Nagyvilág Damaszkusz cáfolta, hogy vegyi fegyvereket vetne be

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. január 24..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Hazugságoknak nevezte a damaszkuszi kormány szerdán azokat a francia és amerikai állításokat, melyek szerint Szíria továbbra is használ vegyi fegyvereket.


    Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kedden Párizsban azt mondta, hogy a kelet-gútai támadások alapján attól lehet tartani, hogy Bassár el-Aszad rezsimje folytatni fogja a vegyi fegyverek bevetését a saját népe ellen.

    Tillerson azon a miniszteri szintű nemzetközi tanácskozáson beszélt, amelynek témája a szíriai vegyifegyver-támadások elkövetőinek felelősségre vonása volt, és az, hogy milyen lehetősége van a nemzetközi közösségnek azután, hogy Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában megvétózta a szíriai vegyifegyver-támadásokat vizsgáló nemzetközi bizottság mandátumának meghosszabbítását.

    Dúmában vethettek be klórgázt


    A Fehér Sisak nevű mentőszervezet és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja előzőleg azt közölte, hogy a szíriai kormányerők klórgázt vetettek be hétfőn hajnalban a felkelőcsoportok kezén lévő, Damaszkusz közeli Dúma város bombázása során, és a támadás következtében legalább 13 civil légzéskárosodást szenvedett.

    A szíriai külügyminisztérium szerdai nyilatkozatában azt írta, hogy az ilyen állítások célja megakadályozni a szíriai válságból kiutat kereső törekvéseket. A dokumentumot a SANA szíriai állami hírügynökség ismertette.

    Damaszkusz cáfol


    Szíria 2013-ban kötelezte magát arra, hogy feladja minden vegyifegyverét.

    Az ENSZ és a Vegyifegyer-tilalmi Szervezet (OPCW) által az elmúlt két évben elvégzett közös vizsgálat ezzel szemben megállapította, hogy a szíriai kormány fegyverként vetett be szarin idegmérget, illetve többször klórgázt a hét éve tartó szíriai polgárháborúban.

    A szíriai hadsereg és a kormány mindvégig cáfolta ezeket az állításokat.

    A SANA szerdán azt írta, hogy Damaszkusz mindig együttműködött a vegyifegyverek használatát feltáró, pártatlan, tárgyilagos és szakmailag alátámasztott vizsgálatokban, a folyamatot azonban a Nyugat politikai célok miatt akadályozta.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...