Az idei év a Naprendszer apró égitestjeiről szólt, s bár a szenzációs bejelentések alábbhagytak, a három apró égitestről folyamatosan érkeznek az újabb és újabb eredmények, látványos felvételek. A Plutótól távolodó New Horizons szonda nem csak az ex-bolygóról, hanem legnagyobb holdjáról, az 1214 km átmérőjű Charonról is küldött pár igen részletes képet. Ezeket a színszűrőknek megfelelően színezve szépen láthatóak lesznek a felszínt borító anyagok különbségei. Ezek nem annyira sokszínűek, mint a Pluto esetében, ám geológiai értelemben maga a felszín legalább annyira érdekes, hegyekkel, kanyonokkal, csuszamlásokkal tarkított táj. A Charon Pluto felé néző oldala a New Horizons szonda július 14-ei felvételén, amely nem sokkal a közelítés előtt készült. A zöld, vörös és infravörös felvételekből összeállított képen színben csak az északi pólust uraló vörösebb anyag különül el a többi térségtől, aminek eredete és összetétele még mindig nem tisztázott. Érdemes megfigyelni a pólus felett a hold peremét, ahol sok kilométeres egyenetlenségek kontúrjai látszanak. (NASA/JHUAPL/SwRI) Különösen érdekes az a hatalmas leszakadás, amely a teljes korongon végighúzódik átlósan, és amely a Charon kérgének teljes szétnyílását jelzi valamikor a múltban. Két nagyon különböző minőségű felszínt választ el a lezökkenés, miközben több leszakadt régi kéregdarab is ékelődik a friss, repedésekkel tarkított területbe. Mivel az újabb felszín is eléggé kráterezett, a drámai geológiai eseménynek régebben kellett történnie. Ez a nagy felbontású mozaikfelvétel röviddel a közelítés előtt készült, és remekül mutat minden érdekes formációt, amely már a teljes korongképen is feltűnik. Alul a régi felszín letörései tűnnek fel, a Vulcan Planum-nak nevezett fiatal síkságon pedig törések és barázdák bonyolult rendszere figyelhető meg. A képen 0,9 km-es részletek különíthetők el. (NASA/JHUAPL/SwRI) A képek alsó részén látható újabb területekről készült még közelebbi felvételeken vékony völgyek, hasadékok és barázdák bonyolult rendszere fedezhető fel, melyeket láthatóan többféle folyamat alakított ki. Komoly fejtörésre okod adó formáció az a hegytömb, amely egy mélyedésből emelkedik ki, mintha egy körbesáncolt hatalmas vár lenne. A holdon a jégvulkanizmus, illetve a víz-jég átmenetkor bekövetkező térfogatváltozások okozta jelenségek gazdag tárházát látjuk. Egy beszédes montázs, amely jól mutatja, hogy nem csak a felszíni anyag változatosságában, hanem a fényvisszaverő képességben is mennyire különbözik a két, gravitációsan igen erősen kötött égitest. Az viszont igen érdekes, hogy a Pluto sötét egyenlítői tartományai és a Charon pólusánál látható folt árnyalata mennyire hasonló, a sötétvörös anyag vélhetően megegyezik a két égitesten. (NASA/JHUAPL/SwRI) Miközben a Plutóról és rendszeréről tovább csordogálnak a képek, egyre közelebb kerülünk a Ceres fehér foltjainak rejtélyéhez. A Dawn űrszonda a nyári hónapokban egy öthetes manőver során 4400 km-ről 1470 km-re csökkentette a pályamagasságát, így kezdetét vehette a harmadik, a korábbiaknál sokkal jobb felbontású térképező fázis. Természetesen a fehér foltokkal tarkított Occator kráterre voltunk a legkíváncsibbak. A jobb felbontás még több, még kisebb, ráadásul különféle árnyalatú foltra bontotta fel a képződményt, amelynek pontos eredetét még mindig homály fedi. Az viszont már biztosnak látszik, hogy nem vízjeget, hanem sókiválásokat látunk, amelyek aktív geológiai folyamatokra utalnak. A sókiváláshoz persze víz is kell, de ez a Ceresen nem lehet gond, hiszen sűrűsége alapján a kisbolygó negyede víz lehet (igaz ásványokban kötött formában), ami több mint bolygónk összes felszíni vízkészlete! Az Occator-kráter és fehér, vélhetően sókiválásokat jelző foltjai a Dawn felvételén. Az 1450 km távolságból készített felvétel felbontása 140 méter. (NASA/JPL-Caltech/UCLA/MPS/DLR/IDA) Egy Kuiper-objektum és egy főövi kisbolygó után nem mehetünk el szótlanul az üstökös mellett sem. A 67P/Churyumov-Gerasimenko augusztus 13-án elérte napközelpontját (168 millió km), és immár távolodik csillagunktól. A biztonságos, 330-340 km-es távolságból őt figyelő Rosetta továbbra is küldi értékes adatait. A következő animációt a napközelség napján készült felvételekből állították össze. Jól érzékelhető a 4,3 km hosszú mag forgása (a forgási periódus 12,4 óra), és a napfényben gyorsan életre kelő, majd elhaló porkilövellések is feltűnőek. A mérések szerint ekkor minden másodpercben 300 kg víz és egy tonnányi por hagyta el az üstökös magját. A napközelbe érő 67P/Churyumon-Gerasimenko-üsökös magjának forgása a Rosetta augusztus 12-ei és 13-ai felvételein. A számos porkilövellést mutató képek mintegy 330 km távolságból készültek. (ESA/Rosetta/MPS for OSIRIS Team MPS/UPD/LAM/IAA/SSO/INTA/UPM/DASP/IDA) http://www.csillagaszat.hu/hirek/charon-ceres-csuri/
