Előre a múltba – Iskola a pult mentén George Clooney legújabb filmje egy hamisítatlan időutazás egy korba, ahol minden sokkal átláthatóbb és egyszerűbb volt. Az Iskola a pult mentén (The Tender Bar) nagy műgonddal idézi meg zenéjében, hangulatában és karakterábrázolásában a ’70-es, ’80-as éveket, ez azonban inkább érződik nosztalgiába menekülésnek, mint hiteles korrajznak. Bármennyire is furcsának tűnhet, George Clooney előző rendezése Az éjféli égbolt című sci-fi eposz, ugyanabban a szellemben fogant és hasonló szerepet tölt be a színész-rendező kései életművében, mint a ’70-es, ’80-as években játszódó Iskola a pult mentén . Az elmúlt években úgy tűnhetett, hogy Clooney visszavett pengeéles kritikai hangjából, amivel szimbolikusan vagy szó szerint a kor politikai rendszerét ostorozta (színészként a Michael Clayton és Sziriána, rendezőként A hatalom árnyékában vagy a Good Night and Good Luck), azonban ez csak a látszat. Az éjféli égbolt a 21. század fogyasztói társadalmát és a kapitalista berendezkedést okolja a filmben be(nem)mutatott katasztrófáért, ami elpusztítja bolygónk lakosságát, míg az Iskola a pult mentén napjaink érték-, és irányvesztettségből kívánja kiszakítani a nézőt néhány órára. Clooney szándékai tehát mit sem változtak, azonban az Iskola a pult mentén, csakúgy, mint elődje, túlságosan leegyszerűsített válaszokat kínál összetett kérdésekre, így aztán minőségében nem képes megközelíteni a rendező korábbi alkotásait. A film főhőse az ifjú JR (előbb Daniel Ranieri, majd Tye Sheridan alakításában), aki édesanyjával visszaköltözik annak családjához, miután apja elhagyta őket. A fiút nagybátyja Charlie (Ben Affleck) veszi szárnyai alá, aki az általa vezetett bár törzsvendégeivel együtt megpróbálja betölteni az apa által hagyott űrt és támogató közeget nyújtani JR-nak. A film klasszikus coming-of-age történet, melynek során JR felfedezi, hogy mihez van tehetsége, megküzd édesapjával és annak hiányával, megtapasztalja az első szerelmi csalódást és szépen lassan felnő. Történetében és megvalósításában semmiféle újdonságot nem hordoz a film, a központi konfliktust sem sikerül olyan átélhetővé tenni, hogy katarzist éljünk át, mégis vannak olyan pontjai a The Tender Barnak, ami méltó lehet figyelmünkre. A film J.R. Moehringer önéletrajzán alapul, aki egy rádióinterjúban hosszabban kifejti, hogy milyen volt édesapjával való viszonya, milyen nehézségeket élt át, és hogyan tudta feldolgozni azt a tényt, hogy apja a ’70-es években híres rádiós személyiség volt, ezért a hangját szinte minden nap hallotta (JR rendszeresen csak úgy hivatkozik apjára, mint a Hang). A bántalmazó vagy családját elhagyó apa képe sajnos nem számít különlegességnek sem a vásznon, sem a való életben, amiben viszont Clooney képes újat mutatni, az az apa hiányának pótlása. Már Az éjféli égboltban megjelent az a motívum, hogy egy magára hagyott gyermekről vérségi kötelék nélkül gondoskodnak, az Iskola a pult mentén ezt viszi tovább: JR gyermekéveit, majd későbbi útkeresését közelebbi és távolabbi rokonok, barátok, ismerősök kísérik. Ők azok, akik mellette vannak akkor is, amikor JR sokadjára csalódik apjában, hogy a film végére el tudjon jutni annak felismeréséig, hogyha a rokoni kötelék mellé nem kapcsolódik szeretet és gondoskodás, akkor az csupán egy birtokviszony. Abban a tekintetben ez a film is konzervatív darabnak minősül, hogy JR felnövéstörténetét nagybátyja személyében végigkíséri egy apakép, azonban Charlie karaktere egy ambivalens figura. Ben Affleck visszafogottságában és múltjának csöndes hordozásában A visszaút kosárlabdaedzőjét idézi: Charlie képes arra, hogy JR igényeire reflektáljon, képes felelősséget vállalni a srácért és miután készen áll arra, hogy kirepüljön, elengedi. Ezzel együtt Charlie a megkövesedett férfiértékekre tanítja JR-t: legyen kocsid és pénzed, tiszteld a nőket, igyál rendszeresen. A film nem szán elég időt arra, hogy kibontsa JR küzdelmeit az alkohollal; a női karakterek vagy számítóak (mint JR platói szerelme, Sidney, aki többször megcsalja és elhagyja a fiút) vagy mellékszereplők (mint édesanyja, aki többet tesz érte, mint Charlie, mégis sokkal kisebb szerep jut neki a filmben). Ebben a kontextusban az Iskola a pult mentén két korszak határán rekedt – egyszerre próbál menekülőutat mutatni egy sokkal egyszerűbb és érthetőbb értékrenddel bíró korba, ám mindezt úgy, hogy a nosztalgiafaktor ne sérüljön a ’70-es évek értékeinek őszinte bemutatásával. Clooney legújabb alkotásával menedéket szeretne nyújtani a 21. század kiégett emberének, filmje azonban ugyanolyan illúzió, mint napjaink bármelyik képregényfilmje – a múltat ugyanis nem lehet fenntartani eleven valóságként. Ahhoz, hogy ne legyen szükségünk nosztalgiára, azon kell dolgoznunk, hogyan tudnánk élhetőbb világot teremteni magunknak és a ránk bízottaknak, ehhez pedig elsősorban szembenézésre van szükség. George Clooney az elmúlt években több alkalommal szembesített minket a valósággal, reméljük hamarosan visszatér erre az útra. 2022. január 13. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/the-tender-bar-kritika
