Release Date: 2014. február 13. Genre: romantikus, sci-fi, thriller Director: Kristina Buozyte Screenwriter: Bruno Samper, Kristina Buozyte Studio: Anjou Lafayette Starring: Jurga Jutaite, Marius Jampolskis, Martina Jablonsykte, Rudolfas Jansonas, Vytautas Kaniusonis 2014.02.13. (Aurora) Valószínűleg előfordult már, hogy arról álmodoztunk, hogy beférkőzhessünk egy másik ember tudatába, hogy megtapasztalhassuk, milyen az ideális kapcsolat. Egy laboratóriumban azzal kísérleteznek, hogy egy kómában fekvő beteg képzeletébe behatolva, vizuálisan is feltérképezzék az agy működését. A feladatra önként vállalkozó Lucast (Marius Jampolskis) csatlakoztatják rá az öntudatlan kísérleti alanyra, Aurorára (Jurga Jutaite), aki aztán olyan fantasztikus élményekkel ajándékozza meg a film főszereplőjét, amelyektől egy idő után képtelenség szabadulni, így Lucas újra és újra belép a kómában fekvő beteg tudatába. Már első alkalommal csókolózik, majd szeretkezik a nővel egy aranyfénnyel bevilágított üres tengerparti ház deszkapadlóján. Lucas az álom, a virtuális érzékelés és a lány hatása alá kerül, a kísérlet kicsúszik a tudományos keretek közül. KRITIKA A litván Kristina Buožytė bombasztikus képi világgal és atmoszférával felvértezett, sci-fivel ötvözött melodrámája professzionális munka. Csákvári Géza Az ún. production values terén simán felveszi a versenyt bármilyen nagyköltségvetésű gigaprodukcióval, ugyanakkor képes volt a litván mozikra jellemző egyediséget, feszültséget és kiszámíthatatlanságot is beemelnie az ifjú rendezőnek. A sztori egyébként nem a legeredetibb: egy kómában fekvő, nem mellékesen gyönyörű, Aurora nevű nő elméjének működését vizsgálják a tudósok egy radikálisan új módszerrel, egyfajta neuro-transzporter segítségével. Méghozzá úgy, hogy a tudós mag hatol be az alany agyába, ahol Aurora erotikával és szerelmi bánattal túlfűtött álmaiban találja magát, ahol a logikának túl sok helye persze nincs. Így nem csodálkozunk azon, hogy a hősünk is emocionális szinten reagál és egy bizarr love story lesz a fővonal a tudomány és a fantasztikum helyett. Persze, mint minden álom, a bizarr fordulatok itt pont, hogy erősítik a dramaturgiát, a nehezebben dekódolható fordulatok a direkt elbizonytalanítást szolgálják. Ugyanakkor igen nagy direktori erény, hogy a film a képek szintjén is fel tudott nőni az álomábrázoláshoz (mint például ami Ari Folmannak A futurológiai kongresszusban nem igazán sikerült). Az Eltűnő hullámok tipikusan olyan film, amelyet, ha nem is értünk elsőre, az ott látott képekből viszonylag sok beég az ember agyába, és ezek folyamatosan „befolyásolják” a nézőt. Nem lehet elvitatni, hogy Kristina Buožytė mesterien ért a hatáskeltéshez (olykor még a hatásvadászathoz is), és persze a felszínes szemlélő gondolhatja, hogy amit lát, az egy oltári nagy blöff, de ebben az esetben az idea ott van a nagyotmondás mögött. Ez pedig ritka, mint a fehér holló. A végső százalék a VOX írói által adott százalékok átlaga! 124 perc, litván-francia-belga Eltűnő hullámok « VOX.hu
