Az Osztrák-Magyar Monarchia, így Magyarország is letette a fegyvert Padovában 1918 november 3-án. Hazánknak ki kellett ürítenie Horvátországot, ami nem okozott különösebb “problémát”, a horvátok kiválását és a Drávát, mint demarkációs vonalat, még mindenki elfogadhatónak tartotta. A “fekete levest” az antant még nem zúdította a nyakunkba, hiszen Németország fegyverben állt egészen november 11-éig. Csakhogy a balkáni haderő parancsnoka, Franchet d’Esperey érvénytelennek tartotta a padovai fegyverszünet rendelkezéseit, és magyar területek felé indult. Vissza kell vonulni A frissen alakult Károly-kormány megalázó tárgyalásai nyomán november 13-án Belgrádban 18 pontos szerződést írt alá a tábornokkal. Pontosabban d’Esperey diktált, a szőnyeg szélén álló magyar politikusok pedig aláírták. Más választásuk nemigen volt. Ennek nyomán hazánk leszerelte hadseregét, és elfogadta a demarkációs vonal meghúzását a Pécs-Baja-Maros-Beszterce szakaszon. A szerb-francia és román csapatok azonnal elfoglalták a “nekik ítélt” területet, és bár a belgrádi egyezmény az északi területekről nem rendelkezett, támadásba lendültek a csehek is. Károlyiék mindezt átmeneti megoldásnak tekintették, hittek benne, hogy ha együttműködnek az antanttal, a végleges békefeltételek kidolgozásában ők is részt vehetnek majd. Nem így történt. Ami Romániát illeti, az ottani nacionalisták már évtizedekkel korábban bejelentették igényüket erdélyi és kelet-magyarországi területekre – hivatkozva a románság jelentős lélekszámára, valamint a dákoromán kontinuitásra. Nagyhatalmi támogatást 1916-ban kaptak, amikor az antant gyakorlatilag Magyarország keleti felét – Erdélyt, a Partiumot és Kelet-Magyarországot a Tiszáig – ígérte a Román Királyságnak, ha feladja semlegességét, és megtámadja a Monarchiát. Sorozatos szerződésszegések Ez volt a titkos bukaresti egyezmény az év augusztusában, és a román csapatok haladéktalanul be is törtek a védtelen Erdélybe. Némi csapatösszevonás és német segítség érkezése után megindult az ellentámadás, december 6-án elesett Bukarest. Mult héten csütörtökön, a Bukarest elestét követő napon déli tizenkét és egy óra között ünnepies harangzugás hirdette országszerte, hogy megbünhődött az álnok Románia, mely hosszu ideig folytatott alakoskodása ezelőtt rabló modjára tört be hazánkba. Kiüztük, visszakergettük őket és saját hazájukban kellett elszenvedniök a legnagyobb vereségeket vitéz csapatainktól – írta a korabeli magyar sajtó. A román kormány Moldvába szorulva kért békét 1917 tavaszán. Csakhogy ezzel szomszédunk el is vesztette jogát a magyar területekre, hiszen a bukaresti szerződésben volt egy kitétel, miszerint az egész csak akkor érvényes, ha az ország nem köt különbékét a központi hatalmakkal. A román külügyminiszter aláírja a különbékét (Wikipedia)De 1918-ban ez már senkit nem érdekelt. Sőt. Az általános összeomlás előtt egyetlen nappal, 1918. november 10-én a Román Királyság ismét hadviselő félnek nyilvánította magát, ezzel pedig a győztes jogán követelt magyar területeket. Ezután pedig sorozatos szerződésszegéseket követett el. Még a belgrádi egyezmény megkötése előtt román csapatok nyomultak be az ismét védtelen Erdélybe, majd december 8-án átlépték a demarkációs vonalat jelentő Marost. E lépésre azért előtte felhatalmazták magukat. 1918. december 1. A magyar kormány segítségével megalakult a Román Nemzeti Tanács, ennek vezetőivel Jászi Oszkár nemzetiségügyi miniszter Aradon próbált dűlőre jutni. Amikor pedig a magyarországi románok gyulafehérvárra hirdettek nemzetgyűlést, kormányunk a vár tiszti kaszinójának nagytermét bocsátotta a gyűlés rendelkezésére, és vonatokat is biztosított a képviselők utazásához. A döntésben 26 magyar vármegyéből érkező 600 képviselő, és még ugyanennyi, a Regátból és a román hadseregből érkező küldött vett részt. December 1-jén a nemzetgyűlés a románság számbeli többségére hivatkozva kimondta Erdély azonnali egyesülését a Román Királysággal. Az utcákon százezres tömeg ünnepelt, egyházi és nemzeti dalokat énekeltek, román nemzeti és vörös zászlókat lobogtattak. A szászok is nemzetgyűlést tartottak, ahol némi ingadozás után ők is Románia mellett döntöttek, a magyarok pedig december 22-én nyilatkoztatták ki: Erdély marad. Az elcsatolt magyar területek sorsáról végül persze nem nemzetgyűlések, de nem is az érintett lakosság akarata döntött. A Romániához csatolt 103 000 km²-es terület 5,2 milliós lakosság 53,8százaléka volt román, 31,6 százaléka magyar és 10,7 százaléka német. December első napja pedig 1990. óta Románia hivatalos nemzeti ünnepe: a „Nagy Egyesülés Napját” országszerte katonai felvonulások, hivatalos állami megemlékezések, tömegfelvonulások jellemzik.
