Nagyvilág Dzsihadisták százai adták meg magukat Irakban

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. október 10..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Az Iszlám Állam terrorszervezet több száz feltételezett tagja adta meg magát az autonóm iraki Kurdisztán hatóságainak a múlt héten, miután az iszlamisták elveszítették Havídzsa városát - közölte a kurd biztonsági szolgálatok egy névtelenséget kérő tisztségviselője kedden Erbílben.


    Az illetékes szerint a gyanított szélsőségesek az iraki hadsereg által visszafoglalt Havídzsa felől a kurd pesmerga (fegyveres erők) Kirkuknál húzódó állásai felé menekülő emberek csoportjában vegyültek el.
    Mintegy ezer férfi adta meg magát a múlt héten. Azonban nem mindegyikük terrorista - közölte a tisztségviselő, aki szerint több százan lehetnek köztük az Iszlám Állam tagjai, de ez, mint mondta, csak a meghallgatásokat követően válhat bizonyossá.

    Hisám al-Hasími, az Iszlám Állam ügyeiben járatos bagdadi szakértő szerint a szélsőségesek meneküléséről szóló jelentések azt jelezhetik, küzdő szellemük mélypontra zuhanhatott. "Úgy tűnik, nem hisznek többé ügyükben" - tette hozzá.

    Havídzsát október 5-én foglalták vissza az iraki hadsereg és a vele szövetséges síita milíciák. Az Iszlám Állam ellenőrzése alatt csupán egy sáv maradt Irak nyugati határa mentén, benne al-Káim határvárossal és a körülette fekvő régióval.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...