Nagyvilág Donald Trump boldog karácsonyt kíván majd és nem boldog ünnepeket

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. október 16..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Több mint 10 millió dollár (2 milliárd 600 millió forint) gyűlt össze az idei év harmadik negyedében Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampányára.


    A kampányra ebben a negyedévben összegyűjtött 10,1 millió dollárból már mintegy 4 millió dollárt el is költöttek az elnököt képviselő jogászok javadalmazására. Donald Trump hivatali beiktatási napján azonnal bejegyeztette indulását a 2020-ban esedékes elnökválasztáson. Ez lehetővé tette számára, hogy hivatalban lévő elnökként is változatlanul gyűjthessen, és költhessen pénzt választási kampányára.

    Az elnök kampányára januártól 36 millió dollár gyűlt össze. A pénzből a jogászok javadalmazása mellett Donald Trump országjáró gyűléseit szervező kis létszámú kampánycsapatot is finanszíroznak. Az adományokból 1,2 millió dollár viszonylag kicsi, 200 dolláros (52 ezer forintos) felajánlásokból érkezett.

    [​IMG]

    Donald Trump

    Forrás: AFP/Brendan Smialowski

    Donald Trump a republikánus választói bázis körében változatlanul nagyon népszerű. A hétvégén tartotta konferenciáját Washingtonban az Értékelvű Választó nevű konzervatív csoport, amely hangos éljenzéssel fogadta az elnököt. Trump beszédet is mondott a tanácskozáson, és egyebek között azt ígérte, hogy kormányzása idején Amerika visszatér a hagyományos amerikai értékekhez.

    A karácsonyi ünnepek alkalmával ismét boldog karácsonyt kívánunk majd és nem boldog ünnepeket"

    - fogalmazott Trump, akinek e megjegyzését üdvrivalgás fogadta.

    Az Értékelvű Választó csoport elsősorban vallásos és evangéliumi keresztény csoportokat tömörít.

    KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...