Dávid Ferenc neve keveseknek cseng ismerősen, pedig a XVI. századi prédikátor nagyon is megérdemelné, hogy a nagyok között tiszteljük. Nem csak azért, mert magasan művelt, nagy tudású férfi volt, mert ő alapította az unitárius egyházat, hanem mert a piciny Erdélyben olyat tett, amiről a fényes Európa akkor még nem is hallott: megalkotta a vallásbékét. Fogságban, Déva várának börtönében hunyt el mártírként 1579. november 15-én. A béke szigete Születésének pontos idejét nem tudjuk, valamikor 1520 körül láthatta meg a napvilágot. Német földön tanult papnak, hazatérve katolikus plébános lett, de hamar csatlakozott a reformáció kálvini ágához: lelkész, később püspök lett, Kolozsváron iskolaigazgató. Hazánkban az oszmán hódítás rendkívül meggyengítette a katolikus egyház szervezetét, ami megkönnyítette a reformáció terjedését. A XVI. század végére Magyarország lakosságának több mint fele a kálvinista (református), negyede pedig a lutheránus (evangélikus) vallás követője lett. Erdély a század közepétől a béke szigete volt a vallásháborúk dúlta Európa peremén. Köszönhetően a felvilágosult unitárius fejedelemnek, János Zsigmondnak, és az unitárius egyházat megalapító egyházalapító püspökének, udvari prédikátorának, Dávid Ferencnek. Egy az Isten Az állandó reformáció elvét hirdette, azaz a hitújítást nem tekintette befejezettnek, a lutheri és kálvini reformokat elégtelennek tartotta. A Biblia alapján, az értelmet segítségül hívva vizsgálta és “szelektálta” a keresztény dogmákat és tanításokat. Elvetette a szentháromságot: „Nincs az egész derék szentírásban világosabb és nyilvánvalóbb tudomány, mint az egy Istenről szóló tudomány” — írta. Dávid reformációjának alapállása és ismertetője a lényegében és személyében egy Isten lett. Az unitárius név a latin unus szóból származik, azaz egy az Isten szóból. Szabadelvű, a lelket megkötő dogmáktól mentes vallás, középpontjában Isten és ember kapcsolata áll. Alapvető tanítása Isten egysége, az ember-Jézus példájának követése, a lélek halhatatlansága, az élet és a teremtett világ feltétlen tisztelete. Dávid Ferenc radikálisnak számító reformjaival 1565 végén jelentkezett, nyilvánosan 1566. január 20-án kezdte hirdetni a kolozsvári nagytemplomban. A tordai országgyűlésen pedig 1568 januárjában olyan történt, ami még évszázadokig példa nélkül állt a kontinensen. Torda, 1568 A gyűlés határozata vallásszabadságot biztosított Erdély lakóinak. „…midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik”. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon. Azért nyilván nem a mai értelemben vett vallásszabadságról volt itt szó, Tordán négy “bevett vallás” szabad gyakorlását és terjesztését foglalták törvénybe, ezek voltak a katolikus, a lutheránus, a református és az evangélikus. Hatalmas lépés volt mégis, jegyezzük meg a dátumot, büszkék lehetünk rá: Torda, 1568. Dévai fogság Az 1580-as évekre Dávid Ferenc tevékenységének köszönhetően Erdély magyar lakosságának mintegy fele csatlakozott az unitárius egyházhoz. Ám ezt az alapító már nem élhette meg. Báthory Kristóf fejedelem komoly büntetés terhe mellett tiltotta meg a további hitújításokat. Tette ezt katolikusként vallása védelmében, de politikai okai is voltak: a hitviták mentén darabokra szakadt magyarság egységét, erejét akarta visszaállítani. Dávidot politikai ellenfelei mondvacsinált okból fogatták perbe, és örökös várfogságra ítélték az akkor már nagybeteg embert. A dévai vár börtönében hunyt el 1579. november 15-én.
