Nagyon jó kérdés, hogy a Lionsgate hogyan láthatott fantáziát az Egyiptom isteneiben, de ha már volt oly botor, hogy rábólintott, készüljön el a film, legalább a tervezési fázisban, a koncepciós rajzok láttán lehetett volna egy keménytökű producer, aki az asztalra csap, hogy Srácok, ez rohadtul nem oké! És mondjuk kaszálja a fenébe az egész projektet. Ennek ékes bizonyítékaként iderakok egy képet, hogy mindenki elmerengjen rajta egy pillanat erejéig, miről is beszélek: “Helló, én tök valódi vagyok” – szeretné közölni a költő. Fotó: LionsgateHa először látnám ezt képet, biztosan nem azt mondanám, hogy egy 140 millió dollárból készült szuperprodukció egyik snittjét látom, hanem inkább az Asylum stúdió valamelyik VHS-szökevényének förmedvényét (bár ennél a Sharknadóban is esztétikusabb csudák vannak). Értem én a törekvést, hogy kifutott Az éhezők viadala-franchise és a Lionsgate-nek kell valami, amire majd tódul később a nép (ha már a Beavatott-széria is egy nagy rakás szkarabeusz-kaki), de nem biztos, hogy az Egyiptom istenei filmtervét kellett volna választani, pláne nem úgy, hogy a stúdió nagyjából ennyit látott a forgatási munkálatokból: Forrás: YouTubeOk, demagóg vagyok, tudom, a műtermi kékháttér olyan szükséges eleme bármely random hollywoodi blockbusternek, mint maga a színész, de könyörgöm, ne készítsünk már filmet, ami ennyire ORDENÁRÉ MÓDON BÁRGYÚN néz ki: Fotó: LionsgateTavaly a Jupiter felemelkedése már bizonyította, mennyire mellé lehet lőni azzal, ha egy produkció vakon megbízik a digitális utómunka mindennél feljebbvalóságában, amikor egy filmet csak a CGI próbál eladni, és minden szupersteril, vakító, meg arany, plusz csillog, mint a Salamon töke. Viszont az a nagy baj, hogy ha további 50-100 millió dollárt, plusz 6 hónapot kap a VFX-művész csapat, akkor sem lenne sokkal jobb a film, mert minden annyira kiforratlan, mintha Sas Tamás skiccelte volna fel az S.O.S. Szerelem 3 forgatási szüneteiben. Adottak az istenek, akik Egyiptom földjén az emberek között járnak, mi több, fáraóként uralkodnak, vér helyett arany folyik az ereikben, nagyjából három méter magasak és csodaszépek (mondjuk ez alól pont a két főszereplő kivétel, Gerard Butler Széth-ként úgy néz ki, mint egy alkoholista villástargonca-sofőr, a Trónok harcából ismerős Nikolaj Coster-Waldau Hóruszként pedig tiszta Jumurdzsák, turbán nélkül). Ozirisz át akarja adni a trónt Hórusznak, Széth bepipul, lemészárol szinte minden istent, kivájja Hórusz szemeit és rabszolgasorba kényszerít mindenkit. A változás akkor toppan be, amikor egy tolvaj (Brenton Thwaites) segítségével Hórusz visszaszerzi az egyik szemét, majd néhány sivatagi óriás vérgilisztával meg szfinxszörnnyel történő csetepaté után helyre teszi a világ rendjét. Közben még befigyel Geoffrey Rush Rá napistenként, aki egy szipiszuper űrhajóról lövöldözi fényköpő alabárdjával a Cthulhu-szerű űrgalandférget. KOMOLYAN! Mindeközben Hórusz és a tolvaj folyamatosan zrikálja egymást, de ezt oly tenyérbemászó hatásfokkal, hogy Hacsek és Sajó sírva kérné, hagyják már abba. Két negédes szerelmi szál is akad, az egyik émelyítően geil, a másik meg feleslegesen túlexponált és csak azért van, hogy Hórusz morális tartást, a franchise pedig folytatást kapjon. Utóbbin igencsak csodálkoznék, az eddigi prognózisok során jó, ha 15 millió dollárt fial majd a film az Egyesült Államokban, ami több, mint ciki egy ekkora költségvetésnél. A legjobban a rendező Alex Proyas-t, a Dark City, A holló és az Én, a Robot direktorát sajnálom, aki a 2009-es (szintén borzasztó) Képlet óta nem készített egyetlen filmet sem. Ha a legutóbbi fiaskó után önkéntes száműzetésbe vonult, akkor most minimum örökre Egyiptomba kell mennie dromedár-trágyát gereblyézni. Egyiptom istenei (Gods of Egypt). Színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 127 perc, 2016. Értékelés: 1/10.
