Nagyvilág Egymillió ember alakított imaláncot Lengyelországban

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. október 07..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Körülbelül egymillió emberből álló imalánc vette körül szombaton Lengyelországot, a hívek több mint 3500 kilométer hosszan, az országhatár közelében kijelölt mintegy 4 ezer helyen, 320 templomban, valamint hajókon, hegycsúcsokon és több repülőtéren is rózsafüzért imádkoztak a világ és a haza békéjéért.


    A Rózsafüzér egészen a határokig elnevezésű akciót egy világi hívekből álló csoport kezdeményezte, a lengyel egyház pedig támogatta. A szervezők a fatimai jelenések idei, 100. évfordulójához, valamint más, a rózsafüzér olvasására biztató Mária-jelenésekhez kötötték kezdeményezésüket.
    A hívek a belföldön fekvő községekből buszokkal és vonatokkal indultak az országhatárra, ahol a délelőtti szentmisék után délután 14 órakor egyszerre kezdtek el rózsafűzért olvasni.
    A kijelölt határ menti templomokon kívül a résztvevők a határokhoz közeli városok főterein, határátkelő pályaudvarokon, a határfolyók és a Balti-tenger partján, hajókon, több hegycsúcson, valamint tíz lengyelországi repülőtéren működő kápolnában is imádkoztak. A Tátrában és a Beszkidekben a szomszédos Szlovákia és Csehország lakosai is csatlakoztak hozzájuk, a lengyel-német határ közelében fekvő Siekierki községbe Berlinből és Hamburgból is érkeztek vendégek.

    A Gdansk kikötőváros közelében fekvő Westerplattén - ahol a második világháború első ágyúlövései dördültek el - gyerekek imádkoztak.

    Az akcióhoz 43 európai - elsősorban brit - városoban élő lengyelek is csatlakoztak a helyi templomokban. Ugyancsak csatlakozott a kezdeményezéshez 12 egyesült államokbeli városban élő lengyel közösség is

    A tátrai üdülőközpontban, Zakopanéban az akció alkalmából mondott homíliában Marek Jedraszewski krakkói érsek hangsúlyozta: az összegyűltek földrészünk népeiért is imádkoznak azért, hogy ezek megértsék: ha azt akarjuk, hogy Európa megmaradjon Európának, vissza kell térni az európai kultúra keresztény gyökereihez.A lengyel püspökkari konferencia szóvivője pénteken a legnagyobb európai vallási rendezvénynek minősítette az akciót a tavaly júliusban Krakkóban Ferenc pápa részvételével megtartott katolikus ifjúsági világtalálkozó óta.


    Pontos részvételi adatok még nem ismertek, azonban több televíziós csatorna - köztük a TVN24 kereskedelmi hírtelevízió, valamint a TVP Info közszolgálati hírtelevízió - szombat délután megerősítette az egymillió hívő részvételét. Beszámoltak arról is, hogy az egyes helyszíneken a rossz időjárás ellenére megjelent tömeg felülmúlta a rendezők elvárásait.

    Az imaláncot a szervezők a szombatra eső Rózsafüzér királynője ünnepére időzítették. Ezen a napon a katolikus egyház megemlékezik az 1571. október 7-én Lepantónál vívott tengeri csatáról, melyben a keresztény hadak megállították az oszmán erők előrenyomulását a Földközi-tengeren.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...