Edward király ezen a néven másodikként foglalta el az angol trónt 1307-ben. Nem volt szívügye az uralkodás, a háborúkat és az államügyeket is mellőzte, ami királyról lévén szó lássuk be, egészen tragikus következményekkel járhat. És járt is. A felelőtlen, szeszélyes ember helyett kegyencei irányították a politikát. Az “első” Piers Gaveston volt, a király testi-lelki jóbarátja. Hatalmas vagyont és címeket harácsolt össze, fennhéjázó, pökhendi stílusa, és elsősorban a királyra gyakorolt óriási befolyása miatt nem volt nála gyűlöltebb ember a királyságban. Sem ura, sem az ő hírnevét nem öregbítette az sem, hogy egyben a király szeretője is volt. A nemesek összefogtak ellene, elérték száműzetését, ám II. Edward nem bírta az ő “másik fele” nélkül, és hamarosan hazahívta Gavestont. Erre viszont a bárók szerződésszegésre hivatkozva felhatalmazva érezték magukat a kegyenc elfogására. Egy koncepciós perben halálra ítélték, és lefejezték. Új szerelem A király ezek után állítólag lovászokkal, teherhordókkal, csavargókkal létesített rövid kapcsolatokat, mígnem megjelent a színen Hugh Despenser. Valójában két Hugh Despenserről volt szó, apáról és fiáról, akik kisegítették nehéz pénzügyi helyzetéből. Majd lassan ők is átvették az irányítást, aminek Edward még örült is, hisz tényleg tehernek érezte a kormányzást. Csakhogy a Despenserek teljhatalmukat gátlástalan harácsolásra használták, kegyetlenül elbántak riválisaikkal, Anglia lassan a polgárháború felé sodródott. Még a királynőt, a szépségéről híres francia Izabellát is elűzték az országból. Az utolsó személyt, aki még jó hatással bírt a királyra. Edward pedig élte életét, és új szerelmet talált az ifjabbik Hugh Despenserben. Úgy mondták, a két férfi imádta az ékszereket, gazdagabban ékítették magukat, mint a nők, de a királynak még a gyermeknemzésben is kegyence segített. Állítólag a két férfi addig izgatta egymást a hitvesi ágyon, míg Edward képes volt feleségével szemben is teljesíteni férfiúi kötelességét. Brutális kivégzések A homoszexuális viszony – amit a pletykák nyilván rendesen kiszíneztek -, az ország állapotának rohamos romlása, a kegyencek rémuralma, a királynő elűzése pattanásig feszítették az angol nemesség indulatait. Mikor aztán a királyné a lázadó Mortimer kíséretében aprócska sereggel visszatért, rengeteg követőjük akadt. Könnyen megszállták Angliát, 1326-ban pedig elfogták a menekülő királyt és szeretőjét. Edwardot egyelőre börtönbe zárták, Despenserrel viszont kegyetlenül leszámoltak. Hazaárulásban és lopásban találták bűnösnek. Először paraszti ruhába öltöztetve, az általa bitorolt címeket rápingálva városról-városra hurcolták, majd megkezdődött a nyilvános kivégzés. Felakasztották, de óvatosan, lassan húzták felfelé hurokkal a nyakában, hogy sokáig fulladozzon. Mielőtt meghalt volna, leengedték, hogy tovább kínozhassák. Lekötözték, levágták nemi szervét, és a szeme láttára tűzre vetették. Ezután felvágták a hasát, és kifordított beleit mutatták fel neki – a források szerint csak ekkor tört ki az első üvöltés Hugh Despenser szájából. Végül levágták a fejét, testét felnégyelték, és levágták a kezeit – ez utóbbi volt a tolvaj büntetése. A királlyal már sokkal nehezebb volt a lázadók dolga, hiszen mégiscsak koronás főről volt szó. Őt Bekeley várában, börtönében ölték meg szép “csendben”, ráadásul úgy, hogy külsérelmi nyom ne maradjon. Levágták egy ökörszarv végét, az így kapott tölcsért pedig feldugták a megkötözött, hasára fektetett király végbelébe. Ezen keresztül pedig egy izzó vasrudat helyeztek fel. Iszonyatosan fájdalmas halál, ám kívülről nem látszott semmi.