2017 Előzetes Elég nagy pancser vagy, rendezőnek még jó leszel – Hetedik alabárdos

Elég nagy pancser vagy, rendezőnek még jó leszel – Hetedik alabárdos





Vékes Csaba és a Hetedik alabárdos mindenképpen kiállja a próbát. Történetében újat nem mond, a színházak kulisszáiban megélt rendezői frusztrációkat azonban jól és hitelesen oldja humorban. Rendezői debütje őszinte, színészei ugyan néha ripacskodnak, de saját, tétova pályakezdő rendezői lépéseit jól érezni.

Így jöttem típusú első filmes alkotást láthattunk már sokat, a pályakezdés szépséges és mégis nehéz évei egyeseknek romantikus, másoknak gyötrelmes emlékeket hordoznak. Vékes Csaba a humort választotta ott, ahol valószínűleg mások kétségbe estek volna.

A film főszereplője Kósa Miki (Bánki Gergely – szegény, mikor lép ki az együgyű kedves szerepből?), a debreceni színház állandó statisztája (micsoda véletlen Kósának nevezni az új debreceni főbohócot, minden helyi facepalm okozóját), aki ugyan van, hogy szöveges szerepet kap, de az is olyan, hogy inkább visszaadná. Inkább menne alabárdosnak az Othellóba, ahol ő a színpad szélén, a függöny mögött áll, a színpadon pedig a város alfahíme (Nagy Ervin) játssza Shakespeare fekete főhősét, a kétszeres megye szépe győztes Fanni (Sárközi-Nagy Ilona) pedig Desdemonát. (Ami kurvás név, már megmondta Tompos Kátya is.) Hogy Mikiből hirtelen saját drámájának rendezője lesz, aki az eddig csak távolról csodált nagy színészeket instruálja, egy levágott ujj tehet, no meg persze a város elképzelése, hogy sóval hintse be a színházat, helyére pedig ukrán nyomásra kaszinó épüljön. Egy méretes bukáshoz egy igazi balek kell.



Mondanom sem kell, ez nem az a történet, ahol kétséges volna, hogy a legkisebb királyfi végül helytáll, megpróbáltatásait sikerrel veszi, és végül minden jóra fordul. Persze nem fordul jóra, a végén van néhány csavar, de nem is ez a lényeg. Sokkal fontosabb, és ebben igazán jó a sztori, hogyan csetlik-botlik a hirtelen kinevezett rendező a díszletek és a szereplők között. Hogy hogyan kell méregető szempárok között dolgoznia, és miben különbözik az, amit kollégái a háta mögött és amit a szemébe mondanak.

Nyilván túl van tolva minden művészi sztereotípia a beképzelt ripacs, kakaskodó férfiszínészektől kezdve a mindenbe beleszóló városvezetésen át a szereposztó díványig, de éppen ez benne a jó: tudjuk, hogy nem így ebben a formában igaz, de mégis szívesen bemeséljük magunknak.
Noha túl sok újdonságot nem látunk a filmben, ne is keressünk, mégis van néhány bonbon. Volt idő és energia figyelni az apró részletekre. A jó főcímen és stáblistán túl olyanokra gondolok például, mint a pókháló korú vénlány művészeti titkár, Gőg Klára éjfekete szobája és egy nagyon bizarr örökmozgó az asztalánál. De kaptak egy-két kreatív pofont az újságírók is, legyen szó akár hipszter színikritikusról vagy kőbuta városi TV-s csajról. Vannak persze ebben rosszul vagy kevésbé átgondolt sajátosságok is, például a meglehetősen sablonos motoros ukrán személyi asszisztens vagy az egyébként gyakran elszabaduló színészi alakítások. De ilyen az a mélységi kísérlet is, amiben a két főszereplő kezd el elmélkedni valódiságról és megjátszásról, hitelességéről, igazi és műkönnyekről. Ez persze csak a felszínt kapargatja.



Lássuk be, nemcsak Mikinek, valószínűleg Csabának is meg kellett küzdeni színészi egókkal, helyi körülményekkel, felettesekkel, pénzzel és pénz hiányával. Ez néha hiteltelen és felesleges részeket eredményezett (a két színész birkózása a csocsóasztalon vagy a többiek bújtatása Miki szobájában gyér volt), és nem mindig sikerült a színészek a kordában tartása sem. Azért ne legyek igazságtalan, láttunk már ennél sokkal rosszabb színészvezetést, némelyek egyenesen lubickoltak a szerepben. Bezerédi Zoltánt én normális karakterben még például nem láttam. Itt pedig még akár el is tudtam hinni, hogy létezik ilyen színházigazgató karakter, aki feljár a zsinórpadlásra pisálni.

Szóval vannak tipikus gyerekbetegségei a Hetedik alabárdos című filmnek, de kár volna fanyalogni. Noha az elmúlt bő évtizedben jelentősen változott a helyzet, a vígjáték műfajára még mindig ráfér idehaza, hogy utolérje az elvárható nézői igényeket. Vékes Csaba filmje inkább hozzá tett, mint elvett ebből a trendből.

2017. szeptember 22.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak...gy-rendezonek-meg-jo-leszel-hetedik-alabardos