Bezárt A Világ Legrégibb Torrentoldala

A témát ebben részben 'Torrent oldalak hírei' trebit hozta létre. Ekkor: 2012. június 05..

  1. trebit /

    Csatlakozott:
    2012. január 25.
    Hozzászólások:
    89
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    Bezárt a világ legrégibb torrentoldala


    A Filesoup fájlcserél? portál bejelentette, hogy bezárja a kapuit – írja a fájlcserél?kkel foglalkozó TorrentFreak portál. A brit szájt 2009-ben került a figyelem középpontjába, amikor letartóztatták két rendszergazdáját. Tavaly már mindketten szabadlábon voltak, miután a bíróság elutasította az ellenük benyújtott keresetet. Addigra azonban elvesztették a felhasználóik zömét, ezért döntöttek a portál bezárása mellett.

    A 2003-as alapítású portál egyike volt az els? torrentszájtoknak, amikor elindult, még nem létezett sem a Pirate Bay, sem az isoHunt. A Filesoup aktív felhasználói közösséget teremtett, és említésre méltó botrányok nélkül m?ködött a 2009-es razziáig, amikor a Snookered és TheGeeker álnéven ismert rendszergazdák a rend?rség hálójába kerültek.

    A hosszúra nyúlt jogi eljárásban azért dobták az ellenük felhozott vádakat, mert azok kizárólag egy szerz?ijogi szervezet bizonyítékaira épültek, és emiatt azokat nem tartották megbízhatónak. A Filesoup 2003 után gyorsan növekedett, és bekerült Nagy Britannia ötvenezer leglátogatottabb portálja közé, de a több mint egymillió regisztrált felhasználó nagy része ma már máshol keresi a friss tartalmakat.

    A portál törli a felhasználói adatbázist, de a domainnevet aukcióra bocsátja, hátha valaki meg?rizné a Bittorrent sikertörténetének ezen patinás részét.

    http://index.hu/tech/2012/06/05/bezart_a_vilag_legregibb_torrentoldala/
     
  2. trebit /

    Csatlakozott:
    2012. január 25.
    Hozzászólások:
    89
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    Kár érte.

    Kár érte. :tef10:
     
  3. Atlantisz /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 02.
    Hozzászólások:
    3,121
    Kapott lájkok:
    21
    Beküldött adatlapok:
    0
    Megjárta a két

    Megjárta a két rendszergazda a hadak útját de ami most megy a Briteknél nem csodálkozom hogy azt már nem vállalják be .
     
  4. trebit /

    Csatlakozott:
    2012. január 25.
    Hozzászólások:
    89
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    bezárt

    Már a top hírek között van az Indexen az E3 az hír alatt. :tef293: Reklám.
     
  5. trebit /

    Csatlakozott:
    2012. január 25.
    Hozzászólások:
    89
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    Bezárt

    szerk: dupla :S megviccelt a motor.