemvilágához. Az Isaac játszotta lúzer élete éjszakánként még nehezebb. Saját elmondása szerint testének mozognia kell, alvajárása leküzdéséért pedig hozzáláncolja magát rendetlen lakása egyik tartógerendájához. Nem éppen hősies helyzete gyökeresen megváltozik, mikor Steven hangokat kezd hallani és tükörképe saját életet kezd élni. A tudathasadás horrorba illő, de találó ábrázolása az epizód legerősebb mozzanata – kár, hogy van itt más is.

    [​IMG]
    Steven egy sokáig halogatott, de végül nagy bajt okozó alvás után egy rét kellős közepén ébred kiakadt állkapoccsal és egy rejtélyes talizmánnal a zsebében. Mielőtt még összekaparná magát, az aktuális gonosztevő, Arthur Harrow (Ethan Hawke) stüszi vadásznak öltözött katonái kezdenek rá lövöldözni. Harrow, a kisvárosi szektavezér a (szentendrei) főtéren dönti el a mérleget ábrázoló tetoválása segítségével, hogy ki éljen és ki haljon meg. A szektavezérnek nagyon kéne a szkarabeuszformájú ereklye (milyen eredeti), de Grant egyszerűen képtelen átadni neki, teste nem engedelmeskedik a férfi zavarodott elméjének. Ahogy Steven Grant belső istensége egyre többször veszi át az irányítást, úgy gyorsul fel az epizód, és keletkeznek rajta lyukak.

    A Holdlovag klasszikus eredettörténet, amitől a Marvel gyakran ódzkodik.
    Az új karakterek ritkábban kerülnek önmagukban a tálcára, általában a már bejáratott hős mellett vannak köretként, vagy a hőssé válás nem a nulláról indul. Kevés az olyan szuperhős a filmekben, aki a semmiből kap önálló produkciót (A Hangya, Doctor Strange, Marvel Kapitány), a sorozatokban pedig a fehérfáslis verőlegény az első. Az eredetsztorik hátránya, hogy a szép és kerek történet időt és számos építkező jelenetet igényel, a néző ingerküszöbe viszont már gigászi összecsapásokig emelkedett. Ennek érdekében a Moon Knight is ott gyorsítja a tempót, ahol tudja. Az alvajárást eleve egyáltalán nem mutatja, csupán éles váltással ugrunk egy jelenetet, akár napok kihagyásával. Ezek száma egyre nő, míg végül több minden marad ki, mint amit látunk.

    Kétségkívül szórakoztató az ajándékbolthoz szokott fickó meglepődöttsége, amikor egy mikroalvás után négy ember fekszik körülötte holtan, de a látottak megértéséről lemondhatunk – legalábbis egyelőre. Mi is Steven Granttel együtt loholunk a cselekmény után, halmozva a kérdéseket.

    Ez a magyarázatmentes karakterbemutatás semmiképp sem megszokott, de nem is meggyőző.
    Az utolsó rövid jelenetig maga Moon Knight teljesen rejtve marad, igaz a megjelenése megérte a várakozást. A Marvelnek még talán nem is volt ennyire egyszerű, mégis erőt és csak azt sugárzó hősfigurája. A kitudja mióta szunnyadó egyiptomi isten feltör a szorongó kisemberből, hogy kiverje az utolsó csepp életet is a gyilkolni készülő barátságtalan szörnyetegből. Honnan? Miért? Mi történik? Nem számít, talán majd legközelebb.

    [​IMG]
    A Holdlovag beállt a popkulturális alkotások azon hosszú sorába, ahol távoli tájakat egzotizálnak és felületesen használnak. Nyilván nem kell attól tartani, hogy ebből a sorozatból bármit is megtanulunk az ókori Egyiptomról, de még a fiktív Asgard is valahogy több mélységet kapott. Egyelőre az sem világos, hol lesz helye a konyhaegyiptomi éjszakai hősnek. Leginkább a Doktor Strange féle mágia irányába helyezkedik a Marvelből eddig hiányzó, a piramisokat olcsón értékesítő szkarabeusz-hókuszpókusz. A sorozat első részéből viszont teljesen hiányzik az egyre bővülő szuperhősbanda monumentalitása. Sajnos az akciók tudatos kihagyása a félkésznek ható CGI ötlettelenségével együtt messze alulmarad a sorozatokban eddig megszokottaktól is.

    Ami ígéretes, az Ethan Hawke figurája.
    A szeretett és egyszerre félt sétapálcás alak mindössze három jelenetet kapott, abból kettőben még beszélhetett is. Arthur Harlow azonban lehet még ikonikus, ha a Moon Knight engedi kibontakozni, sőt remélhetőleg nem is csak egyszer használatos instantgonoszként gondolnak rá.

    A Holdlovag első része Steven Grant szétcsúszott életét kellőképpen megmutatta, és most ideje felépíteni a hőst. A szuperhősök körében egyre népszerűbb „kisemberből lesznek a legnagyobbak” típusú cselekmény elindult, és Isaac a legszerencsétlenebb karaktert hozza mind közül. Az angol kisember, aki számos mentális gonddal is küzd minden helyzetet túlbeszél, de igazán csak azokkal akar társalogni, akik nem tudnak visszaszólni. Az aranyhala, édesanyja üzenetrögzítője, vagy éppen az utcai élőszobor hallgatásra tökéletesek, de szerencsére csendben maradnak. Grant nem a kommunikáció embere, ha a másik válaszolni is tud.

    A meghasadt tudatú testben ébredező túlvilági hős az első felvonásban bemutatkozott, meg nem is.
    Az embert hézagosan, de megismertük: a geek srác az általa legjobban szeretett kultúra titkos istenségét hordozza. Ezt már sokszor (sokkal jobban) láttuk, de üsse homokkő, a mentális problémái még különös helyre is teszik őt a Marvel-panteonban. A többi részben itt az ideje megmutatkoznia magának a hősnek is, ami eddig egyszerűségében rejti nagyszerűségét. Ha a félhold továbbra is a sorozatra mosolyog, ezúttal a Marvel nem hagy cserben.

    2022. március 31.

    https://www.filmtekercs.hu/sorozat/holdlovag-moon-knight-kritika
     
  2. Péter28 / Guest

    Holdlovag

    [​IMG]

    Átvirrasztott éjszakák a Marvel új sorozatában.

    Hivatalosan is megkezdte a 2022-es évet a Marvel Studios, hiszen a decemberi Sólyomszem finálé és a Pókember: Nincs hazaút elsöprő sikere után debütált az idei első tartalmuk, a Holdlovag is a Disney+-on. A karakter élőszereplős adaptációja a rajongók hosszas várakozását követően 2019 augusztusában került bejelentésre, hogy aztán a sajtó 2020 őszén megerősítse a főhős szerepére leszerződött Oscar Isaac (Jelenetek egy házasságból, Dűne) nevét is. A hat részes limitált sorozatot közel fél évig Magyarországon forgatták, a mai naptól kezdve pedig heti bontásban tekinthetők az epizódjai az MCU eddigi talán egyik legsötétebb és legkomolyabb élőszereplős tartalmának.

    Figyelem! A cikk nyomokban spoilereket tartalmaz!

    Nem szokásom személyesebb sorokkal kezdeni egy írást és gyanítom, hogy nem is fognak a kedves olvasók hasonlókat látni a jövőben, de egy fontos dolgot mindenképp szeretnék leszögezni még a legelején, hogy helyre tegyem az elvárásokat az írásom kapcsán: Holdlovag a mindenkori kedvenc képregényhősöm, idestova egy bő évtizede várom, hogy viszontláthassam élőszereplős formában Marc karakterét. Olyasvalaki tollából olvassátok most ezt a pilot kritikát, aki sunyiban kijárt a forgatásokra leskelődni és megvárta szerencsétlen Oscar Isaacet a hotel bejárata előtt, hogy hazafelé már vigyorgó fejjel és egy dedikált képregénnyel szambázzon végig a Duna-parton. Éppen ezért nem kevés elvárással ültem le a pilot elé, amiről már jó ideje tudom, hogy eléggé szabadon adaptálta a füzetek lapjain megismert karaktert, emiatt pedig könnyen lehet, hogy elnézek vagy épp felrovok olyan hibákat, amik átlagnézőként fel sem tűnnének. Próbálok minél inkább objektív maradni az írás során, de ahogyan Isaac, úgy én is gyakran fogok valószínűleg váltogatni a rajongói és az újságírói énem között.



    [​IMG]


    A történet főhőse Steven Grant (Oscar Isaac), egy esetlen, jámbor múzeumi bolti eladó, aki álmában gyakran - szó szerint - elkalandozik és sokszor nem is tudja megkülönböztetni az álmait a valóságtól. Steven küzd az alvási zavaraival és az egészséges emberi kapcsolatok kialakításával, melyben nagyban gátolja, hogy bizonyos interakcióiról egyszerűen elfeledkezik - mintha nem ő is beszélt volna le egy találkát valakivel. Amikor azonban az egyik álmáról kiderül, hogy mégis valóság volt és két nap teljesen kiesik Steven emlékeiből, elkezd jobban odafigyelni a telefon túlsó végén vagy a fejében felcsendülő hangokra, akik valamiért rendre Marc-ként akarják szólítani. Steven kénytelen szembenézni saját mentális betegségével és a sarkára állni, hogy kiderítse, mi történik vele. És persze hogy menekülni tudjon egy titkos szekta vezetője, Arthur Harrow (Ethan Hawke) elöl - aki valamiért roppantul érdekelt Steven/Marc helyzetét illetően.

    Kezdjük a nyilvánvalóval: Oscar Isaac-kel óriásit húztak a Marvelnél. A disszociatív személyiségzavarral (korábbi nevén többszörös személyiségzavarral, az írásban később DID-ként hivatkozom rá) küzdő karakter különböző altereit már most látszik, hogy olyan odaadással és nüanszokkal tarkítva játssza el, hogy gyakorlatilag egyedül el tudná vinni a hátán az egész sorozatot - pedig a pilotban (még) csak két képregényes perszónájával találkozhattunk Steven és Marc személyében. Stevenként tényleg egy esetlen és ügyetlen férfi bőrébe bújik, akinek hangjában az erős angol akcentuson túl nem kevés fájdalmat és magányt vélünk felfedezni. Az egyik kedvenc jelenetem a nyitó epizódból az éttermes jelenet, ami tényleg szívszorító módon mutatja be, hogy a mentális betegségekkel küzdő személyek sokszor mennyire magányosnak érzik magukat - és mennyire egyedül hagyjuk őket.

    Ami megkülönbözteti Steven karakterét a sokadik "nyomorpornó" főhőseitől, hogy itt a készítők és Isaac ügyeltek rá, hogy ne szánalmat, hanem empátiát keltsenek a nézőben, még hozzá úgy, hogy Steven iszonyatosan próbál jobb lenni és fejlődni. Tesz az alvási zavarai ellen (rejtvényekkel, könyvekkel), próbálja megmutatni a munkahelyén, hogy többet ér vagy belátja, hogy miben kell még fejlődnie, ha egy értelmes párkapcsolatot szeretne kiépíteni. Nem hagyja el magát és nem is tolják túl a magyar rövidfilmekből ismerős "sajnáld a főhőst, mert szenved" toposzt - emiatt pedig nem is érezzük holmi szerencsétlennek Steven karakterét, sőt. Isaac-ék számára fontos volt egyébként a DID megfelelő ábrázolása is, amit úgy érzem, hogy a főszereplő alakításán túl az őt körülvevő emberek reakciójából ismerhetünk meg igazán. Egy-egy roham vagy "váltás" után furcsán néznek rá, flepnisnek tartják, vagy alkalmanként félnek is tőle. Apropó váltások…



    [​IMG]


    A show különlegességét a Mementóra vagy a Harcosok Klubjára hajazó narratív megoldások adják. Mivel a készítők a klasszikus eredettörténet struktúra helyett egy non-lineáris struktúra mellett tették le a voksukat, így nem Marc (aki vélhetően az igazi, domináns alter lesz), hanem Steven szemén át ismerjük meg a történetet - és legalább annyira össze is leszünk zavarodva, mint ő. Egy komolyabb és egy rövidebb akció jelenet bújik meg a pilotban, ahol a személyiségek közötti váltásnak köszönhetően egyelőre még nem a szokásos közelharci bunyónak lehetünk majd szemtanúi, hanem nos… igazából semminek. Hiszen bármikor, ha akcióra kerül sor, az bizony Marc terepe, őt viszont még Stevennel együtt nem ismerjük meg (csak a pilot végén tűnik fel "teljes valójában") - szóval nem is látjuk, csóri katonákkal mi is történik pontosan. A karakter jellegzetességéből adódóan emiatt mind a történet építkezése, mind az eddigi akciók egy egészen különleges ízt ígérnek a Holdlovag későbbi epizódjaira nézve. Sokszor nem fogjuk tudni, mi is történik pontosan, jó pár dialógus később fog értelmet nyerni és végig megbújik egy erős rejtélyfaktor a sorozatban, amit Stevennel együtt fedezhetünk fel a későbbiek során.

    A karakter egyiptomi eredete mind zenei, mind képi világban is prominens módon hangsúlyt kap a pilotban, sokkalta inkább, mint a képregényekben. A központi konfliktus is eléggé erősen az egyiptomi mitológiából táplálkozik és a képregényekhez képest ez egy zseniális újítás, hiszen az Ammit istenséget körülvevő mítosz és a mérleg szerepe egy DID-s karakter szempontjából egy remek húzás, kíváncsian várom, hogy Ethan Hawke karakteréből mit hoznak ki később - még úgyis, hogy a klasszikus "világuralomra törő" motiváció első jelei azért már felsejlettek a nyitó epizódban. Khonshu (aki a híres F. Murray Abraham hangján szólal meg) piszkosul jól néz ki és a kapcsolata Stevennel/Marc-kal pont olyan toxikusnak és manipulatívnak ígérkezik, mint ahogyan azt a karakter kedvelői és ismerői megszokhatták.



    [​IMG]


    Őszintén szólva a Disney+ sorozatok számomra hagytak nem kevés kivetnivalót maguk után, számomra azonban - és itt azért megint csak emlékeztetnék mindenkit az egyik első bekezdésemre - magasan a Holdlovag kezdett a legerősebben. Amit a hibáknál mindenképp meg kell említeni, az a CGI: az autós üldözés során a zöld hátteres Alpok vagy a hegyről lezúduló farönkök nem festettek túl jól és nem véletlenül nem mutatták a sakált sem, amivel a végső képsorokban Marc megküzd Holdlovagként. Képi világát tekintve egyébként pazar és technikás megoldásokkal is találkozhatunk azért, a tükrökkel való játék például az epizód legvégére sem csépelődik el. Szerintem sokaknak az se lesz annyira szimpatikus (én speciel imádtam, de mindenképp meg kell említenem), hogy nem is érződik túlzottan klasszikus értelembe vett Marvel/szuperhősös tartalomnak, valamint konkrétan nulla (tényleg) utalást vagy referenciát találunk majd az MCU bármelyik másik filmjére vagy sorozatára.

    A Holdlovag pilotja egy ígéretes, komorabb kalanddal kecsegteti a nézőket, két elképesztően tehetséges színész vezénylésében, akik - Oscar Isaac-kel az élen - láthatóan mindent beleadtak. Ha akarunk látni egy, a megszokott Marvel tartalmaktól némileg eltérő, komolyabb (mentális betegségek kezelése) témával foglalkozó sorozatot egy roppantul komplex, egyiptomi fűszerezésű antihősről, mindenképp tegyünk vele egy próbát.

    https://www.puliwood.hu/hirek/pilot-holdlovag-308606.html