Gazdaság Brutális béremelés a Lidl-nél

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. január 23..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    A Lidl Magyarország 2018. március 1-jével átlagosan 20 százalékkal emeli a 8 órás munkaidőben dolgozó bolti és raktári fizikai munkavállalók, valamint az üzletvezetők bérét. Ezt követően a bolti dolgozók havi keresete eléri majd a bruttó 290 ezer és 320 ezer forintot, az üzletvezetők havi fizetése pedig bruttó 658 ezer forinttól 720 ezer forintig terjedhet - közölte a vállalat.


    Az 1930-as években, Németországban alapított Lidl Magyarországon 2004-ben nyitotta meg első logisztikai központját és 12 üzletét, ma már több mint 160 áruházzal van jelen az országban és több mint 4000 munkavállalót foglalkoztat. A cég különös figyelmet fordít a magyar beszállítókra, így termékeinek több mint 60 százalékát tőlük szerzi be. A mostani bejelentés szerint, másra is számíthatnak a munkavállalók a béremelés mellett.

    [​IMG]
    Jelentős béremelést jelentett be Lidl, és más dolgozói jutattásokról is beszámoltak közleményükbenFotó: Dudás Szabolcs - Origo
    További szolgáltatások a dolgozóknak


    Az áruházlánc a béremelésen felül a Lidl Egészségprogramban, éves szinten 96 ezer forint értékű komplex egészségügyi szolgáltatást is biztosít minden munkavállalójának.

    Az üzletvezetőknek pedig az áruházlánc - korlátlan magáncélú használattal, minden költséget 100 százalékban átvállalva - személyautót is biztosít.

    A vállalat a munkavállalók bérét további juttatásokkal egészít ki, többek között

    a törvényi előírásoknál nagyobb mértékben, 100 százalékban téríti a dolgozók munkába járási költségét.
    Közölték, a bolti és a raktári dolgozók, valamint az üzletvezetők fizetésemelésével az üzletekben dolgozó munkavállalók bére átlagosan 365 ezer forintra nő.

    Az áruházlánc közleményében Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője kifejtette: a társaság a kiskereskedelmi szektorban egyedülálló módon az idei fizetésemeléssel együtt 2016 januárja óta 52 százalékos béremelést hajtott végre.

    Ahol már emeltek


    A kiskereskedelemi cégek közül a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) múlt héten jelentette be, hogy megállapodtak a 2018-as bérekről. A Spar garantált bérminimum, illetve minimálbér jogszabályban rögzített emelésén túl is biztosít bérfejlesztést a dolgozóknak, a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a kezdő bérminimum havi bruttó 200 ezer forint lesz.

    [​IMG]
    A Tesco és a Spar már korábban béremeléseket jelentett beForrás: MTI/Balogh Zoltán

    Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetőjének korábbi közlése szerint a vállalat tavaly 10 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre, idén ez eléri a 9 milliárd forintot, amelyet a járulékcsökkentés közel 1 milliárd forint értékben fedez. Ez két év alatt a bérek 40 százalékos növekedését jelenti a Spar-nál.

    A Tesco-Global Áruházak Zrt. még 2017. december 6-án jelentette be a 2018. januártól életbe lépő béremelést, amelynek értelmében a vállalat további 2,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelemi dolgozók béremelésére.

    Az áruházláncnál 2018 januárjától 197 ezer forintra emelkednek a legalacsonyabb bérek a minimum 6 hónapja teljes munkaidőben a Tescónál dolgozó munkatársak esetén. A béremelés 14 100 munkavállalót érint, a bérek pedig átlagosan 10 százalékkal emelkednek a vállalatnál. A Tesco a 2018-as béremeléssel 2017. január óta 11,1 milliárd forintot fordított a munkatársak bérének növelésére.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...