Gazdaság Diákhitel helyett inkább gazdag partnert keresnek a hallgatók

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. november 14..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Az eladósodástól való félelem már odáig jutott, hogy az amerikai egyetemisták nem mernek felvenni diákhitelt, mert attól tartanak, hogy sosem lesznek képesek visszafizetni. Friss kutatások szerint tavaly az amerikai diákhitelek együttes összege elérte az 1300 milliárd dollárt. Ezt több mint 42 millió állampolgár hozta össze. Az előző évben főiskolán vagy egyetemen végzettek, átlagosan 37 000 dollárnyi tartozást halmoztak fel.


    A fiatal felnőttek számára hatalmas anyagi terhet jelent tanulmányaik finanszírozása, és sokan saját zsebből nem tudják kifizetni az egyre emelkedő, horribilis tandíjakat. Számukra az egyetlen hagyományos megoldás a diákhitel igénylése, viszont ennek a terheit nem mindenki szeretné magával cipelni.

    [​IMG]

    illusztráció

    Forrás: shutterstock

    A Time szerint, az amerikai fiatal munkavállalók negyede indul neki úgy a nagybetűs életnek, hogy egyetemi évei alatt jelentős tartozást halmoz fel. A 10 százalékuk alapít emiatt az ideálisnál később családot, vesz lakást, vagy autót. Továbbá 20 százalékuk elhelyezkedését is nagyban befolyásolja az adóság.

    Ők hajlamosabbak szinte mindent elvállalni, akár a szokásosnál több órát dolgozni, és sokszor két állást vinni egyszerre.

    Vannak olyanok is, akik ennél sokkal trükkösebb megoldáshoz folyamodnak. Az utóbbi években egyre többet lehet olvasni az úgynevezett Sugar Daddy és Sugar Mommy oldalakról, ahol szerényebb anyagi háttérrel rendelkező emberek keresnek maguknak gazdag partnert. Egy friss kutatásból kiderül, hogy a diákhitel válsága már odáig fajult, hogy az amerikai diákok inkább regisztrálnak egy ilyen oldalra, semhogy évtizedekig törlesszék a tartozásukat.

    [​IMG]

    illusztráció

    Forrás: shutterstock

    Az egyik ilyen oldal a SeekingArrangement.com, amelynek alapítója Brandon Wade 2006-ban végzett a neves MIT egyetemen. A társkeresőnek azóta 10 millió felhasználója van világszerte, és ezzel ők a legnagyobb Sugar Daddy oldal a világon.

    Alexis Germany, a SeekingArrangement.com szóvivője arról beszélt a Business Insidernek, hogy az utóbbi években felkeltette a cég figyelmét, hogy egyre többen regisztrálnak egyetemi email címmel. Ezért létrehoztak egy új oldalt, amely kifejezetten a bajbajutott egyetemistákat szólítja meg. A Sugar Daddy University könnyű megoldást kínál azoknak, akik nem szeretnének hitelt felvenni.

    [​IMG]

    seekingarrangement.com

    Forrás: seekingarrangement.com

    Az oldalon regisztrált Sugar Daddyk éves átlagkeresete 250 ezer dollár. Germany szerint a fiatalok a fehér lovon érkező herceget keresik, amikor az oldalra regisztrálnak. Mindennek megvan az ára, mert a herceg nem jön magától, hanem havi szinten 20 dollárt kell fizetni azért, hogy legyen esély megismerni egyáltalán. Szerencsére gondoltak a diákokra is, ők ingyen csatlakozhatnak, mert valószínűleg nem is tudnák kifizetni a 20 dollárt havonta, ha már csatlakozniuk kell ilyen oldalra.

    Christine, az oldal egyik felhasználója elmondta, hogy az évek során legalább 90 000 dollárral járultak hozzá az oldal segítségével megismert férfiak az egyetemi tanulmányaihoz. Emellett rendszeresen vitték nyaralni, fizették a biztosítását, sőt sikeres vizsgák után némi extra pénzt is szokott kapni.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...