Talán még sokan emlékeznek a ’90-es évek elejére, amikor a mai üzletközpont helyén még csak a Westend udvar nevű bódésor állt, és a hamburgeresek, meg a kalóz-lemezboltos mellett ott figyelt az akkori legnagyobb játékterem. Ennek volt az egyik dísze a Street Fighter II masina, ahol a legtöbben csak bámulták, ahogy az összes kombót ismerő játékosok csépelték egymást az eltúlzott izomzatú rajzfilm-harcosokkal, vagy a szintén túllőtt nőiességgel rendelkező vadmacskákkal. Azóta persze sokat változott a játékok világa, kiléptünk a két dimenzióból, a hatalmas bejárható területek és komplex kalandok mellett valahogy megkopott a fénye az olyan címeknek, amelyekben egymással szemben áll két küzdő fél, és csak annyi a dolgunk, hogy egymást foltos krumplipürévé csépeljük. A sorozat következő epizódjai ezért valahogy sosem tudták felülmúlni az ikonikus második részt, manapság viszont (némelyest az e-sportok előretörésének köszönhetően) újra keletje van az ilyen jellegű játékoknak is, ezért nem is jöhetett volna ki jobbkor a Street Fighter V. Mutatjuk és meséljük a tapasztalatainkat videóban, aztán írásban is folytatjuk. Csak a látvány lájtos, a küzdelem kemény A bunyós játékok a kezdetek óta két típusra oszlanak. Vannak a már-már fájóan hiperrealisztikusra vett fajták, mint a Mortal Kombat, ahol az utolsó belső szerv is látványosan fröccsen ki a testekből, és a brutális kivégzéseket a legelvetemültebb horrorfilmesek is megirigylik. A Street Fighter sorozat viszont mindig a nézhetőbb világot képviselte a rajzfilmszerűen eltúlzott karakterekkel és a viszonylag vérmentes mechanikával. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ötödik rész (az elődökhöz hasonlóan) ne lenne kifejezetten nehéz kihívás. Még mindig nem elég az, hogy a kedvenc karakterünket kiválasztva csak odaálljunk a gépi (vagy másik játékos által irányított) ellenfél elé, és néhány gombot folyamatosan nyomkodva, kitartóan döngöljük földbe az illetőt. Hülyén hangzik, de a Street Fighter V kifejezetten agymunka, ugyanis olyan mozgáskombinációkat kell megjegyezni, amelyek a hagyományoknak megfelelő módon speciális kombókat, extra mozdulatokat, jóval nehezebben kivédhető támadásokat aktiválnak. Persze mostanában már túlhaladtunk azon, hogy szimplán megjegyezzünk egy 6-8 lépésből álló gomb-kombinációt, és mi leszünk a janik a telepen. A kétszintes kombórendszer első fokozata a V-Skill, amely viszonylag gyorsan előhívható, könnyebben megjegyezhető támadásokat jelent. Ezek egyrészt jókor elsütve okozhatnak (szó szerinti) fejfájást az ellenfélnek, de emellett fontos funkciójuk, hogy feltöltik az igazán durva támadásokhoz használt “készletet”, és ilyenkor süthetünk el egy-egy V-Trigger nevű másodlagos képességet. Ezek általában szintén valamilyen nagy erejű támadás formájában durrannak el, de mindegyik karakternek saját lehetőségei vannak, és néha nem is egyetlen nagy csapást kell elképzelni, hanem egy bizonyos időtartamra aktiválódó speciális mozdulatsort, vagy a támadási kombók idejének megnövelését. Tanul, csépel, időzít, nyer Szóval mi is a dolgunk a játékban? Először is kiválasztani azt a karaktert, amely a legjobban kézre áll – ez lehet akár az akrobatikusan mozgó, dús idomokkal bőven megáldott Chun-Li, vagy a misztikus körítésből embereseket rúgó Dhalsim. Aztán szépen meg kell tanulnunk azokat a mozdulatokat (mármint a sajátjainkat a billentyűzeten vagy a kontrolleren), amelyek aktiválják a harcosunk V-Skilljeit. Ezeket persze jó időben kell elsütnünk, mert hiába kapálózunk, ha az ellenfél épp a lehető legmesszebbre ugrott tőlünk. Aztán ahogy feltöltött a V-Triggerhez szükséges energiakészlet, a lehető legjobb időzítéssel el kell lőnünk az igazán odacsapós támadásunkat, hogy az ellenfél meglepetésénél csak a puffanás legyen nagyobb, amivel a földön landol. Szóval oké, lehet leszólni a bunyós játékokat, de a Street Fighter V kiváló példa arra, hogy ilyenkor a buta gomb-ütlegelés helyett komoly szinkronizációs, időzítési és reakciós képességekre van szükség, szem, kéz és agy dolgozik egyszerre a sikerért. Talán kicsit itt is lelhető fel a Street Fighter V egyik hibája: ha valaki igazán profi akar lenni, akkor kissé túl kevés információt ad az indításkor kipróbálható tutorial mód, szóval előbb-utóbb valamilyen YouTube csatorna előtt találjuk magunkat, ahol profi játékosok trükkjeit és kombinációit tanulgathatjuk, mintha csak az iskolapadban lennénk. Ha már hibák… Sajnos néhány baki még becsúszott a szűkre szabott oktatási lehetőségek mellé. Egyrészt ugyan az előzetesek ígértek valamiféle sztori-módot is, ám ez igazából nem ad sokat a játékhoz, csak amolyan hozzácsapott bónusz szintjén működik a karakterenként ellőhető néhány csata, a rövid összefoglalók és néhány állókép. Ami még húzósabb, az a gép elleni küzdelem viszonylagos hiánya. A korábbi játékokban gond nélkül nekiállhattunk csak úgy csépelni a gép által irányított karaktereket, most azonban csak gyakorló üzemmódban, valamint egy túlélő módban tudunk ilyesmit megtenni, egyébként a lényeg az, hogy valós ellenfelet keressünk, és vele mérjük össze a tudásunkat. Pedig elég sok magányos, illetve magának való játékos ücsörög ám a gép előtt, és bár példás lenne a hiányt arra fogni, hogy ezzel serkentjük közösségi életre a fiatalokat, igazából az Arcade mód itt szimplán csak kimaradt. A rossz nyelvek szerint majd az első letölthető bónuszcsomagban lehet ezzel villantani – meglátjuk. Erényből is van bőven Az viszont mindenképpen a játék mellett szól, hogy már kezdéskor is szép számmal kapunk játszható karaktereket, összesen tizenhatot. Ebből nyolcat már jól ismerhetnek azok, akik korábbi Street Fighterekkel is játszottak (Chun-Li, Ken, Ryu, M. Bison, Dhalsim, Cammy, Vega és Zangief), aztán van négy olyan karakter, akik azért már itt-ott felbukkantak az SF univerzumban (Birdie, Karin, Mika és Nash), de jutott négy teljesen friss karakter az ötödik részre is. Az Ezeregyéjszaka meséiből idepottyant Rashid leginkább a gyors harc híve, Laura ismét egy dúskeblű amazon, ezúttal tényleg az Amazonas környékéről, capoeira által ihletett mozdulatokkal, F.A.N.G. egy sci-fi noir karakter köpenyben, kalapban, mérgező, alattomos támadásokkal, Necalli pedig egy brutális, rasztás emberállat, kicsit olyan, mint az X-Men univerzumában Wolverine (csakazértsem írtam Farkast!!!!). Necallival kapcsolatban az egyetlen szívfájdalmam, hogy túlzottan is hasonlít a Street Fighter sorozat zöld szörnyemberére, Blankára, aki mindig is a kedvenc karakterem volt, de a kezdő tizenhatba itt nem fért bele. Talán majd az idén ígért 6 további karakter között ott lesz. A régi karakterek is sokat változtak egyébként, egyeseket akár teljesen újra kell tanulni azoknak is, akik megszokták valamelyik korábbi részben. Szóval az ötödik rész elsajátításához régi profiknak és új trónkövetelőknek is azt ajánlom, vessék bele magukat az internetes videókba, tutorialokba, figyelje a nagymenők tanácsait, mert csak így lehet hosszú távon biztos nyert meccsekre számítani. Azt pedig csak reméljük, hogy az induláskor még nem elérhető funkciók (extra ruhák, sztori-mód, vagy épp lehetőség arra, hogy csak nézőként vegyünk részt egy meccsen) szép lassan befutnak. Az Arcade módra pedig mindennél jobban várunk, ettől lesz ugyanis olyan minden, mint annak idején a játékteremben, csak épp modern körítésben. Mert egyébként a Street Fighter V kinézete parádés, ha hozzászokunk (vagy már a korábbi játékokban hozzászoktunk) a kicsit rajzfilmes, nagyon enyhén mangás grafikához, egyfajta vizuális orgia lesz az egész Ez persze kell is, hiszen itt nincsenek folyton változó helyszínek és sok négyzetkilométernyi pályák, de szerencsére így is rendesen el lehet veszni a játékban. Ha pedig valaki jól kitanulja kedvenc karaktere összes mozdulatát, még a kontrollert sem akarja majd ötpercenként szétverni az asztallapon. Mert arra készüljön fel mindenki, hogy nem lesz könnyű menet folyamatosan nyerni. Viszont megéri próbálkozni. A 24.hu Tech rovatának tesztjeit a következő kiépítésű PC segítségével végezzük: Intel Core i7-5820K (LGA 2011-v3) processzor ASRock X99 Extreme6/3.1 alaplap ASUS Strix Radeon R9 380X grafikus vezérlő (4 GB) Crucial BallistiX Sport DDR4 RAM (16 GB) HyperX 240 GB SSD
