Sport Edzésen is pályára lép a Williams tesztpilótanője

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' nonoka hozta létre. Ekkor: 2014. február 24..

  1. nonoka /

    Csatlakozott:
    2011. január 02.
    Hozzászólások:
    27,115
    Kapott lájkok:
    2,448
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Susie Wolff 22 év után az első nő lesz, aki szerepel egy Forma-1-es nagydíjhétvégén – igaz, csak két péntek délelőtti szabadedzésen.

    A Williams bejelentette, hogy 2014-ben két nagydíj pénteki első szabadedzésén is lehetőséget biztosít majd a vezetésre tesztpilótanőjének, Susie Wolffnak. A 31 éves brit hölgy – aki egyébként a Mercedes GP főnökének, az előzőleg a Williamsben résztulajdonos Toto Wolffnak a felesége – még Susie Stoddart néven 2006 és 2012 között a DTM-ben versenyzett, korábban pedig indult a brit F3-ban és Formula Renault-ban is. A Williamsnél harmadik éve dolgozik.
    „Susie a felállásunk értékes tagja lett, és 2014-ben, amikor jelentősen szeretnénk előrelépni, az eddiginél is nagyobb felelősség hárul majd rá" – mondta a csapat technikai igazgatója, Pat Symonds. „Susie pontos visszajelzései révén már tanúságot tett az autó fejlesztésével kapcsolatos kiváló adottságairól, és ezek az erényei kulcsfontosságúak lesznek, hogy a csapatunk gyorsan megértse a radikálisan áttervezett 2014-es autók működését."
    Wolff eddig csak egy nyilvános tesztnapon, még tavaly júliusban vezette a Williams F1-es autóját, de néhány egyenesfutási teszten is a volán mögé ülhetett. A szimulátorban végzett munkáját az idén is folytatni fogja.

    [​IMG]Susie Wolff tavaly júliusban, a fiatal versenyzők tesztjén
    Forrás: Williams

    „Az, hogy részt vehetek két péntek délelőtti szabadedzésen, és kapok egy teljes tesztnapot, fontos lépés. Már alig várom, hogy egy nagydíjhétvégén vezethessem az FW36-ot" – mondta Wolff. „Ez izgalmas kihívás lesz számomra, és nagyszerű lehetőség, hogy továbbra is segíthessem a csapatot."
    A Forma-1 1950 óta tartó története során eddig öt nő volt, aki rajthoz is állhatott legalább egy futamon, de legutóbb 1992-ben volt rá példa, hogy egy hölgy szerepelt a nevezők között. Akkor Giovanna Amati három versenyen próbált elindulni a Brabham színeiben, ám egyikre sem tudta kvalifikálni magát. Lella Lombardi viszont az 1975-ös Spanyol Nagydíjon még pontot is szerzett – igaz, csak felet, mert a futamot korán megszakították, amikor a 6. helyen állt.

    http://www.gphirek.hu/f1/20140224-f...origo-nyito&utm_medium=sec-5&utm_campaign=sec