Amikor még nem volt CGI, a filmkészítőknek keményen ötletelniük és dolgozniuk kellett a látványos újdonságokért, sokan pedig nemcsak megtették ezt, de úttörők is voltak. Ha valaki figyeli a külföldi kiadásokat, akkor jó eséllyel felfigyelt a Franciaországban július 11-én megjelent csomagra, amit az Elephant Films adott ki. A hihetetlenül igényes gyűjtői díszdobozban (Petivel készítettünk pár szép képet, ezeket a cikkben találjátok) ugyanis egy Blu-ray + DVD kombó képében két Jack Arnold rendezte klasszikus is megtalálható, méghozzá egy kimondottan szép, rendkívüli módon tartalmas (48 oldalas!) füzet társaságában, ami a direktor életével és munkásságával foglalkozik. Persze franciául értők előnyben, ha a jegyzeteket is szeretné valaki megérteni, de a gyönyörű képek így is önmagukért beszélnek, a lemezeken meg szerencsére az angol hang is megtalálható, így megszólítva egy nagyobb réteget. De hogy ki az a Jack Arnold? Nos, az úriember az ötvenes évek egyik legnagyobb rendezőikonja, aki színészként (a színpad és a mozgókép világát egyaránt megjárta) kezdte karrierjét, majd direktorként a kor legfontosabb tudományos-fantasztikus filmjei közül többet is rendezőként felügyelt, ezzel megalapozva karrierjét, amit később leginkább tévésorozatokban kamatoztatott. A Földön kívüli jövevények (It Came from Outer Space – 1953) és a Fekete lagúna szörnye (Creature from the Black Lagoon – 1954) talán senkinek sem ismeretlen cím, de ez csak kettő a legnagyobbak közül. Számunkra most mégis az 1955-ös Óriáspók (Tarantula) és az ’57-es Hihetetlenül zsugorodó ember (The Incredible Shrinking Man) a legfontosabb, hiszen ez a páros jelenti az Elephant Films csomagjának lényegi tartalmát. Tarantula (1955) Távol a nagyvilág zajától, a sivatag nyugalmat árasztó dűnéinek közelében pár kiemelkedő képességű tudós a túlnépesedés során kialakuló élelmiszerhiány problémájára keresi a megoldást, azonban ahogy az lenni szokott, a kísérletek balul sülnek el. Az embereken is tesztelt szérum daganatokat, borzalmas mutáns külsőt okoz, minden más élőlény pedig brutális növekedésbe kezd, ami már-már megállíthatatlannak tűnik. Ennek a folyamatnak, valamint egy kellemetlen balesetnek az eredménye, hogy a közeli kisváros lakóinak egy igazi szörnyszülöttel kell szembenézniük, a megoldást pedig a kutatókhoz segítségként érkező asszisztens, Stephanie (Mara Corday) és a helyi doki, Matt (John Agar) próbálja megtalálni, mielőtt a házméretűre növekvő óriáspók mindent letarol és mindenkit elfogyaszt. A Gordon Douglas jegyezte, 1954-es Them! óriáshangyái után megszaporodtak az ízeltlábúak a nagyvásznon, ahonnan brutális méreteket öltve riogatták a nagyérdeműt. És noha a The Black Scorpion és a The Deadly Mantis is szerethető (mindkettő 1957-es), az alzsáner másik legfontosabb résztvevője az ’55-ös Tarantula, ami tudományos-fantasztikus filmként, egyben drámaként és horrorként is remekül működik mind a mai napig. Főleg, hogy a korszakban a radioaktivitástól való félelmet megtestesítő hangyainvázióra tett válaszlépés (a Warner és a Universal között ugye ment a harc a piaci részesedésért) a Tarantula, ami ehhez mérten nem is nagyon igyekszik eltávolodni az ihletőtől (helyszín és téma), ellenben gyönyörűen hozza és túl is szárnyalja a várt minőséget. A színészek megformálta karakterek szerethetőek, a történet általában logikus, jól felépített, nincsenek hatalmas hiányosságok, továbbá a maga 80 percével a játékidőt sem próbálták feleslegesen elnyújtani. Előkerül az első áldozat, kezdődik a nyomozgatás, a főszereplők a rejtélynek próbálnak utánajárni, színre lép az óriáspók, legyilkol néhány embert, majd jöhet a katarzist. A szörnyfilmes klisé működik és szórakoztató, a stop-motion helyett rávetítéssel jön létre az illúzió, az óriási tarantula pedig néha tényleg mintha a vidék hatalmas szörnyszülöttje lenne, ami képes megtámadni még egy nagyobb házat is. Sőt tulajdonképpen a zenébe sem lehet belekötni, ami közös szerzeményként Herman Stein stílusát is tartalmazza (A fekete lagúna szörnye). Ha pedig az nem elég, hogy olyan remek korabeli színészek és színésznők szerepelnek a filmben, mint a The Black Scorpionban is visszatérő Mara Corday vagy John Aga, akkor van még egy érv a megtekintés mellett: a színészi karrierje elején álló Clint Eastwood a támadó repülők vezérpilótájaként szerepelt ebben a klasszikusban, noha a stáblistán nem találjuk meg a nevét. The Incredible Shrinking Man (1957) Jack Arnold nem pihent sokat, a Tarantula után leforgatott egy westernt, majd egy krimi-drámát is, hogy az óriáspókos horrorfilmhez képest két évvel később ismét a tudományos-fantasztikumban vesszen el, méghozzá ezúttal is közeli ismeretséget kötve egy madárpókkal. A Hihetetlenül zsugorodó ember ugyan nem horrorklasszikus, de a kedvenc zsánerünkből is vett át elemeket, miközben vérbeli sci-fi, dráma, valamint kaland is egyben. Ehhez mondjuk Richard Matheson írói zsenije kellett, aki és ami nélkül ugye nem lett volna Az utolsó ember a Földön, ahogy az Élőholtak éjszakája és a Legenda vagyok sem készül el soha. Scott Carey a feleségével hajózgatva tengeti vakációját, amikor egy hirtelen megjelenő ködszerű, felhőszerű jelenség csillámló anyaggal lepi el testét, majd amilyen gyorsan jött, olyan sebességgel távozik. Hónapokkal később derül csak ki, hogy Louise mennyire szerencsés volt, amikor a fura jelenség alatt pont a hajó belsőterében tartózkodott, mivel Scott teste egyszerre csak elkezd összezsugorodni, és a kísérletek, ellenszérumok ellenére idővel odáig fajul a helyzet, hogy egy kis babaházban kell tengetnie egyre borzalmasabb, az újságírók által csak még jobban ellehetetlenített életét. Az igazi kaland azonban akkor kezdődik, mikor a házasok macskája egy óvatlan pillanatban beszökik a lakásba, az apróra töpörödött férfinak pedig menekülnie kell, majd harcolnia is a túlélésért. Később ugye jöttek összezsugorodó és nagyra növő családtagok, akik a vígjátékok műfaját gazdagították jelenlétükkel, ám a Hihetetlenül zsugorodó ember kicsit sem vicces, alapjában leginkább drámának mondható. A kicsivel több mint nyolcvan percben elmesélt történetben átérezzük a házaspárt nyomasztó problémákat, mindkettőjük fájdalmát, kilátástalanságát, ami megbélyegzi a teljes sztorit. A macskával vagy éppen az Tarantulából már ismert ízeltlábúval (szép kis karriert futott be a madárpók) lezajlott harc és a modern túlélőjátékok mechanikáját idéző életben maradási kísérlet némi horrort is csempész a moziba, ami ismét egy nagy, kerek pont Jack Arnold élettörténete mellett, miszerint ezt a filmet is érdemes megnézni, ha valaki filmklasszikusokra kíváncsi. A megoldások ma is szépek, így könnyű megérteni, miért sokkolta a kor nézőit a pók halálos ölelésével szembeszálló miniatűr férfi esete. Jómagam egyébként címe miatt sokáig kevertem a már megszavazott, a következő hónap elején kitárgyalandó The Incredible Melting Mannel, de a gyermeki tudatlanságot végül nem kevés rothadás és brutalitás űzte el – de erről majd pár hét múlva. A lényeg, hogy ha valaki az ötvenes évek tudományos-fantasztikus horrorjait szeretné megismerni, akkor a Them! mellett a rivális stúdiónál elkészült Jack Arnold rendezte filmeket is tartsa számon, mert megéri. A Tarantula még ma is kiváló horror, de egy-egy jelenetével a The Incredible Shrinking Man is képes megborzongatni a nézőket, pláne akkor, ha esetleg valaki heveny pókiszonytól szenved. Két örökérvényű klasszikus ez, ma is bámulatos technikai megoldásokkal, és az Elephant Filmsnek hála egy csomagban érhetőek el, méghozzá meglepően igényes formában. Nézzük magát a gyűjtői dobozt. Ahogyan említettem, két Blu-ray és két DVD lapul a dobozban, valamint egy gyönyörű, 48 oldalas kiadvány, ami magas felbontású képekkel és francia szöveg társaságában mutatja be Jack Arnold munkásságát. Erről egyébként kisfilmek is találhatóak a lemezeken, ahogy trailerek is (a többi universalos JA-mozi bemutatói is megtalálhatóak az extrák között), plusz a francia hangsáv és felirat mellett az angol hang is választható. A filmek korát figyelembe véve a képminőség gyönyörűnek mondható, nagyszerű munkát végeztek a felújításnál, ráadásul a The Incredible Shrinking Man esetében a méretekkel sincs gond, szélesben, minden apró részletet megtekintve nézhetjük végig a teljes játékidőt. Egyedüli gondom a csomaggal a Tarantula képaránya, ami (számomra) érthetetlen okból 1.37:1, miközben az angol és a német kiadás is 1.85:1-ben pompázik, ahogy a több mint egy évtizede Ausztriából rendelt DVD is, amin még magyar felirat is van. Ettől az apróságtól eltekintve fantasztikus kiadványról van szó (ahogyan azt a képeken is láthatjátok), avagy aki tudja, rendelje be ezt a remek dobozt, majd merüljön el az igazi filmklasszikusok világában. Remélem, érdekesnek találtátok a cikket, esetleg a kedvetek is meghoztam a filmek megtekintéséhez, talán még a legszimpatikusabb kiadásokat is megrendeltétek – mindenesetre bárhogyan is legyen, hamarosan ismét találkozunk, addig jó szórakozást, kellemes rémálmokat és borzongást kívánok! Ha pedig véleményetek vagy kérdésetek van, azt természetesen mindenképpen osszátok meg velem és a többi olvasóval. A filmeket köszönjük a rovatot támogató Elephant Filmsnek! Let's block ads! (Why?) Forrás...
