Blood Sweat & Tears

"Nem ígérhetek mást, csak vért, verejtéket és könnyeket"​

1967-ben alakult amerikai zenekar.
Eredeti felállás:

Randy Brecker trombita, kürt;
Bobby Colomby dob, ének;
Jim Fielder basszusgitár;
Dick Halligan harsona;
Steve Katz gitár, ének;
Al Kooper billentyűsök, ének;
Fred Lipsius szaxofon, zongora;
Jerry Weiss trombita, kürt.

​

Kevés olyan együttes van a rocktörténelembem, mely ilyen nagy igéretként indult volna, és képes volt megfelelni az elvárásoknak. A BS&T esetében ez megvalósult, hiszen nem csak a kritika, de a közönség is a lábaik előtt hevert. Első három lemezük több mint hatmillió példányban kelt el, miközben a kérgesszivű zenekritikusok, képtelenek voltak hibát találni produkciójukban. Ez annál is érdekesebb, mivel a zenészek között az első pillanattól kezdve feszültség volt érezhető. A csapatot 1967-ben (amikor a hippimozgalom és a pszichidélia a tetőfokára hágott) Al Kooper és Steve Katz verbuválta össze, blues illetve jazz körökben akkor már jól ismert muzsikusokból. Kooper és Katz a Blues Projectben zenéltek együtt, Jim Fielder a Buffalo Springfield együtteséből csatlakozott hozzájuk, Lipsius és Weiss jazz zenekarokban játszottak. Első lemezük a Child Is Fater To The Man 1968-ban látott napvilágot és tökeletesen megvalósította azokat az elképzeléseket, amelynek alapján Kooper és Katz létrehozták a formációt. A jazz, rock és soul zene sajátos kevéréke, oly módon öltött testet amilyenre addíg nem volt példa. A fúvósok nem csupán egyszerű háttérkíséretet játszottak, egy lebutított melódiát, hanem önálló dallamvilággal, a jazzből hozott többszólamusággal tették felejthetetlenné a BS&T hangzásvilágát. Az LP megjelenésének pillanatában már robbant is, óriási sikert aratott a szakma és a közönség soraiban egyaránt. Természetesen sikerük egyik titka, hogy a közönség ekkoriban igen fogékony volt a szárnyait éppen csak bontogató progresszív, pszichidelikus, kísérletező zene iránt. A korongról egyetlen dolog hiányzott, egy olyan dal mely a kor rádiós műsoraiban slágerként eladható lett volna. A második, 1969-ben mehjelenő albumon viszont kettő is található a sikerlistákat lázba hozó számok közül. A Spinning Wheel és a You've Made Me So Very Happy pillanatok alatt felkerült az amerikai és brit toplistákra, meghozva ezzel a megérdemelt anyagi sikert is. Ám ezt a sikert Al Kooper már nem érte meg. Az első lemez megjelenése után elhagyta a csapatot, nem tudván ellenállni egy jól fizető produceri állásnak. Kooper helyét David Clayton Thomas vette át, míg a szintén távozó Randy Breckert helyére Chuck Winfield került. Ám a zene és annak hallatlanul magas színvonala mit sem változott, sőt dallamosságban még nyert is. A harmadik album megjelenését egy Kelet-Európai turné előzte meg, melynek pikantériája, hogy a Nixon kormány felkérésére és annak finanszírozása mellett jött létre. No persze nem önként és dalolva mentek bele ebbe a kompromittáló aktusba a BS&T zenészei, hanem egy kis zsarolás nyomására. David Clayton Thomas ugyanis kanadai, és a kormányzat finoman figyelmeztette, hogy nem hosszabítják meg munkavállalási engedélyét, amennyiben elutasítanák az ajánlatot. Sajnos ez nem tett jót az együttes hírnevének, és az amúgy is meglévő belső ellentéteket tovább élezte. Ennek ellenére a harmadik lemez hetekig vezette az amerikai toplistát, és a Hi De Ho című szám is komoly helyezéseket ért el. De a dalokon már érezni lehet azokat a jegyeket melyek hamarosan a színvonal romlásához vezettek. Népszerüségük tovább csökkent amikor egy Las Vegas-i kaszinóba szerződtek, és rajongótáboruk egy része sietve pártolt át az újonnan jelentkező BS&T stílusú zenét produkáló Chicago együtteshez.
Mindez nem eredményezhetett mást, mint bukást a negyedik nagylemez esetében, melyet a kritikusok, némi joggal "fanfárral dúsított limonádé" -nak neveztek. A tagcserék is folyamatossá váltak, a feszültségek nyílt ellenségeskedésbe torkolottak. Clayton Thomas távozott, helyére Bob Doyle érkezett akit néhány hónap után Jerry Fischer váltott fel. Ilyen körülmények között került sor a New Blood című album felvételeire, melynek legfőbb jellemzője, a jazz gyökerekhez való visszatérés. A banda belátta, hogy a rock-közönség kegyeit eljátszotta és visszatért ahhoz a stílushoz, mely a kezdeti sikereket eredményezte. De a sikerek nem ismétlődtek, legalábbis ami a közönség fogadtatását illeti. Bár továbbra is színvonalas, jó zenét produkáltak, lemezeik nem fogytak olyan mértékben ahogy azt az első években megszokták. És ezen még az sem segített, hogy az 1975-ös New City című korongon Jaco Pastorius busszusgitározott. 1976-tól kezdve az eredeti tagok közül már senki sincs a BS&T -ben, a nevet David Clayton Thomas viszi tovább, folyamatosan változó társakkal, de egyenletes jó szinvonalú zenét produkálva. A Blood, Sweat & Tears hivatalosan sohasem bomlott fel, de szórványosan megjelenő lemezeik már csupán gyűjtemények, eredeti, új alkotások nem kerültek ki a kezeik alól.



Child Is Fater To The Man (1968)
BS&T III (1970)
New Blood (1972)
Mirror Image (1974)
In Concert (1976)
Brand New Day (1977)
Classic BST (1980)
The Challenge (1984)
Found Treasures (1990)
Live And Improvised (1991)
Revisited (1996)
You've Made Me So Very Happy (2001)




Blood, Sweat & Tears (1969)
BS&T 4 (1971)
Greatest Hits (1972)
No Sweat (1973)
New City (1975)
More Than Ever (1976)
Nuclear Blues (1980)
Live (1994)
Collection (1995)
What Goes Up (1995)
Super Hits (1998)
Rock Breakout (2005)