Tudomány Egy tudós azt állítja, félig ember, félig majom lényt hoztak létre

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2018. február 03..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,637
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    Egy elismert amerikai tudós azt állítja, egy 1920-as években, Floridában indult kutatás során sikerült létrehozni egy ember-majom hibridet, ám a kísérlet eredményét eltitkolták – írja a Science Alert tudományos portál cikke.


    Az állítás ifj. Gordon G. Galluptól származik. Az evolúciós pszichológiával foglalkozó szakember nevéhez fűződik az 1970-es években elvégzett, úgynevezett tükörteszt, amely során azt vizsgálták, felismerik-e magukat a tükörben az állatok. Ez a technika a mai napig az egyes élőlények éntudatának egyik legpontosabb mérője.

    Gallup elmondása szerint egy volt kollégája árulta el, hogy az emberek és majmok keresztezésével végzett kísérletek végül sikerrel zárultak, és az emberi hímivarsejtekkel mesterségesen megtermékenyített csimpánz egészséges utódnak adott életet. Mindez abban a floridai Orange Parkban létesített főemlőskutató központban történt, amely az első ilyen jellegű intézmény volt az Egyesült Államokban.

    Az egész ügy elég hihetetlennek hangzik, és valószínűleg nincs is sok valóságalapja. Mivel azonban a régi mendemondát egy elismert kutató hozta vissza a köztudatba, ismét beindult az összeesküvés-elméletek híveinek fantáziája. Ennek ellenére a kutató azt állítja, kollégája szavahihető, hiteles ember, akinek nem állna érdekében egyébként sem valótlanságokat állítani.

    Gallup szerint az állítólagos áttörés ellenére a kutatók morális és etikai okok miatt végül az eutanázia mellett döntöttek, és elaltatták az újszülött hibridet.

    [​IMG]
    Közönséges csimpánzForrás: Wikimedia Commons
    Inkább legenda, mint valóság


    Habár Gallup történetét lehetetlen konkrét bizonyítékokkal megcáfolni vagy megerősíteni, több olyan tény is van, ami igencsak valószínűtlenné teszi a csodás fogantatás megtörténtét.

    Először is, a kísérletet lebonyolító intézetet, mai nevén a Yerkes Főemlőskutató Központot – amelyről Gallup is beszélt -, 1930-ban alapították, nem pedig a 20-as években. Alapítója, a pszichológiával és főemlőskutatással is foglalkozó Robert Yerkes a tudományos élet egyik legmegosztóbb figurája volt. Egyrészt a faji megkülönböztetést propagáló eugenika egyik követőjének számított, másrészt azonban lelkes etológus is, aki fanatikus rajongással kutatta az állatok viselkedését, különösen a főemlősökét.

    [​IMG]
    Robert YerkesForrás: Yerkes National Primate Research Centre

    Való igaz, a Yerkes Főemlőskutató Központnak voltak elődei, az egyik (Emberszabásúak Tenyésztési és Kísérleti Állomása) pedig épp a floridai Orange Parkban volt, ahol a feltételezett keresztezés zajlott.

    Gallup nem nevezi meg a forrását sem, ugyanakkor nem ez az első alkalom, hogy felhozza az illegális főemlőskutatással kapcsolatos legendát: még 2009-ben egy dokumentumfilmben szinte hajszálpontosan ugyanazokat mondta, mint ma, később kijelentéseit mégis visszavonta.

    Nem azt mondtam, hogy biztosan megtörtént, csupán annyit állítottam, hogy léteznek erről szóló pletykák" – szabadkozott kilenc évvel ezelőtt a The Florida Times-Union magazinnak. Habár a szóban forgó történet már nem érhető el a Wikipédia ezzel kapcsolatos szócikkében, az internet nem felejt, egy összeesküvés-elméletekkel foglalkozó site megőrizte a sztorit.

    Gallup azt állította, hogy a történetet még fiatal hallgatóként hallotta egy idősebb akadémikustól, aki állítólag a kísérletet végrehajtó kutatócsoport egyik tagja volt. Bár a kolléga nagyon hitelesen adta elő mondandóját, Gallup sosem tudta bizonyítani, hogy ami a fülébe jutott, az igaz, vagy sem" – írta az oldal.

    A szovjetek és a kínaiak is próbálkoztak vele


    Az ember és a majom keresztezésével nem csak az amerikaiak próbálkoztak. Nem meglepő módon az első próbálkozások a Szovjetunióban zajlottak, ahol tudósok a „tökéletes szovjet embertípus" megteremtésén fáradoztak: Sztálin szavaival élve egy sebezhetetlen lényén, amely nem érez fájdalmat és nem különösen érdekli, milyen ételt is eszik. Ilja Ivanovics Ivanov orosz genetikus (akit sokan csak "vörös Frankensteinnek hívtak) úgy vélte, a majom-ember hibrid (angolul humanzee) lesz az, amely ezt a szerepet betölti. Ivanov ugyanazt a forgatókönyvet követte, amiről Gallup beszélt, ám hiába injektálta férfiak spermáját nőstény csimpánzokba, a várva várt ivadék csak nem született meg. A későbbi terv ennek fordítottja lett volna, azaz hogy emberi nőket termékenyítenek meg egy hím orángután spermájával. Szerencsére a morbid ötletből semmi nem lett, az orángután még a projekt kivitelezése előtt elpusztult. Néhány évtizeddel később a kínaiak szintén belevágtak a lehetetlen küldetésbe, és akárcsak szovjet elődeik, ők is kudarcot vallottak.

    Oliver, a „csodabogár"


    Az 1970-es években egy Oliver nevű cirkuszi majomról az a hír járta, hogy egy olyan különleges mutáns, amire pontosan ráillik egy ember-majom hibrid összes jellemvonása: felegyenesedve, két lábon járt, arca meglepően „emberinek" látszott, és jobban is kedvelte az emberek társaságát.

    A fokozott érdeklődés miatt a Chicagói Egyetem munkatársai megvizsgálták a furcsa csimpánz kromoszómáit. Az eredményekből kiderült, hogy Olivernek – akárcsak a normál csimpánzoknak – 48 kromoszómája volt, nem 47, ahogyan azt egyesek feltételezték.

    [​IMG]
    Oliver, a cirkuszi csimpánzForrás: Wikimedia Commons

    Valójában tehát közönséges majomnak számított, bár kétségkívül nem a megszokott csimpánzküllemmel rendelkezett. A sokak számára valószínűleg kiábrándító felfedezést az American Journal of Physical Anthropology című szakfolyóiratban publikálták a kutatók.

    Forrás: Science Alert, Wikipédia

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...