2025 Október Dublin sörhabos bandája – A Guinness család

Dublin sörhabos bandája – A Guinness család




A világ egyik leghíresebb sörét készítő család történetébe nyújt bepillantást A Guinness család (House of Guinness). Erőszak, vér, szex, politika és Dublin szolgáltatják Steven Knight legújabb Netflix-sorozatának alapját, amely nagyon igyekszik az új Birmingham bandája lenni. Hiába öntünk azonban össze vizet, árpát, komlót és élesztőt, a sikerhez kevés egy jó recept.


Ismételten ahhoz nyúl Steven Knight, amihez a legjobban ért: fellobbanó lángok egy gyár közepén, ezt szemrebbenés nélkül ignoráló, karakteresen menetelő férfiak, ütemes zenei betét; ezúttal mindezt a 19. századi Dublin mocska, bűne és bonyolult vallási, politikai és társadalmi ellentétei keretezik. A mostanra szinte sablonná alakuló bevált formula azonban hiába szolgál mankóként, A Guinness család esetében leginkább csak annyira elég, hogy a törött lábra irányítsa a figyelmet.

A Birmingham bandájával – az erre borzasztóan erősen hajazó későbbi sorozatok minőségét elnézve – sajnos annyira magasra tette Knight a lécet, hogy azóta se sikerült megugrania. És ugyan a Peaky Blinders csapatának történetét elmesélő alkotás egyes erősebb elemeit át is ültette a közönségkedvenc sorozatból az olyan későbbi munkáiba, mint az Engedetlen hősök, az Ezer bokszütés vagy a This Town, ezek egyikének sem jutott osztályrészül, hogy akár csak részben is osztozzanak a Cillian Murphy-vel fémjelzett darab sikerében.

Ennek legfontosabb oka pedig A Guinness családot is sújtja. Egyszerűen nem éri meg túlságosan hasonló sorozatot készíteni, ha az állandó összehasonlítást kínál szinte minden képkockájában. Mert ezt a versenyt szinte lehetetlen megnyerni.

És hiába próbálhatnánk önmagában értékelni a Netflix egyébként éppen legnézettebb új sorozatát, amíg maga Knight sem ad erre igazán lehetőséget. A Guinness gyár egész közege, Dublin utcái, az értelmetlen erőszak, az állandó ivás és a már említett tűzzel való játék a vizuális térben sokszor jócskán túllép a megidézésen, és szinte másolásba hajlik. Azzal a különbséggel, hogy az első évad nyolc epizódjának számtalan olyan jelenete van, amely egész egyszerűen túl sárga. A fényezés pedig csak az egyik probléma. A díszletek és főleg a háttérül szolgáló, láthatóan kivetített vásznak kizökkentő hatással bírnak, mintha egy színpadi előadást néznénk, nem egy több millió dolláros Netflix-sorozatot. Ezért is érződik olykor amolyan szerencsétlen kistestvérnek az alkotás a nagy elődjéhez képest.

De ha mégis megpróbáljuk önmagában és önmagáért értékelni A Guinness családot, akkor sem félig teli a pohár.

A történet a Guinness gyárat vezető apuka halálával indul, aki négy gyermeket hagy maga után, hogy nemcsak tovább vigyék az ekkorra már igen jövedelmező sörgyár sikerét, de hogy a Guinness név hírét is öregbítsék. Megint egy család körül forognak tehát az események, azzal a különbséggel, hogy – egyelőre – mindegyik testvér leírható néhány jelzővel, és itt ki is merül igazából a karakterük mélysége.


Arthur (Anthony Boyle), a legidősebb fiú politikai pályára tör, éjszakáit pedig különböző férfiak társaságában tölti. És noha Boyle korrektül hozza a szerepet, esetenként még meglepő érzékenységet is megcsillogtatva Arthur valahol szívszaggató helyzetét kidomborítandó, az első évad végére sem lesz szerethető a figura. Mert erre a szerepre egyértelműen a másod szülött fiú, Edward (Louis Partridge) hivatott; már-már kényszeresen. Ő a jófiú, aki éjjel-nappal a gyárban dolgozik és minden percét azzal tölti, hogy nagyobbá, jobbá és még sikeresebbé tegye a Guinness sört. És amikor két nő is belép az életébe, amolyan wannabe Jane Austen-jeleneteket látunk, amelyek teljesen kilógnak az egyébként magát nagyon keménynek és nagyon menőnek eladni igyekvő A Guinness családból. Edward közhelyesen szerelmes, olyan dilemmával és olyan megoldással, amelyet már százszor láthattunk.

Aztán van még egy harmadik fiú is, Ben (Fionn O’Shea), aki leginkább iszik és néha lefekszik valakivel, valamint a család egyetlen lánya, Anne (Emily Fairn), aki egészen ad hoc hol felbukkan, hol majdhogynem fél epizódokra eltűnik. Sajnos az ő karaktereik még a két idősebb fiúnál is felejthetőbbek, ezen pedig a színészi játék sem segít.

Míg Knight korábbi alkotásainak sokaságában volt húzó erő a színészgárda, addig A Guinness család ebben sem remekel.

Bármennyire is kellemes az ír akcentust hallgatni közel hét órán keresztül, a gyengébben megírt karaktereket nem tudják megmenteni a színészek. És erre nem is nagyon ad teret a forgatókönyv sem. A kémia egészen jól működik Boyle és Portridge között, és talán összességében is a két testvér egymásra találása és közös erőfeszítései adják az alkotás legkellemesebb pillanatait. Ez azonban bőven kevés ahhoz, hogy szemet hunyjunk a hibák fellett.


Noha Knight híres arról, hogy borzalmasan jó hangulatot tud varázsolni a képernyőre, ahol ha ambivalens lencsén keresztül is, de hősként lehet rajongani a kétes moralitású karakterekért, ez a varázs ezúttal elmarad. Se szerethető hősöket, se borzalmasan jó hangulatot nem kapunk.

És éppen azért nem, mert lemászik szinte a kisképernyőről, hogy mennyire próbálkozik az alkotó pontosan ezeket megteremteni.
A túlnyomórészt ír bandák dalaiból álló zenei betétek van, amikor kitűnően illenek a jelenetekhez, és ha minimálisan sztereotipikusan is, de átadják a dublini nyüzsgést és az érzést, amikor az ember a sokadig pohár Guinnessén van túl. Az egész sorozatra jellemző azonban egy Guy Ritchie-s hangkeverés, amikor hirtelen felerősödnek a zajok, a zörejek, az emberi hangok és gépfegyveres gyorsasággal váltakoznak a képek, hogy aztán megint visszacsücsüljünk egy – kontrasztban főleg – szinte unalmasnak, de mindenképpen konvencionálisnak mondható filmkészítésbe.

Talán jobban működött volna, ha a sorozat kitart a kísérletezés mellett és mer tényleg vagány lenni. És ha már vagányság és annak hiánya:

Arthur révén a történet szintjén komoly hangsúlyt kap a homoszexualitás, és az, hogy a kor hogyan is állt a témához.

Sajnos a fókusz leginkább a testiség, a tabu, a titokkal járó kiszolgáltatottság és sebezhetőség sablonos vizein pihen meg, és csak olykor merül el abban, milyen hatással is van egy férfira az ilyen élet, amelybe a társadalom belekényszeríti.

Ami viszont szintén érdekes, és nem pozitív értelemben, az az, hogy bár a sorozat nagy részéről ordít, hogy Knight meg akarja idézni a Birmingham bandájának lezser, tökös és cool szellemiségét, amikor Arthur szexuális kalandozásait látjuk, azok legtöbbször kimerülnek egy-egy csókban. És mielőtt arra gondolnánk, hogy végre itt egy sorozat, amely nem a szexszel akarja eladni magát, a helyzet nem ez A Guinness család esetében. Ugyanis az összes többi – heteroszexuális – légyott ennél jóval explicitebb. Erre a legbántóbb példa, amikor Arthur teljesen felöltözve táncol az esti partnerével, míg felesége otthon a család mindent elintéző verőemberével, Mr. Rafferty-vel (James Norton) szórakozik; természetesen meztelenül, különböző pozíciókban. A jelenet ráadásul montázsként kerül elénk, amely csak még jobban kiemeli a két aktushoz való különböző hozzáállást. Szinte gyávának és valahol tiszteletlennek is hat, ahogy a sorozat kettős mércét használ.

Természetesen lesznek, akiket ez, vagy a korábban említett egyéb hiányosságok sem zavarnak abban, hogy szórakoztatónak találják A Guinness családot. Akik pedig nem látták a Birmingham bandáját vagy Steven Knight egyéb korábbi, hasonló alkotásait, azoknak végképp jóval kevesebb kivetnivalója lesz majd a darabbal szemben. Hiszen az valós eseményeket alapul véve nyújt valamilyen szinten betekintést a Guinness gyár aranykorába, Amerikába való berobbanásába és abba is, hogy a család milyen filantróp projektek keretein belül tette tényleg jobbá dublini emberek százainak-ezreinek életét.

Újonc fejjel a hangulat, a látvány, a korhű jelmezek, a nyílt erőszak, a nem kifejezetten eredeti, de korrekt intrikák és kisebb fordulatok mind pozitív sorozatélményt nyújthatnak azoknak, akik végigülik a Netflix sorozatát.

És hogy lesz-e folytatás? Kevés ennél pofátlanabb cliffhangert láttam életemben, úgyhogy szinte garantáltan jön a második évad, noha hivatalosan még nincs berendelve. Arról nem is beszélve, hogy maga Knight is több évadban gondolkozik és azt tervezi, hogy egészen az 1960-as évekig eljut majd a sorozat a Guinness család történetében.

2025. október 3.

https://www.filmtekercs.hu/sorozat/a-guinness-csalad-kritika