Nagyvilág Emlékmű lesz a mészárlás helyszíne

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. november 13..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Emlékmű lesz a texasi Sutherland Springsben az a baptista templom, ahol november 5-én egy ámokfutó tömegmészárlást követett el - közölte az amerikai sajtó hétfőn.


    A templomot - a lelkész korábbi ígérete ellenére - mégsem bontják le. Vasárnap istentiszteletet is tartottak, amelyen megjelent és beszédet mondott John Cornyn texasi szenátor is. Megtelt a templom 500 széke, és a templomkertben is több százan voltak jelen, elsöprő többségben más szövetségi államokból érkező amerikaiak, akik így akarták együttérzésükről biztosítani az alig 400 lelket számláló kis településen élőket.

    A templomban ez volt az utolsó istentisztelet, ugyanis hétfőtől emlékműként fogadja a látogatókat. Vasárnap este kivitték a székeket, minden falat hófehérre festettek és csupán 26 hófehér széket helyeztek el, mindegyiken egyetlen szál vörös rózsával a tömegmészárlás 26 halálos áldozatának emlékére. Egyetlen rózsaszín rózsát is elhelyeztek: a meg nem született gyermek emlékére. Az egyik áldozat ugyanis várandós asszony volt. A templomban középen óriási fakeresztet állítottak, és a háttérben halkan néhány áldozat hangja szól felvételről, amint imádságot mondanak, vagy a Szentírás egyik részletét olvassák fel.

    November 5-én vasárnap délelőtt, istentisztelet közben egy 26 éves férfi, Devin Kelley lépett Sutherland Springs templomába és vaktában lövöldözni kezdett. A tömegmészárlás 26 halálos és 20 sebesült áldozatot követelt. Az ámokfutót egy, a szomszédban lakó férfi állította meg, aki miután meghallotta a lövések zaját, fegyvert ragadott, és a templomba szaladt. Kelley menekülni kezdett, de a férfi és az időközben kiérkező rendőrök üldözőbe vették. A településtől mintegy 8-10 kilométernyire találták meg, addigra azonban Devin Kelley öngyilkos lett. Később kiderült, hogy családi vita ösztökélte őt a tömeggyilkosságra, és elvált feleségének szülei ebbe a templomba jártak.Sutherland Springs Dél-Texasban, San Antoniótól mintegy 50 kilométernyire délkeletre fekszik.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...