Hiába mondják a Stanford közgazdászai, hogy egy minőségi ember élete átlagosan 129 ezer dollárra taksálható, a feketepiacon egy emberi személyazonosság nem kerül többe 30 dollárnál. Az emberi élet számszerűsítésére többen tiltakozni fognak, miszerint ők emberek, nem pedig táblázatokba belapátolt számsorok. Pedig de. A lifelogging mozgalom hívői legalábbis azt mondják: ahhoz, hogy életünket tényleg hatékonyan élhessük, számszerűsítve kell ismernünk lehető legtöbb részletét – ezekből pedig mintákat felállítva megváltoztathatjuk életünket, ha szükség van rá. De hogy kell ezt megtennünk? A lifelogging vagy QS (quantified self) mozgalomban utazók számára megkerülhetetlen Nicholas Felton neve: míg a designszakma a Facebook-feed egyik tervezőjeként vagy a legütőképesebb 50 amerikai kortárs tervező egyikeként ismeri, Felton ezekben a körökben inkább saját, infografika-közeli formanyelvben publikált jelentéseiről híres. A 2005 óta évi rendszerességgel kiadott anyagokból megtudható, hogy egy-egy 365 napos periódusban kivel beszél, mennyit alszik, mennyit eszik és iszik, hány teljes albumot hallgatott és hány videót nézett meg, milyen élelmiszer-alapanyagból főzött a leggyakrabban, milyen jellegű helyeken volt a legtöbbet, milyen gyors volt a pulzusa vagy milyen volt az időjárás körülötte. Mindez számos kérdést felvethet: míg a miértjét letudhatjuk annyival, hogy “az élet optimalizálásához kell adat”, “tudni akarom, hogy egy év alatt mi mindent eszem össze”, “infografika beadandót csinálok” vagy “statisztikát tanul a csaj, nála akarok bevágódni”, a hogyanja, mikorja és mivelje jóval hosszabb választ igényel. Számszerűsíteni ugyanis az is szokta magát, aki ezen cikk előtt hírből sem hallott a QS-ről: e-mailezési szokásainkat a Gmail havi összesítő e-mailjeiből láthatjuk, Twitter-statisztikáinkból könnyen megállapíthatjuk napi és heti tartalomfogyasztási szokásainkat, ez pedig életritmusunkról is árulkodik. Zenehallgatási szokásainkról a Last.fm árul el rengeteget (amiből életkort, nemet, lelki beállítódást is vissza lehet profilozni, hacsak ez már eleve nincs fent valamelyik social media profilunkon), sportolási adataink az Endomondóban vannak, alvásunk hossza és ritmusa valamint éjszakai nyugtalanságaink a Sleepbotban tárolódnak, nyelvtanulásunkról a Duolingo árulkodik, a Foursquare (és a Foursquare Time Machine) elmondja, hogy hol voltunk, böngészési szokásainkról az éppen felkapott statisztikai kiegészítő mesél többet. Amikor pedig a Facebook egy pontosan öt évvel ezelőtti fényképpel emlékeztet minket arra, hogy volt olyan nap az életünkben, amikor egyszerre volt tiszta hajunk, fogunk és érvényes bérletünk, akkor tudjuk, hogy vége mindennek, minden adat megmarad rólunk. Az adatgyűjtést olyan eszköz fogja végezni, amely folyamatosan nálunk van: ez az okostelefon lesz egészen addig a pillanatig, amíg nincs folyamatosan működő szenzor a szánkban és a vérünkben. Az előbb említett appok mellett vannak specifikus lifelogging appok is, amelyek nem csupán a gyakorta telepített alkalmazások adatait gyűjtik be és sodorják össze az információkat, hanem arra is lehetőséget adnak, hogy mi magunk jegyezhessünk fel bizonyos dolgokat nap mint nap. Ezekben segít a Felton által tervezett Reporter vagy a Daytum, illetve az egészen elterjedt Saga vagy a Narrato is (az OptimizeMe pedig abban is izgalmas, hogy nemcsak begyűjti az információkat, hanem korrelációkat is segít megállapítani ezek között). Sokan csak félig-meddig merülnek el a lifeloggingban: egyesek csak a fitnessztrekker kütyüikből kinyert adatokat elemzik ki vagy ábrázolják (a FuelBand vagy a Fitbit például összehangolható sport- és dietetikai appokkal is), mások pedig átértelmezik a konkrét adat gyűjtésének fogalmát és egy Narrative-ot hordanak a nyakukban: ez egy 300 dollár közeli, nyakban hordható fényképezőgép, amely 30 másodpercenként lő egy GPS-adatokkal felcímkézett képet. Ezen felhasználási módok a QS leggyakorlatiasabb és egyben legérthetőbb példái is: mindenki izgalmas, bár igencsak körülményes projektként fogja számon tartani, ha egy hónapos időszakot követően rámutatunk, hogy kivel beszéltünk a legtöbbet a neten és az ezen emberekkel folytatott beszélgetésekben mik voltak a leggyakoribb szavak vagy hogy milyen összefüggés van sportteljesítményünk, zsír- és szénhidrátfogyasztásunk, vércukrunk, hangulatunk és az időjárás között. A feltoni alaposságnak azonban ára van: aki próbált már lifeloggolni az életéről, gyorsan rájöhetett arra, hogy attól, hogy nem hatalmas füzetekbe irkálunk mindent (értsd, MINDENT) magunkról, hanem okostelefonnal naplózunk mindent, az a spontaneitást igencsak megtöri: konyhai mérleggel lemérni a müzlit és korábban kidobott müzlisdobozt kitúrni a szemetesből, hogy visszavezethessük a tápanyagtartalmat bizony elég kényszeres, egy jobb étteremből pedig azonnali kitiltást von maga után, ha mindezt a kellő hivatástudattal akarjuk művelni. De ez természetes: az alaposságnak ára van, csak ne felejtsünk el arra emlékezni, hogy olyan dolgokat akarjunk mérni, amelyekhez könnyen hozzá is férünk. Vagy amit érdemes.
