Gazdaság Eredményesen zárt a Magyar Nemzeti Bank 2016-ban

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. október 18..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016-os üzleti jelentésének és beszámolójának általános vitájában elmondta, hogy a jegybank eredményes, nagyszerű évet zárt 2016-ban.


    Matolcsy hozzátette, hogy az MNB törvényi kötelezettségeinek eleget tett, és teljesítette mindhárom mandátumában megfogalmazott feladatait, így megőrizte az árstabilitást, fenntartotta a pénzügyi stabilitást és támogatta a kormány sikeres gazdaságpolitikáját.

    [​IMG]

    Matolcsy Görgy

    Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

    A jegybank elnöke hangsúlyozta, hogy 2013-tól minden évben, beleértve a tavalyi évet is, az MNB sikeres fúziós jegybanki politikát követett, amelyben volt helye az ortodox és az unortodox lépéseknek is.

    Elmondta, hogy a nyugati demokráciákban példátlan módon, az MSZP politikai támadássorozatot indított az Magyar Nemzeti Bank, a jegybank elnöke és családja ellen, ezek a támadások pedig kivétel nélkül hazugságokra épültek.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...