Szaúd-Arábia a Közel-Kelet megkerülhetetlen politikai és gazdasági szereplője. Az olajbevételeken alapuló bő fél évszázados gazdagsággal azonban az uralkodócsalád évtizedek óta rosszul gazdálkodik, és a politikai hibák lassan aláássák a teokratikus monarchia belső stabilitását. Ha nem jön be a valaha volt legnagyobb olajár-manipuláció, kő kövön nem fog maradni. Pár éve láttam egy szaúdi filmet egy rijádi kislányról, aki a Korán-mondó versenyen nyert pénzen egy biciklit szeretett volna venni. De Szaúd-Arábiában a nők nem bicikliznek, az iskola morális célzattal inkább a szenvedő palesztin testvéreknek küldte a nyereményét. Ez persze csak a kerettörténet volt, annak is csak egy része, az ország a középkort idéző, bekövesedett, mégis repedező társadalmi, családi viszonyai legalább ennyire érdekesek voltak. Ez a film állítólag ma már nem készülhetne el, mert alapvető társadalmi normákat kérdőjelezett meg, a rendezője pedig (Szaúd-Arábiában elsőként) egy nő volt. Az új uralkodó hatalma konszolidálása érdekében olyan alkut kötött az ultrakonzervatív ország vallási vezetőivel, ami többé nem tesz lehetővé ilyen elhajlásokat. *** Szaúd-Arábia abszolút monarchia: az országnak nincs parlamentje, ennek megfelelően a vezetőknek nincs demokratikus felhatalmazásuk, és a jogállami hatalommegosztás többi elemét is hiába keresnénk. Az uralkodót a királyi család választja, a kormányzati pozíciókat a király nem rátermettség, hanem a hatalmasra duzzadt uralkodócsaládon belüli érdekviszonyok alapján osztja, ezért az állam- és közigazgatás hatékonysága rossz. Az ország politikai stabilitása az olajjövedelmekből alacsonyan tartott fogyasztói (elsősorban energia-, víz- és élelmiszer-) árakon, az uralkodó tekintélye és a társadalmi rend fölött őrködő erőszakszervezeteken és igazságszolgáltatáson, a szólás- és véleményszabadság hiányán, valamint a drasztikus iszlám jogrendszerre, a saríára épülő igazságszolgáltatáson alapul. Muzulmán zarándokok imádkoznak a Nagymecset közepén álló Kába-szentély körül a szaúd-arábiai Mekkában 2015. szeptember 10-én. Fotó: Amr Nabil A szaúdi uralkodócsalád tekintélyét az iszlám világban jelentős részben az éves mekkai zarándoklat zavartalan lebonyolítása biztosítja. Szaúd-Arábia ilyenkor még azoknak a hívőknek is kiad zarándokvízumot, akik olyan országok (például Irán) állampolgárai, amelyekkel Rijád viszonya hűvös vagy nyíltan ellenséges. A szeptember 24-i, hivatalosan 769, ám valószínűleg kétszer ennyi halálos áldozattal járó mekkai tragédia a lehető legrosszabbkor jött a januárban trónra lépett, idén a nyolcvanat betöltő, gyenge kezűnek tartott Szalman királynak: szélesebb körben is kétségessé tette az alkalmasságát, és nyilvánvalóvá, hogy a szaúdi rezsim a mostani működés mellett már középtávon is fenntarthatatlan. Mekka: 15 év, több mint 1500 halott. Miért? Az ősi városban a jelenlegi körülmények között megoldhatatlan a milliós zarándoktömeg biztonságos mozgatása. Terv és pénz van, már csak akarat kell az elképesztő felújítás elindításához. Ma 717-en vesztek oda. Tovább A nagy olajbalhé Az okok egyszerre gazdaságiak, demográfiaiak, társadalmiak és politikaiak. Az olaj alacsony világpiaci ára miatt Rijád kénytelen egyre mélyebbre nyúlni a zsebébe, hogy a büdzsé lyukainak befoltozásával fenntartsa a társadalmi nyugalmat. 2014 májusa óta havonta 12 milliárd dollárral csökken az ország tartaléka – idén augusztusban 650 milliárd volt a szaldó, ami az év végére 630-ra csökkenhet. És hiába kezdett az állam hiteleket felvenni, a valutatartalék, ha továbbra is így apad, 2018 végére 200 milliárd dollár alá eshet, ami tőkekivonáshoz és a folyamat eszkalálódásához vezethet. A megugrott állami kiadások fedezéséhez 105-106 dolláros olajárra lenne szükség: ez jelenleg 45 dollár körül van. A kézenfekvő megoldás az olajár emelése lenne. Az ország a világ legnagyobb olajkitermelője és exportőre, és a bolygó második legnagyobb, ráadásul olcsón kitermelhető olajtartalékán ül. Szaúd-Arábiának elég lenne, ha némileg visszafogná a csúcsra járatott (napi tízmillió hordó feletti) kitermelést, és az olaj ára ismét felfelé indulna. De Rijádban hosszabb távra terveznek. Az olajtartalék véges, a klímaaggályok miatt bizonytalan az olajszármazékok iránti kereslet alakulása, és ők a teljes olajjövedelmet vagy legalábbis a következő egy-két évtizedét próbálják maximalizálni, még ha ez most pár évig nehézséget is okoz. A kalkuláció egyik alapja az, hogy ha nem csökkentik a kitermelést, nem veszítenek piacot. Ezzel párhuzamosan viszont arra játszanak, hogy az alacsony olajár minimálisra csökkenti az iparág nyereségességét, így a kevésbé tőkeerős versenytársak egy idő után kivéreznek, és leállnak a kitermelés folytatásához, bővítéséhez szükséges befektetések (kutatások, fúrások). A szaúdiak elszántnak tűnnek, hogy a pénztartalékokra hagyatkozva vészeljék át a nehéz időket, és miután megritkult a piac, az áremeléssel a mostani veszteségeknél jóval nagyobbat szakítsanak. Hogy a stratégia bejön-e, az amerikai palaolajbőség és a klímavédelmi előírások további várható szigorítása miatt gyorsan változó világpiac tényleg a várt módon alakul-e, nehéz megítélni, de Rijád eltökélt. Az sem ingatta meg őket, hogy 2014-ben (2002 óta először) az állami kiadások (17,5 milliárd dollárral) meghaladták a bevételeket. Sőt, az IMF szerint a költségvetési hiány idén elérheti a 19,5 százalékot (130 milliárd dollárt), és 2020-ig sem igen fog évi 9,5 százalék alá csökkenni. Vége már, vége a szép időknek? Tárgyalószoba a szaudi herceg Boeing 747-es különgépén Fotó: Bloomberg / Europress / Getty A világpiacról középtávon remélt bevétel maximalizálásának belső oka is van. Az utóbbi években már évi 7,5 százalékkal nőtt a hazai olajfogyasztás, ami az ártámogatás miatt súlyosan ráfizetéses. A benzin literje a szaúdi kutaknál jelenleg 12 dollárcentbe (33 forintba!) kerül, az ország a fejenként 52 ezer dolláros GDP ötödét költi energiaár-támogatásra. A növekvő hazai olajfelhasználás mellett egyre kevesebb jut majd exportra, és az előrejelzések szerint az ország már 15 év múlva olajimportra kényszerülhet. A helyzetet tovább rontja, hogy Szaúd-Arábia lényegében fenntarthatatlan fejlődési pályán van. Az olajbevételekből alig költöttek az egyéb iparágak fejlesztésére: ha egyszer elfogy vagy eladhatatlanná válik az olaj, nagy bajban lesznek. A többi ágazat megerősödéséhez állami befektetések hiányában külföldi tőkére lenne szükség, ám azt nem igazán vonzzák a kiszámíthatatlan politikai viszonyok. A víz a legnagyobb kincs Az ország gyorsan növő elektromosenergia-igényét földgáz- és olajerőművekkel elégítik ki, és egyelőre kevés jele van a megújulóenergia-termelés komoly bővítésének. A sivatagi ország egy főre eső vízfogyasztása évente hét százalékkal nő, és a mezőgazdaság vízigénye miatt már ma is a világátlag közel kétszerese. Az ország földterületének csak másfél százaléka művelhető, az élelmiszerimport aránya 80 százalék. A hajdani grandiózus tervet, hogy az ország búzából önellátóvá váljon, a búzaföldek nagy vízigénye miatt a kormány pár éve feladta, és próbálja fenntarthatóbb művelésre ösztönözni a termelőket. Ám a váltás nem egyszerű, mert a termelők ragaszkodnak a magas profitot hozó, de öntözésigényes terményekhez, miközben a víz árát lényegében az állam állja. A víz túlnyomó részét a nem megújuló rétegvíz kiszivattyúzásával, a többit a tengervíz hihetetlenül energiaigényes, egyben környezetszennyező lepárlásával nyerik. Van, ahol a fosszilis víz szintje már 150 métert csökkent, és a hazai olajfogyasztás több mint felét a lepárlók energiaellátása emészti fel. A jövő a lepárlásé, csakhogy mire egy köbméter sótalanított tengervíz a városba ér, összesen körülbelül egy dollárt költöttek rá, miközben a fogyasztói ára 8 cent körül van, ami miatt viszont pazarlóan bánnak vele. A költségekből nyilvánvalóan többet kellene a lakosságra hárítani, ez azonban politikailag kockázatos. Közben a globális melegedés egyik legnagyobb kárvallottja már ma is épp Szaúd-Arábia, amit a szárazság és a növekvő forróság mellett az utóbbi években özönvízszerű esők is sújtanak. A legpesszimistább előrejelzés szerint 2050-ig akár négy fokkal is nőhet az éves középhőmérséklet. Szegénység, munkanélküliség Ahhoz, hogy az alacsony olajár költségvetési hatásait az ország elviselje, komoly kiadáscsökkentő lépésekre van szükség. A kormány elsősorban a nagy fejlesztések (például a bő százmilliárd dolláros, az ország energiaigényének harmadát lefedő napenergia-erőművek) elhalasztásával kalkulál. Az IMF szeptemberi figyelmeztetése szerint viszont többéves kiigazításra van szükség, aminek része a hihetetlenül alacsony energiahatékonyság javítása, a nem olajalapú adóbevételek növelése, a tőkepiac és az árak (részleges) liberalizációja és a közszféra bérköltségének csökkentése is. Márpedig ezek az intézkedések nagyon fájnának a szaúdiaknak, és ennek még ebben a zárt, diktatórikus működésű, ultrakonzervatív iszlám monarchiában is komoly politikai kockázatai lennének. A királyi család nem csak az olajbevételek, hanem a népesség növekedése, a növekvő szegénység és a fiatalok munkanélkülisége miatt is aggódhat. A becslések szerint 2030-ra a jelenleg 30 milliósra becsült népesség 36-37 milliósra nő. A szaúdiak negyede már ma is szegény, és egyre többen zuhannak ki az év elején elhunyt Abdullah király uralkodása alatt létrehozott szociális rendszer résein. Nem csoda, ha Rijád nem tesz meg mindent, hogy szír menekültek tízezreit fogadhassa be. Ők vették el a szaúdiak elől a munkát Illegális bevándorlók a szaúdi határon Fotó: Bloomberg / Europress / Getty A népesség kétharmada 30 év alatti, és az előrejelzések szerint a következő évtizedben közel kétmillió új ember lép be a munkaerőpiacra. A többségüknek azonban nincs a magánszektorban eladható szaktudása: a 16–29 közötti szaúdiak 29 százaléka munkanélküli. A versenyszférában túlnyomórészt külföldi munkavállalók dolgoznak: ők körülbelül 9 millióan vannak. Hiába költ a kormány dollármilliárdokat az oktatás fejlesztésére, és tesz (például kvóták bevezetésével) adminisztratív lépéseket a munkahelyek „szaúdiasítására”, a szaúdiaknak nem fűlik a foguk az alacsony presztízsű és rosszul fizető munkákhoz, a jobb állásokhoz viszont általában nem elég képzettek. Nem csoda, ha inkább a biztonságosabb és alacsonyabb elvárásokat támasztó állami munkahelyek felé kacsintgatnak. Csakhogy a közszféra is rossz állapotban van, és ez önmagában is fékezi az ország fejlődését. Az állami foglalkoztatáspolitika gyenge, a közszférában dolgozók alulképzettek, a tervezés rossz, a születő döntések ennek megfelelően nem körültekintőek. Mindennek egyértelműen politikai okai vannak: az ágazatokért felelős állami vezetők nem számonkérhetők, ezért az alsóbb szinteken nincsenek tiszta felelősségi viszonyok. Az eredmény: drága, de gyenge közszolgáltatások, amelyek rengeteget ártanak az ország versenyképességének. Eközben az uralkodó a palotaforradalom elkerülése érdekében kénytelen irdatlan pénzt költeni a több ezer fős Szaúd uralkodócsalád kiváltságos anyagi helyzetének fenntartására. Arab tavasz Rijádban? Mohamed bin Szalman al-Szaúd herceg Fotó: Charles Platiau / Reuters A 81 éve alapított, elmaradott sivatagi területekből lett dúsgazdag olajállamban nincs hagyománya az ellenzékiségnek. Se pártok, se független médiaorgánumok nincsenek, a hivatalos propagandától eltérő vélemények megfogalmazói kemény retorziókra számíthatnak, és az emigráció kritikáit a hazai közvélemény hiteltelennek tartja. A közösségi média használata mégis egyre jobban kikezdi az állami véleménymonopóliumot, és Rijádban okkal tartanak attól, hogy az olyan megszorítások, mint a víz vagy az élelmiszerárak állami támogatásának csökkentése, kikezdhetik a rezsim tekintélyét a középosztály és a szegények köreiben. A megugró árak a 2011-es arab tavasz országaiban is jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az elégedetlenség a felszínre törjön. Az utóbbi hetek legnagyobb szenzációját (a mekkai tömegszerencsétlenség mellett) egy nyilvánosságra került levél szolgáltatta. Egy magát a mai Szaúd-Arábiát 1932-ben egyesítő Abdul-Aziz király unokájának mondó – de a nevét nem felfedő – herceg Szalman király megpuccsolását javasolta a királyi családnak, de elsősorban Abdul-Aziz király még élő 13 fiának. Ilyen, az uralkodó elleni nyílt támadásra a királyság történetében még nem volt példa. A levél szerzője pár nappal később a Guardiannak elmondta, hogy a király állapota instabil, és valójában a fia, Mohamed a tényleges vezető. Mohamed bin Szalman azonban túl fiatal és meggondolatlan, és nagy bajba sodorta a királyságot. Ezért a Szaúd család arra készül, hogy új uralkodót ültessen a trónra, a trónörökös Mohamed bin Najef koronaherceget és a király fiát pedig Szalmannal együtt menessze. A világ legostobább háborúja Szaudi bombázás nyoma Jemen fővárosának egyik lakónegyedében (2015. augusztus) Fotó: Khaled Abdullah / Reuters A fő politikai problémának az anonim puccsista a jemeni polgárháborúba történt teljesen elhibázott katonai beavatkozást tartja. Trónra lépésekor Szalman a fiát, a 30 éves Mohamedet nevezte ki védelmi miniszterré (a már meglévő államminiszteri, a Királyi Bíróság főtitkári és a gazdaságfejlesztési tanács vezetői posztja mellett). A jemeni szunnita kormányerők és a lázadó síita húszik háborús konfliktusába való márciusi beavatkozás így közvetlenül Mohamed herceghez és persze Szalman királyhoz kötődik. Az Irán által támogatott húsziknak eszük ágában sem volt megtámadni a modern fegyverekben bővelkedő és gazdag Szaúd-Arábiát: a szaúdi beavatkozás, bár nyilvánvalóan a déli határvidék stabilitásának megőrzését is szolgálta, nem védelmi jellegű. Rijád sokkal inkább egy új, regionális katonai nagyhatalmi posztra jelentkezett be vele. Csakhogy a leggazdagabb arab ország a legszegényebb ellen viselt háborúja eleve bővelkedett a rossz felhangokban. Tavasszal, amikor Jemenben még jól áttekinthető, sík területen, elsősorban a szaúdi légierő bevetésével zajlottak az összecsapások, a szaúdiak vezette (és az USA által támogatott) arab katonai szövetség gyors sikereket ért el a húszik ellen. Ám a dolgok hamar rosszra fordultak. Az összecsapások helyszíne áttevődött a sűrűbben lakott hegyvidéki régióra, a front megmerevedett, és egyre több szaúdi katona vesztette az életét, miután a húszik aknavetőkkel kezdték lőni az állásaikat és a határhoz közeli szaúdi területeket. A két cél, a jemeni főváros Szanaa felszabadítása és az elűzött Hadi elnök hatalomba visszasegítése a bizonytalan jövőbe tolódott. Közben a fél év alatt állóháborúba torkolló harcok miatt 300 ezer jemeni vált földönfutóvá, a kikötők blokádja pedig humanitárius katasztrófát okozott. Nem látszik, Rijád miként tudna emelt fővel kihátrálni a helyzetből, vagy hogy Mohamednek volt-e, van-e egyáltalán terve a befejezésre. A kínos, értelmetlen és költséges szaúdi beavatkozást eközben otthon is egyre nehezebb sikertörténetként eladni. Gyorsuló erózió Az Abdullah király üzleti negyed épülő felhőkarcolói Rijádban (2012.) Fotó: Bloomberg / Europress / Getty A jemeni melléfogás mellett a mekkai zarándoklat gyenge szervezése és a két szerencsétlenség (egy daru összeomlása, majd 12 nappal később a zarándokok tömeghalála) pr-katasztrófába torkolló kezelése is kikezdte az uralkodó tekintélyét. Miközben a világsajtó az inkompetens szervezés részleteivel és a részt vevő zarándokok elképesztő káoszt leíró beszámolóival volt tele, a szaúdi illetékesek először a csóró afrikai, majd az iráni zarándokokra mutogattak, végül a maguk részéről azzal zárták le az ügyet, hogy az áldozatok maguk tehettek a tragédiáról. Egy később világszerte idézett libanoni lap arról írt, hogy a zarándokmenetek összetorlódásában az is szerepet játszhatott, hogy az emberek megtorpantak Mohamed herceg több száz fős VIP-kíséretének konvoja miatt. A beszámoló szerint a hosszú ideig elnyúló tömegszerencsétlenség idején Mohamedék felszívódtak, majd a hatóságok elsikálták a nyomukat. A keményen kézben tartott szaúdi média mindezt tagadta, és a koronahercegnek küldött királyi táviratot hozta le, melyben Szalman megdicsérte unokaöccsét a sikeres szervezésért. Nem csoda, hogy a lassan, de biztosan növekvő elégedetlenség és a nehezen kontrollálható közösségi média együttes hatása fényében egyre többen beszélnek a szaúdi királyság küszöbön álló összeomlásáról vagy legalábbis gyorsuló eróziójáról, amin már az olajár előbb-utóbb bekövetkező emelkedése sem változtathat. Volt pár jó évtizedük, de a szaúdi modell hosszú távon fenntarthatatlan, működésképtelen. A királyi család elégedetlenkedői, a törzsi vezetők egyes csoportjai és a közvélemény kritikus része véleményének hangot adó levél még nem politikai reformot, csak hatalomváltást sürget. Ám vélhetően nem kell sokáig várni az ennél jóval radikálisabb követelések megjelenésére sem, és borítékolható, hogy ezek közül sok jelentkezik majd fundamentalista iszlám köntösben. A puccsista herceg levele mindenesetre önmagában is jelzi, hogy Szaúdi-Arábia sosem látott változások előtt áll. Ám amíg ezek a tektonikus mozgások valódi földrengést okoznak, még évek telhetnek el. http://index.hu/kulfold/2015/10/13/szaud_arabia/
