Az emberiség feje felett még ma is fenyegetően lebeg egy-egy ismeretlen kórokozó indította világjárvány lehetősége. Nyilván reménykedünk benne, hogy fejlett világunkban már nem vágna olyan széles rendet a népesség soraiban, mint tette azt számtalanszor a történelem során, de ki tudja… A kolera ma már gyógyítható, megelőzhető, bár egyes elmaradott területeken még mindig komoly fenyegetést jelent. Ám nem is olyan rég még világszerte a legrettegettebb betegségek között tartották számon. Az utolsó, és egyben legpusztítóbb járvány 1872. szeptember 14-én tört ki Magyarországon, negyedmillió embert vitt el. A betegséget egy baktérium okozza, ami széklettel, hányadékkal terjed a szennyvízen vagy az ezekkel fertőzött nyers élelmiszereken keresztül. Súlyos, intenzív hányással és hasmenéssel jár, a beteg kiszáradás miatt veszti életét. Romlott vérű emberek nyavalyája A XVIII. században jelent meg Európában, és hamar rettegéssel töltötte el az embereket. Magyarországot az első, nagy áldozatokat szedő járvány 1831-ben érte el. Kereskedők közvetítésével Lengyelország felől tört be annak ellenére, hogy lezárták a határt, és belföldön is kordonok akadályozták az emberek, így a kór mozgását is. Éhínség kezdődött, jobbágyfelkelés tört ki, több mint félmillió ember betegedett meg, 237 ezren bele is haltak – köztük Kazinczy Ferenc. A magyarul epe kórságnak nevezett betegség okát nem ismerték. “A Tisza partján lévő Hejségekbe is először azok haltak, akik legközelebb laktak a Tiszához és Tisza vizéből ittak.” A folyó vize “képtelen zavaros vólt, és akiket felbontottak, azoknak gyomrába sok iszapot találtak” – írja a kortárs prédikátor, Debreczeni Pap István. Majd hozzáteszi: A Cholera nem egyéb, hanem az éhség miatt elkényszeredett romlott vérű emberek nyavajája. Igaz is vólt ez először, mert mind az illyeneket seprette; de azután másokra is el terjedt. Az emberiség jótevője Gyógyszerként ekkor még ópiumot, kámfort, izzasztókat, forró ecetes borogatást, piócákat és érvágást alkalmaztak, a megelőzés érdekében a gyomortájékra kentek fehér gyantát vagy széles bőr öv viselését javasolták. Nem csoda, hogy a túlélés a szerencsén és a helyes orvosi ösztönökön múlt. A vissza-visszatérő járványok viszont a század utolsó harmadára megindították a közegészségügyi gondolkodást, aminek eredményeként Markusovszky Lajos megállapította: “A kolera egyike az emberiség legnagyobb jótevőinek”. Persze a megoldás nem jött egyik napról a másikra. Rájöttek, mennyire fontos az ivóvíz és az otthonok tisztasága, a fertőtlenítés, és javasolták a kolerás ürülék elégetését. De a kiváltó okot még mindig nem ismerték, a tudomány sötétben tapogatózott az 1872-es járvány kitörésekor is. Még mindig ópiummal, kámforral, ecettel kevert vízzel próbálták gyógyítani, de a járvány megfékezésében, a felvilágosításban is fejetlenség, szervezetlenség uralkodott. Sokan például a külsőleg használatos fertőtlenítőszereket is beszedték… Az utolsó középkori típusú járványnak nevezett kolerajárvány két évig dühöngött, egyes források 180, mások 250 ezer áldozatot említenek, a demográfiai sokkból hat év kellett a talpra álláshoz. A század végére azonban – főleg a higiéniás szabályok megalkotásával és betartatásával – már sikerült visszaszorítani a betegség újabb és újabb támadásait. Addig azonban, a XIX. század egészére nézve a kolera egymillió áldozatot szedett a Magyar Királyság területén.
