Élni a veszteségben – A nulláról kezdve A Netflix Tembi Locke bestseller emlékiratai alapján készült romantikus minisorozat, A nulláról kezdve (From Scratch) a melodramatikus családi történetek és Olaszország szerelmeseinek lehet kedves – azokat viszont, akik rosszul viselik a vetyengést, Zoe Saldaña és Eugenio Mastrandrea románca inkább idegesíteni fogja. Az egyébként színésznőként ismert Tembi Locke és Attica Locke kreálta minisorozat a szerző From Scratch: A Memoir of Love, Sicily and Finding Home című emlékiratai alapján készült, mely saját házasságának és férje elvesztése utáni gyászának története. A 2019-ben a sorozatot is producerként jegyző Reese Witherspoon ajánlásával megjelent könyv hatalmas siker lett. A From Scratch – az interneten olvasható ajánlók szerint – egy megható és transzformatív, kultúrákon átívelő szerelmi történet, amely arról is mesél, hogy a szerző hogyan fedezte fel az étel, a család és a váratlan kegyelem gyógyító erejét élete legsötétebb óráiban – nem csoda, hogy adaptáció készült belőle, ami azonban csak részben volt képes visszaadni mindezeket az érzéseket. A nulláról kezdve nem egy az egyben Tembi és férje, Rosario „Saro” Gullo története, csupán ihletül szolgál Amy (Zoe Saldaña) és Lino (Eugenio Mastrandrea) sztorijához. Amy egy Texasban nevelkedett, de kenyai ősökkel rendelkező lány, aki félbehagyva jogi tanulmányait Toszkánába utazik, hogy művészetet tanuljon. Itt ismerkedik meg Linóval, a séffel, aki először a főztjével veszi le a lábáról a lányt. Egyik család sem nézi igazán jó szemmel a románcot, de míg a texasi família végül befogadja Linót, a férfi családja inkább kitagadja őt, mintsem hogy elfogadjon egy „fekete, amerikai, nem katolikus” menyet. Amy nem hagyja ennyiben a dolgot, így végül lassan összehozza a konzervatív szicíliaiakat – a boldog családi idill azonban nem tarthat sokáig, mert Linónál rákot diagnosztizálnak. Az alkotók hosszasan búcsúztatják a beteg férfit, akinek halála után Amy végül Szicíliában talál békét, férje családjánál. A nulláról kezdve egy szívfacsaró történet, ami úgy érzelmes, hogy nem giccses – ez talán a legnagyobb erőssége. Amy és Lino találkozása valójában két világ találkozása is egyben – két olyan világé, amelyeknek látszólag nincsen közös metszete. A családi szeretet azonban a világ minden táján ugyanazt jelenti – ez pedig olyan kötőerő, amire ráismerve, nincs két olyan família, akik ne lehetnének jóban. A sorozat legizgalmasabb részei nem is a szerelmesek körül forognak, hanem a befogadás és elfogadás pillanatait mutatják be: hogy hogyan lesz egy idegen nőből valakinek a lánya, hogy hogyan tud együtt karácsonyozni az ex és a jelenlegi feleség, hogy hogyan lesz egy örökbefogadott gyereknek végül három nagyanyja, akik egyformán szeretik őt. Hogy a család nem kizárólag vérségi kötelék, hanem egymás mellé állás, ami lehet pusztán döntés kérdése. Erről a sorozat nagyon szépen beszél. Nagyon nehezen jutunk azonban el ezekhez a tényleg csodás pillanatokhoz – a játékidő nagy részét ugyanis inkább a kínlódás teszi ki, ami se nem szívderítő, se nem élvezetes. Amy és Lino szerelmének jobb pillanatai korlátozott teret kapnak, többnyire inkább azt nézzük, ahogy Lino szenved – hol a honvágya, hol a munkanélkülisége, hol elutasító apja, hol a betegsége miatt. Az tudjuk, hogy remekül főz, de amennyit busong, őszintén nem értjük, miért van mellett ez az élettel teli, csodás nő, akit Zoe Saldaña könnyű szellőként kelt életre. Nem hiszem, hogy elsősorban a főhőst alakító Eugenio Mastrandreával lenne a gond – Lino egyszerűen nem egy túl jól megírt karakter, akit nekem személy szerint nehéz is volt a szívembe zárnom. Az sem segített túl sokat, hogy a történet kifejtése miatt a cselekmény gyakran ugrott akár több évet is az időben – a főszereplők külsejének lényeges megváltoztatása nélkül –, ami miatt az egész történetmesélés darabossá, és sokszor felületessé is vált. Sok helyen éreztem azt, hogy az arányok sincsenek a helyükön – míg Lino búcsúja indokolatlanul hosszúra nyúlt, Amy itáliai feloldozása összecsapottnak hatott, így a katarzis sem érkezett úgy, ahogy arra szükség lett volna. Annál is inkább, mert a film, ahogy a gyász legnehezebb kérdése is az, van-e élet a pár elvesztése után. Az utóbbi években több film is foglalkozott a kérdéssel: idén ősszel mutatkozott be a hazai mozikban az Erőss Zsolt elvesztése utáni időszakot bemutató Magasságok és mélységek, ahol a hegymászó felesége, Sterczer Hilda gyásszal való megküzdésének első lépései adták a történet magját, vagy Alex Garland izgalmas metaforája, az Ők, ahol az elhunyt bizarr módon kísértette volt feleségét arra keresve a választ, vajon milyen szerepet is töltött be az életében. A belső erő megtalálása, a bűntudat legyőzése vagy a család támogató ereje – bármelyik is legyen kulcs a talpraálláshoz, a gyász lépései nem megspórolhatók – Locke-ék azonban pont ezeket a lépéseket ábrázolták igencsak elnagyoltan. Az tudjuk, hogy Tembi Locke a valóságban, bár örökre szívében hordozza elhunyt férjét, hat évvel az elvesztése után újra párra talált. Talán nem lett volna rossz nyolc rész után engedtetni látni, hogy Amy számára is van hely egy új szerelem számára. Nem tudom hát jó szívvel ajánlani a sorozatot – minden jó pillanatára kettő gyengébb jut, amit a végén elmaradt igazi feloldozás sem tud ellensúlyozni. 2022. november 2. https://www.filmtekercs.hu/sorozat/a-nullarol-kezdve-kritika
