2015.02.15. 10:08 - sixx Túl vagyunk a Nemzeti Dalverseny Első Nemzeti Középdöntőjén, és jó eséllyel már az a szerzemény is megvan, ami majd minket képvisel az Eurovíziós dalversenyen: Csemer Bogi menetelős koreográfiával súlyosbított Fontos Üzenetét a döntőben sem igen fogja lenyomni senki. Hogy aztán ez mire lesz elég Bécsben, azt majd meglátjuk. A másik két továbbjutó, a megosztott első hely másik befutója, Szabó Ádám, Az Ember, Aki Több Tehetségkutatóban Szerepelt, Mint Bárki, és Mujahid Zoltán, aki valamiért katonai egyenruhának tűnő, borzasztó szabású jelmezben adta elő Beside You című dalát, számomra a teljes homályt jelentik. Tök átlagos, a kétezres évek elejét idéző tinglitangli popdalokat tolnak, bár Szabó hangja ebben a mezőnyben messze kiemelkedő volt (a férfiakat tekintve), de hát ez dalverseny, nem tehetségkutató, mint ahogy azt állandóan sulykolják belénk két sms-tarhálás között. A többieknél azonban tényleg jobbak voltak. A műsort szegény Antal Timi kezdte, akinek ez a Paramore-parafrázis továbbra sem áll jól, természetellenesen piros haj ide, forrónadrággal felturbózott lábak oda. A némiképp áthangszereltWalk Woke Up This Way pont annyira felejthető, mint Tóth Vera Gyémántja, ami egy rémesen kínos próbálkozás arra, hogy Adele-t lássuk a színpadon, és ne Tóth Verát. Kár, mert csak a hangot tekintve az indulók között nemigen van nála jobb, egy rendesen megírt dallal simán döntőbe kerülhetett volna. Oda, ahová a Karmapolis és a New Level Empire soha nem - érthetetlen, hogy ez a két szám hogy kerülhetett be a legjobb 30 közé. A Karmapolis hamis, erőtlen és unalmas volt, a New Level Empire meg annyira prosztón kever minden olyan stílust, amitől az ember a falra mászik, hogy különös elégedettséggel töltött el, amikor Pierrot elküldte őket a picsába, így: (…) A New Level Empire-t kiváló vállalkozásnak tartom, üzleti vállalkozásnak.(…) Nagyon sokan eszegetnek pattogatott kukoricát tévénézés közben, de amikor elmegyünk egy étterembe, valahogy sose pattogatott kukoricát rendelünk. (…) Nagyon nehéz értékelni egy olyan szólistás, aki egyébként nagyon szerény énekesi képességekkel rendelkezik, ezenkívül a színpadi jelenléte is nagyon neutrális, már-már civil, közben pedig ilyen arrogáns. A Panktastic! egyedi, és érdekesen keveri a stílusokat, de valahogy mégis semmilyen maradt, ami azért fájó, mert az énekes Pálmai Panna legalább egyéniség, és nagyon kellemes a hangszíne. A tegnapi középdöntő után meg is hallgattam a honlapjukra feltolt öt nótát, és nem csalódtam. Az viszont érthető, hogy az Eurovíziós dalversenyre nem őket küldjük, ilyen zenével ott nem lehet érvényesülni. A produkciókról, és úgy általában az egész mezőnyről viszont egy dolog tegnap (is) kiderült: komoly problémák vannak nyelvtudással. Nem elég egy nótát angolra átültetni, vagy akár angol szöveggel ellátni, és leírni fonetikusan, azt úgy elénekelni nem lehet. Minden nyelvnek megvan a maga ritmusa, nem lehet úgy előadni egy angol szöveget, mint magyarul, egyszerűen meg kell tanulni, mely hangoknál lehet és kell hajlítani vagy nyújtani, hogyan kell ritmizálni a szöveget. Tegnap Antal Timitől a New Level Empire-ig szinte mindenki úgy énekelt angol szöveget, mintha az magyar lett volna, és ha rémes akcentusokon túl is teszi magát az ember, azon nagyon nehéz, hogy amit hall, az csak nyomokban emlékeztet az angolra. (Jó, a Scorpionsnak bejött, Klaus Meine világéletében német hangsúlyokat használt, és szörnyű dolgokat művelt a nyelvvel, de ő csak a szabályt erősítő kivétel.) A Dal mint tévéműsor nem rosszabb, és de nem is jobb, mint egy kertévés tehetségkutató, kevesebb persze benne a hatásvadász kisfilm és nincs nyomorpornó sem, de vannak felvezető inzertek drámai mondatfoszlányokkal és lens flare-túltengéssel, a zsűritagok pedig a Szomszédok legrosszabb pillanataira emlékeztetően puffogtattják a közhelybombákat a róluk forgatott bemutatkozó szpotokban. Az értékeléseket komolyan venni már tavaly sem lehetett viszont idén Pierrot legalább hoz egy kis színt a zsűriasztal mögé, és láthatóan nem azért ül ott, hogy olyan lózungokat hajtogasson, mint a hangjába és saját faszságaiba továbbra is szerelmes Csiszár Jenő, vagy a pátoszos frázisok elrebegésében sosem látott csúcsokat döntögető Rákay Philip. És még valami: Csiszár Jenő szerint ez a műsor nemcsak arra való hogy a minket képviselő dalt kiválassza, hanem arra is, hogy új rádiós slágereket fedezzen fel. Ha ezt a tegnap hallott felhozatal jelenti, akkor meszeltek a magyar popzenének. Csak Pierrot kavarta fel A Dal állóvizét - comment:com