Elfáradó csavarok – Tudhattad volna Te észrevennéd, ha valami nem stimmelne a házasságodban? A Tudhattad volna (The Undoing) főszereplőjének, Grace Frasernek ez még párterapeutaként sem sikerül. Azonban nem csupán holmi hűtlenséggel kell szembenéznie, a férjét egy brutális gyilkosság elkövetésével gyanúsítják meg. Grace biztosnak hitt világa rohamos ütemben kezd szálaira foszlani. Egy gondosan felépített élet egyetlen pillanat alatt is képes összeomlani. Az izgalmas kérdés azonban sosem az, mikor történik az összeomlás, hanem hogy mi vezetett odáig. Voltak baljós jelek, amiket felismerhettünk volna? Meg lehetett volna akadályozni, vagy bele volt kódolva a rendszerbe a bukás? Grace Frasernek ezekkel a kérdésekkel kell szembesülnie, amikor tökéletesnek hitt családja a szeme láttára hullik darabjaira a Tudhattad volnában. Nicole Kidman és David E. Kelley a Hatalmas kis hazugságok után ismét egyesíti erőit, hogy az HBO égisze alatt egy újabb minisorozatban ismertessék meg velünk a kőgazdag, nagyvárosi amerikaiak talmi életét. A Tudhattad volna (The Undoing) alapja Jean Hanff Korelitz You Should Have Known című regénye, amelyen Kelley-ék több változtatást is eszközöltek, úgyhogy annak ismerőit is érhetik meglepetések a képernyő előtt. A történet a manhattani családi idillel veszi kezdetét. Grace Fraser (Nicole Kidman) nagymenő párterapeuta egy neves magániskolába járó, hegedülni tanuló fiúval és egy gyermekonkológus férjjel, aki szinte egyetlen lépésre van csak a szentté válástól. Az életük akkor vesz fordulatot, amikor egy nőt brutálisan meggyilkolnak, és ezzel egy időben Grace férjének, Jonathannek (Hugh Grant) is nyoma vész. Nem telik sok időbe, hogy a rendőrség kapcsolatot lásson a két történés között. Ezzel megindulunk egy hatrészes nyúlüregben, amely csavarok, fordulatok, hazugságok és féligazságok sokaságával van nyakig töltve. Minden epizód tovább bonyolítja a cselekményt, akadályozva Grace és a néző tisztánlátását is. Ráadásul mindegyik egy ütős(nek szánt) cliffhangerrel ér véget, amelyek egyre magasabbra és magasabbra teszik a lécet. Szerencsére a meglepetés kedvéért sosem jutnak el a nevetségesig, bár a váratlan húzások a türelmet néha próbára teszik. Noha az illusztris stábból senkire sem lehet panasz, a legtöbb Nicole Kidmanen múlik, aki a néző kapcsolódási pontja ehhez a csavarokkal terhelt történethez. Grace Fraser figuráját végigkísérjük a kétkedés számos fázisán, ahogy kapkodva próbálja megtalálni azt, akinek őszintén hihet. Anthony Dod Mantle operatőr kiváló munkával festi alá a karakter fokozódó izolációját: a manhattani tél rideg képeit számtalan közelivel keveri. Nicole Kidman arcát, szemét, száját szinte milliméterekről nézzük olyankor, amikor az értetlenség és a zavar végképp eluralkodik Grace-en. Ilyenkor meghatározhatatlan emlék- és álomképek is felbukkannak, tovább nehezítve a néző dolgát is abban, hogy eldöntse, mi az igazság. Hugh Grantnek szintén hálás szerep jutott: ugyan ezúttal nem hősszerelmest alakít, de sajátos báját megtartotta, amitől egyszerre tud szánni való és ijesztő lenni. Nehéz eldönteni, volt-e része abban a gyilkosságban, amivel vádolják, és ha csak ránézünk, hajlamosak lennénk azonnal a rákos gyerekeket gyógyító, jószívű és -képű orvos ártatlansága mellett szavazni. Erre a vonására a cselekmény többször is rájátszik – bár messze nem elégszer. A fehér és jó kiállású gazdagok privilégiumairól (például hogy az áldozat latino férje inkább tűnik gyilkosnak hozzájuk képest) néha szó esik itt-ott, de a Tudhattad volna a témakört mélyebben egyszer sem érinti. A mellékszereplők között tudhatjuk a Hang nélkülből vagy a Honey Boyból ismerős Noah Jupe-ot a Fraser-házaspár gyermekeként, aki nagyon szeretné visszakapni korábbi életét, illetve Donald Sutherlandet is, Grace méreggazdag és olykor határozottan vérfagyasztó apja szerepében, amit voltaképp kisujjból hoz. A törvényt egyik oldalról Edgar Ramírez képviseli, akinek a nyomozóját egy percig sem nyűgözi le a gazdagok fényűzése, míg Fraserék mellett Noma Dumezweni védőügyvédje száll harcba, aki a saját ügyfeleitől sem tűri a köntörfalazást. A Tudhattad volna legnagyobb problémája, hogy nem igazán tudja megindokolni a hatepizódnyi játékidőt. A cselekmény nem tölti meg ezt az időkeretet, többször is ugyanazokat a köröket futjuk érdemi változások nélkül. Ami egyszerű nyomozósdinak indul, pillanatok alatt már-már pszicho-thrillerré fejlődik, hogy aztán lendületmentes tárgyalótermi drámává csillapodjék. Grace eközben csapong a bizalom és a bizalomhiány végletei között, és idővel ellenséges lesz mindenkivel szemben, aki csak hozzászól. Hiába az epizódvégi „nagy” csavarok, azok a végére inkább csak fárasztóak lesznek, mintsem meglepőek, csak nyújtják a játékidőt. Pedig a sorozatnak egyébként van egy sajátos, kényelmetlen hangulata (egyebek mellett hála a képi világnak), ami egy egészestés film esetén lehet, hogy végig a székhez szegezné a nézőt – hat epizódhoz azonban kevés. A Tudhattad volnában számos, a Hatalmas kis hazugságokból ismerős elem visszaköszön, ahhoz hasonló kiállása azonban még sincs. Szereplői alaphangon hitelesek, de idővel teljesen leválnak a környezetükről – Susanne Bier rendező nem kezd semmit sem a gazdag miliővel, sem a lehetséges társadalmi témákkal, amelyek a felszín alatt megbújhatnának a sztoriban. A központi rejtély is hiába érdekes, ha a túlhúzottság a megoldás várását csupán kötelező letudnivalóvá silányítja. https://www.filmtekercs.hu/sorozat/tudhattad-volna-kritika
