Sport Dárdaival Nemcsak A Csapat, A Hangulat Is Változott

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' klarensz hozta létre. Ekkor: 2014. október 15..

  1. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Nagyot változott a magyar futballválogatottat övező hangulat szeptember óta. Az elmúlt két mérkőzés után sem vagyunk könnyű helyzetben, de riválisaink is botladoztak, és így a csoportban minden a feje tetejére állt.
    Dárdai Pál kapitány terve eddig hibátlanul működik, az első két mérkőzésén négy pontot szerzett a magyar válogatottal, ha novemberben a finnek elleni budapesti meccset is sikerülne megnyerni, biztató helyzetből várhatná a tavaszt az Eb-selejtezőkön. Az sem mellékes, hogy hosszú idő után először jönne össze tényleg annyi pont, amennyit az aktuális kapitány megígért. Dárdai a három meccsre 5-7 ponttal számolt (Bukarest, Tórshavn, Budapest).

    Dárdai ezen a három őszi meccsen megszerzendő öt-hét ponton túl azt is világossá tette, a magyar válogatottnak a harmadik, pótselejtezőt érő hely megszerzése a célja, ami az első három forduló után nem is tűnik elérhetetlennek. Az első három helyért a csoportunkban négy csapat fog nagyot harcolni, és akkor a görögöket még nem is számoltuk, akik tavaszra felszívhatják magukat.

    A Pintér Attila-csapat hazai pályán elvesztett három pontja az északírek ellen rettentően fog hiányozni a végén.


    Senki nem számított az északírekre
    A sorozat első meccsén az északírek ellen hiába vezetett a magyar csapat, a szervezetten futballozó északírek meg tudták fordítani a mérkőzést Pintér Attila válogatottjával szemben. Kyle Lafferty győztes gólt lőtt, Pintér Attilát menesztették, pedig az északírek bedarálták Feröert, majd következett a legnagyobb győzelmük kedd este, a vb-nyolcaddöntős görögöket Ward és Lafferty találataival 2-0-ra verték.

    Az északírek kilenc ponttal vezetik az F csoportot, hat rúgott góljuk mellett csak egyet kaptak, nagyjából hasonló meglepetést okozva, mint az izlandiak, akik három meccs után +8-as gólkülönbséggel állnak az A csoport élén, miután a hollandokat is elverték.

    Martin O'Neill északír válogatottja két nehéz idegenbeli meccsről hozott el hat pontot, a magyar válogatottal szemben ötpontos az előnye, ráadásul ellenünk hazai pályán játsszák majd a visszavágót egy év múlva. Novemberben előbb azonban még Romániába mennek, Bukarestbe, ahol jó eséllyel ki is kapnak. Ha ugyanaznap Budapesten a magyar válogatott legyőzi a finneket, akkor már csak kétpontos lesz a hátrányunk tőlük.

    Az északíreknek a bukarestin kívül lesz még nehéz meccsük, a románokkal Belfastban, és szintén otthon fogadják a görögöket is, a kérdés csak az, hogy vajon még akkor is az olasz Claudio Ranieri lesz-e a görögök kapitánya. Aztán az utolsó fordulóban a finnek ellen játszanak idegenben.

    [​IMG]
    Dzsudzsák szabadrúgása pontot ért Bukarestben
    Görögország
    Míg az északíreket a román-görög-finn hármas ellen még egy győzelem szinte behozhatatlan helyzetbe hozhatja, a görögöknek egyre távolabbinak tűnik a csoport első két helye. A csoport eddigi legnagyobb csalódása, a világbajnokságon nyolcaddöntős görög csapat, amely három forduló után is mindössze egyetlen ponttal áll, a két fontos hazai meccsét, a románok és az északírek ellenit bukta, a finnekkel idegenben ikszelt.

    A magyar válogatott jövőre játszik ellene, rögtön márciusban az elsőt, Budapesten, majd 2015. novemberében Athénban velük zárjuk a sorozatot.

    Románia
    A románok ugyan a második győzelmüket is megszerezték a finnek ellen, de Piturca szövetségi kapitány távozását most már biztosra veszi a román sajtó, valószínűleg ez volt az utolsó mérkőzése a válogatott kispadján, ahonnan Szaúd-Arábiába távozik edzőnek. Nehéz eldönteni, hogy a novemberi Románia–Észak-Írország-mérkőzésen mi lenne magyar szempontból a legjobb eredmény, leginkább egy döntetlen.

    Finnország
    A magyarok menetrendje a jövő ősszel lesz nagyon nehéz, a finnek ellen kellene minél több pontot szereznünk, azzal legalább őket kipontozhatnánk a versenyből, de persze kiírhatják magukat ők is, mivel az északírekkel, a görögökkel és a románokkal is idegenben játszanak.

    Viszont ha a magyarhoz hasonlóan négypontos finnek tartják magukat, teljesen kiszámíthatatlanná válna a csoport.

    A magyar válogatott hátralévő Eb-selejtezői
    november 14.: Magyarország-Finnország

    március 29.: Magyarország-Görögország

    június 13.: Finnország-Magyarország

    szepetember 4.: Magyarország-Románia

    szeptember 7.: Észak-Írország-Magyarország

    november 11.: Görögország-Magyarország
    ...folytatás az alábbi linken:
    Sport Géza - Futball - Dárdaival nemcsak a csapat, a hangulat is változott